141258. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és kazán szilárd tüzelőanyagok eltüzelésére

2 141258. tében az égési gázok szálló kokszban és hamuban feldúsulnak, mely anyagok a kazánhuzatokban és ezek mögött elrendezett füstgázszűrőben válnak le. A szálló kokszot és szálló hamut ennél az eljárásnál szállító közegként; alkalmazott forró levegővel a vándorrostély fölé a rostély elülső vége irányában fúvatjuk be. A nagymértékben előhevített levegő azt eredményezi, hogy az éghető alkatrészek már a szállító vezetékben kezdenek elgazosodni. Az elégés feltételei tehát ily módon egészen mások és lényegesen kedvezőbbek, mint az ismert egyszerű szálló kokszot visszavezető berendezésekben, ahol a behívatott szálló koksz nagy része elégetlenül:

esik a rostélyra és a rendszerint még nagyobb részt a füstgázokkal ismételten össze kell keverni. Az új eljárásnál a szálló koksznak-csak a legdurvább részeit röpítjük a lehulló friss tüzelőanyagba, úgyhogy azok a parázsló rész mennyiségét növelik. Másrészt a visszaáramoltatássai, amelyet ismert módon szállítóközegként alkalmazott füstgázzal foganatosítunk, az égőgázokat először hozzuk örvénylő mozgásba, amely a tökéletes elégést elindítja. Az eljárás további módosításaival, annak ellenére, hogy a szálló állapotban égő anyag mennyiségét nagy mértékben megnöveljük, messzemenően csökkentjük a füstgázokkal elragadott szálló részecskék mennyiségét. Evégből különböző oldalakról felső levegőt fúvatunk a rostély közepe felett lévő pontra, vagy e pont körül vont körhöz érintő irányban. A levegőfuvókák célszerűen elfordíthatóan vannakelrendezve, úgyhogy mindenkor a legkedvezőbb irányba állíthatók. A levegőt viszonylag nagy sebességgel és magas hőmérséklettel fújjuk be. Jó elosztás végett a befuvatást több egymás fölött fekvő síkban foganatosíthatjuk. Érintőirányú bevezetés esetén a szénportüzeléseknél eddig is alkalmazott, az égő gázok alkotta örvénnyel dolgozunk, úgyhogy a szálló részecskék elégéséhez hosszú út áll^ rendelkezésre. Ha az örvényeket létesítő levegőt több egymás fölött fekvő síkban egymással ellentétes irányban fúvatjuk be, az örvénylés még hatásosabbá válik és az elégetés hatásfoka növekszik. A találmány szerinti eljárásnál egyrészt felső levegőt fúvatunk be előre, a rostélymozgással ellentétes irányban, a tüzelőanyagbevezetés alatt fekvő övbe, amelyben az izzó parazsat vezetjük vissza és e réteg fölött az örvény éltetéshez szükséges levegőt, még pedig a fent leírt módon központos vagy érintőleges irányban és ily módon az elégéshez szükséges övet megrövidítjük, úgyhogy a kazánberendezés magassági mérete nagy teljesítménynél ***ís kicsiny. A tüzelőanyagot a tűztér egész szélességében 'szalaggal vagy. láncos szállító készülékkel vagy más hasonló eszközzel, célszerűen a tűztérnek körülbelül fele magasságában vezetiük be. A bevezetés helyét hűtőcsövek alkotta fallal árnyékoljuk. Hogy a szalagot a tűztér hősugárzásával szemben védjük és a visszagyujtást megakadályozzuk, a szállítószalag vége "'fölött további meleg másodlagos levegőt fúvatunk be, melynek hőmérsékletét hideg levegő hozzákeverésével a tüzelőanyagnak megfelelően állítjuk be. Ez a meleg másodlagos levegő a tüzelőnyag száradását és a lepárlási gázok meggyulladását és elégését is elősegíti, amelyek a tüzelés legeiül fekvő övében nagy mértékben válnak szabaddá. Ezt- a főleg védőeszközként alkalmazott másodlagos légáramot a találmány szerinti megoldásnál a tüzelőanyagot szállító eszköz, például szalag hajtóműve úgy befolyásolja, hogy sebességének csökkenésekor, tehát a kisebb kazánterhelések idején, a bevezetett hideg levegő mennyisége növekszik, a szállítóeszköz leállásakor a forró levegő bevezetése megszűnik és a tüzelőanyagot bevezető készülék védelme végett befuvott hideg levegő mennyisége csökken. A találmány szerinti eljárásnál valamennyi visszamaradó égésterméket, kivéve a szűrő tiszta gázáramában lévő termékeket, a rostély hordja ki. A tűztérben csekély légfölösleggel foganatosított elégés következtében fellépőnagy hőfoknövekedés következtében a salak nagy része folyóssá válik és a rost leghátsó részén mint nehéz alkatrész többé-kevésbbé granulálódik, míg a kokszszerü el nem égett részeket a légáram megemeli és atűztérbe röpíti. Ily módon az éghető alkatrészek a nem éghetőktől maguktól elkülönülnek. A minden körülmények között való teljes elégés biztosítása végett a rostélyon visszamaradó anyagot lehúzó szerkezettel a rostély mögött elrendezett kiégető aknába továbbíthatjuk. Bizonyos esetekben előnyös lehet, ha önmagában ismert módon hátrafelé emelkedő rostélyt alkalmazunk. A rajzban a találmány egyik példakénti kiviteli alakját tüntettük fel. Az ábrában példaként szakaszos vándorrostélyt tételeztünk fel. Az 1. ábra az egész kazánberendezés hosszmetszete. -A 2. ábra az 1. ábrabeli berendezés tüzelőterén át, a szálló koksz visszavezetése és a másodlagos levegő bevezetése fölött, az A—B vonal mentén vett metszet. A 3. és 4. ábrák az 1. ábra C-D és E-F vonalai mentén ia lebegő állapotú tüzelés elégési övében vett metszetek. Az -a- váindorrostélyhoz*a találmány szerinti ' eljárásnál csak három szakasz szükséges. Ezek« az elülső .-b- szakasz, hogy a hatásos elégést a rostélyon elindítsuk, a középső főelégési -cszakasz és viszonylag rövid, hátsó elkülönítő -d- szakasz, amelyen a még el nem é°"ett tüzelőanyag-alkatrészeket a kiégett salaktól el, különítjük és a tűztérbe röpítjük. Ezek a szakaszok, ha kívánatos, még tovább megoszthatók, erre azonban szükség nincsen, A rostély az eddig szokásos elülső szárító és begyújtó szakasz, valamint a hátsó kiégető szakasz elmaradása következtében lényegesen rövidebb, úgyhogy a visszatérő -e- lánc-szakasz külön vezetésére nincs szükség és a lánc szabad belógása külön rostélyfeszítő szerkezet alkalmazását feleslegessé teszi. így a rostély üzembiztosságát nagv mértékben megnöveltük. A rostély végén célszerűen -f- lesöprő szervet alkal-