141618. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nyers mészaluminátok előállítására
2 141618. alacsonyabbak azoknál, melyeknél a keverék alkatrészeinek számbajövő részei olvadni kezdenek. Még további tárgya a találmánynak olyan eljárás, amelynél 'oly égetett termékeket kapunk, melyek vagy közvetlenül, vagy pedig vastartalmuktól való megszabadításuk után hidraulikus kötőanyagként éppen úgy, mint a timföldgyártás nyersanyagaként használható fel, mirnellett e timföldgyártás maradéka további olyan keverék alkatrésze gyanánt használható fel, amely a fentemlített módon pontosan adagolva további égetésnek vethető alá, aminek következtében az eljárás körfolyamban végezhető. Ezek a jellemzők éppűgv, mint a továbbiakban előadottak mutatják, hogy a találmány a jelen leírásban és igénvnontokban leírt új lépésekre és azok egymásutánjára terjed ki. A találmány szerinti eljárás ismérvei a keverék alkatrészeinek adagolása, az égetés és a kezelési hőfok megfelelő beállítása A) adagolás: A keverék alkatrészeinek adagolása a következő arányok szerint történik: 1 CaO 1 Al2 0,-ra < 0—1 CaO 1 SiCL-re 0 CaO 1 Fe2 0,-ra 0—2 CaO 1 Ti02 -re E határok között a SiOa és TiOs-re adandó mész (CaO) mennyisége annál nagyobbra választandó, mennél nagyobb a nyersanyag kovasavtartalma és az égetési hőmérséklet és egyébként azonos több tényező mellett, minél hoszszabb az égetés tartama. Ha pl. csekély kovasavtartalmú bauxitot dolgozunk fel, akkor 1 'Al2 0 3 -ra^ 1 CaO adható anélkül, hogy a kovasav számára meszet adnánk hozzá, feltéve, hogv az égetés 1000 Cp körüli hőmérsékleten történik. Ha azonban kovasavdús bauxitot dolgozunk fel és azt 1200 C°-ig terjedő hőmérsékleten égetjük, akkor 1 SiO->-re 1 CaO-t kell adagolnunk. Ha azonban agyagot, vagy palát dolgozunk fel, amely anyagok kovasavtartalma nagyobb timföldtartalmuknál, akkor kell. hogv az adagolás az 1 CaO : 1 Si02 . 2 CaO : 1 TiO* aránynak feleljen meg. B) Égetés: Az égetés célszerűen redukáló közegben vagy légkörben mehet végbe, olyan körülmények között, hogy a vasoxidok elegendő mértékben alakuljanak át ahhoz, hogy a mésszel ne vegyülhessenek- A redukciót azonban természetesen addig felytatbatjuk, míg vasat kapunk. Szükséges továbbá, hogy a vas a mésszel szemben inaktív állapotban legyen, csupán azokban a hőmérsékleti övekben, amelyekben a vas-és szén egymással való végy ülése lehetséges. Nem származik hátrány pl. abból, hogy az égetett termék lehűlése folyamán reoxidáciő lép fel, feltéve, hogy az égetett termék hőmérséklete már elég alacsony. A redukció könnyűszerrel megvalósítható azáltal, hogy a nyersanyaghoz szenet keverünk, vagy a kemence légkörét megfelelően beállítjuk, valamint ismert módszereknek megfelelő kombinálásával. Egy forgókemencébe pl. oly nyersanyagot vezethetünk, mely már szenet tartalmaz és a lángot és a levegőt úgy állíthatjuk be, hogy az anyagban foglalt szén teljesen elégjen a kemence kijárata félé és esetleg a hűtőkészülék bemenete felé is, ahol az anyagnak részleges reo-xidációja nem jár hátránnyal. Kísérletek azt mutatták, hogy a redukáló légkör csak akkor szükséges, ha a hőfokok 1150 C°-nál, sőt esetleg 1200 C°-ná! magasabbak, feltéve, hogy az anyag vastartalma jelentékeny. Ennélfogva a redukáló légkör a legtöbb esetben mellőzhető, mert az idő legnagyobb irésze alatt lehetséges lesz Í\Z égetést a fentemlítetteknél jóval alacsonyabb hőmérsékleteken lefolytatni. Megjegyzendő azonban, hogy a redukáló légkörben elért eredmények általában valamivel kedvezőbbek, mint azok, amelyek — egyébként egyenlő feltételek mellett — oxidáló közegben elérhetők. C) Az égetési hőmérséklet beállítása: Mint fentebb megállapítottuk, az égetésnek nem csupán alacsony hőmérsékleteknél, hanem igen tág hőmérsékleti határok között is kell, hogy lefolytatható legyen; döntő csupán az, hogy igen magas hőfokok (klinkerázálási öv) mellőztessenek, mert ezeknél az égetés, termékeinek tulajdonságai megváltoznak és a tényleg keletkezett és hasznosítható mészaluminát százalékaránya visszaeshet. A szokott adagolása keverék égetése és a találmány szerinti keverék égetése között lényeges különbségre kell figyelemmel lennünk. Az ismert eljárásoknál az égetés feladata az volt. hogy az'anyagot vagy megömlesszék, vagy a lehető legmagasabb hőfokon égessék, amelynél a termék a kemencéhez nem sül oda, a tetemes égetési idő alatt, mely annál hosszabb volt, minél messzebb esik az égetési hőmérséklet az ot. vadas vagy klinkerezés hőfokától. Ha erre nem ügyelünk, a termékek összetétele tökéletlen és azok nem rendelkeznek a további ipari felhasználás szempontjából megkívánt tulajdonságokkal. Hz eddig elmondottakkal szemben a találmány szerinti eljárás értelmében az égetés, minden nehézség nélkül, a megfelelő vegyületeket szolgáltatja az olvadás- sőt a klinkerezési pontoknál lényegesen alacsonyabb hőfokoknál, é
