143583. lajstromszámú szabadalom • Eljárás az I-, II- és III-szpiramicin elkülönítésére
143.583 3 hetjük el (Weissenberger A. „Technique of organic chemistry" — Interscience Publischers, New York, III. kötet, 286. old.). Általában 0 és 50 C° közti hőmérsékletek jönnek számításba, de előnyösen mintegy 20—25 C°-on dolgozunk. Az előzetes analitikai vizsgálathoz oldószerként használt ciklohexán neon bizonyult alkalmasnak, tekintettel arra, hogy a szpiramicin csak nehezen oldódik ebben az oldószerben. Az oldószer előnyösen aromás szénhidrogén lehet, így pl. benzol-, vagy klórtartalmú oldószert használhatunk, pl. diklóretánt, vagy pedig az ilyen oldószerek keverékét. Második fázisként tompító (puffer) oldatot veszünk, 6 és 7 közötti pH-értékkel. A két fázist először is kölcsönösen telítjük, vagyis az elkülönítéshez például azt a két fázist használjuk, amelyeket 1 tér fogatrész szer' ves oldószerből és 1 térfogatrész vizes fázisból álló keverék dekantálásával állítottunk elő. A kezelendő szpirarnicint a szerves fázis egy frakciójában oldjuk. Ez a frakció egyenlő annak a szerves fázisnak térfogatával, amelyet az ellenáramú szétválasztó-készülék egy vagy több kezdeti celláiba viszünk. Az ideális munkafeltételt az biztosítaná, ha lehetséges volna az egész szpirarnicint az első cellába bevezetni, minthogy ebben az esetben jobb elkülönítést tudnánk elérni, de az oldhatóság tekintetében korlátozva vagyunk, ha a termék aránylag nagy mennyiségeit kívánjuk egyidejűleg kezelésibe venni. Ha a szpirarnicint az: első 2, 3 vagy 4 cellákban osztjuk el, akkor még mindig gyakorlatilag megfelelő elkülönítést érünk el. Az ilyen fajta elkülönítés esetében a szokásos módon frakcionálunk és a különböző összetevőket az őket tartalmazó frakciókból úgy különítjük el, hogy lúgosítás után a szerves fázisban kivonatolunk, ezt a fázist lepároljuk, majd ezt követően a II- és III-szpiramicin esetében aromás szénhidrogénoldószerből, például benzolból kikristályosítunk. Egy második előállítási mód abban áll, hogy alumíniuimoxidon végzett kromatográfiával különítünk el, amihez a nyers bázisok keverékének megfelelő oldószerben képzett oldatát használjuk. Ha az I-bázist el akarjuk különíteni a lies a Ili-bázistól, akkor ehhez: előnyösen szpiramicineknek valamilyen jó oldószerét választjuk, mint amilyen pl. egy aromás szénhidrogén, pl. benzol, vagy mint az éter. Ebben az esetben az alkalmazott oldószerrel végzett eluálás útján választjuk el a II- és a Ill-szpiramieint az I-szpiramicintől. Az I-szpiraamicin az oszlopban marad és a továbbiakban benzol-aceton vagy benzol-alkohol keverékkel, vagy pusztán alkohollal vagy acetonnal eluáljuk. A II-szpiramicin és a III-szpiramicin szétválasztásához a szpiraimicineknek egy kevésbé jó oldószerét használjuk, mint amilyen pl. ciklohexán keveréke aromás; szénhidrogénnel vagy ciklohexán-éter keverék. Ha ezzel a keverékkel eluálunk, akkor olyan frakciókat nyerünk, amelyekben a III-szpiramicin dúsítva van, míg a II-szpiramicin az oszlopon marad; a II-szpirarnicint éterrel és. utána éter-aceton keverékkel eluáljuk. A kromatografálást megismételve az I-, II- és Ili-bázist tisztán kapjuk. A bázisokat az őket tartalmazó frakciókból úgy különítjük el, hogy a szerves oldószert lepároljuk, majd ezt követően a II- és a III-szpiramicin esetében aromás szénhidrogén-oldószerben, pl. benzolban kristályosítunk. Egy harmadik előállítási mód, mely egyébként a találmány szerinti eljárás legelőnyösebb változata, abban áll, hogy először is a bázisokat benzolból ismételt kristályosítás útján első szétválasztásnak vetjük alá. Ennek a kristályosításnak eredményeként elválasztjuk az I-bázistól a II- és a Ili-bázis keverékét, mely keverék a benzolból kikristályosodik, míg az I-bázis az anyalúgban marad vissza. Az amorf I-bázist ezután tisztítjuk, éspedig vagy ellenáramú .szétválasztással, vagy alumíniumoxidon végzett kromatográfiával. Végül a II- és a Ili-bázist vagy ellenáramú szétválasztással különíthetjük el egymástól, vagy alumíniumoxidon végzett kromatográfiával, ezután pedig a bázisokat benzolban átkristályosítjuk. Az I-, a II- és a Ill-szpiramicin-bázisnak messzemenően ugyanaz az antibaktériumos színképe és ugyanaz a hatályossága, mint a kiindulási szpir amicinnek. Az: alábbi példák a találmány néhány gyakorlati kivitelezését ismertetik, de nem korlátozzák a találmány oltalmi körét. 1. példa. 20 g szpirarnicint nyers bázis alakjában olyan 60 cellás Craig-féle készülékben frakcionálunk, amelynek minden cellája 200 cm3 űrtartalmú. Oldószerként az alábbi keverék szétválasztott két fázisát használjuk: benzol 1 térfogatrész pufferoldat 6,47 pH (P04H2 K:6,35 g, POíHNa», 12 HäO:7,14 g; víz, 1 literre feltöltve) 1 tér fogatrész. A vizes fázisból 100 cm3 -t töltünk 24 C°-os közegben elhelyezett Craig-készülék mindegyik cellájába és a szpirarnicint a benzolos. fázis 200 /cm^-ében oldjuk. A szétválasztást ezután a szokott módszernek megfelelően elvégezzük. A benzolos fázisban képzett szpiramicin oldatból 100 cm3 -t beviszünk, az: első cellába, majd összekeverünk, dekantálunk, és a benzolos fázist átvisszük a második "cellába, továbbá újból beviszünk a benzolos. fázisban képzett szpiramicínoldatból 100 cm3 -t az: első cellába; összekeverünk, dekantálunk, és a benzolos. fázist a második cellából át visszük a harmadik: cellába, az első cella tartalmát pedig a második cellába. A frakcionálási folytatjuk, amennyiben minden dekantálás után 100 cm3 benzolos fázist töltünk az első cellába. -Miután 59 átvitelt sorban elvégeztünk, a szétválasztás be van. fejezve. Mindegyik cella tartalmát összegyűjtjük, a vizes fázist hígított szódaoldattal 9—10 pH értékre meglúgosítjuk, majd összekeverünk, dekantálunk, és a benzolos fázist, elkülönítjük. Ezután áttérünk a vizes fázis második kivonatolására, amihez 40 cm3
