140319. lajstromszámú szabadalom • Acélöntvények előállítására alkalmas öntőforma

Megjelenít 1951. július hó 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 140319 SZÁM 31c 10—25 OSZTÁLY M-13496 ALAPSZÁM — (Xll/e) Acélöntvények előállítására alkalmas öntőforma. Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak, Budapest, Kovács János gyárigazgató és Korhely István üzemvezető, mindketten Diósgyőr A bejelentés napja 1948 június 3. Acélöntvények előállításánál eddig homokformákat használtak. A legelterjedtebb forma az úgynevezett keretes forma, amelynek lényege a rendszerint kétrészű vaskeret, amelybe olyan homokot döngölnek be, amely tapadós és tömíthető, a folyékony vasinak ellenáll és annyira likacsos, hogy a fém dermedésekor felszabaduló gázok a likacsokon át elillanhatnak. Az öntvénynek megfelelő alakú üreget a homokban hosszadalmas, tehát költséges munkával állítják elő. Az eljárás lényeges hátránya, hogy minden egyes acélöntvényhez új formát kell készíteni, miután az csak egyszer használható, a folytonos formakészítés pedig az ölntvény előállítási költségeit lényegesen fokozza. A találmány acélöntvények előállításához alkalmas öntőforma, amely a többszöri használatot lehetővé teszi, tehát a formázási költségeket csökkenti, emellett az öntött darabok egyenletes lehűlését biztosítja és így csökkenti a repedés és egyéb öntvényhibák keletkezésének veszélyét. Alakos fémöntvények (tehát nem acélöntvények) készítéséhez használtak már részben vasból és részben homokból készült formákat. Ezeknél homokot csak az öntvény üregeit öntés közben kitöltő magok előállításához használtak, mig a forma többi része vasból volt. Ezek az ismert formák acélöntvények előállításához nem alkalmasak, mert az ilyen forma hűlés közben a felöntések elmozdulását nem engedi meg és így az öntvényben repedések vagy szakadásiak Vetkeznének, azonkívül a forma az egyenletes lehűlést nem biztosítja. Ezért acélöntvényeket eddig homokformákha öntöttek, amelyeknél a homok a felöntések elmozdulását az öntvény zsugorodása közben lehetővé teszi. Az ilyen felöntések természetesen lényeges anyagpazarlással jártak. Kísérleteink, folyamán kitűnt, hogy részben fémből és részben homokból készült öntőformák acélöntvények készítésére lényeges előnyökkel alkalmazhatók, ha a formát úgy építjük fel, hogy az öntőüreget haltároló vas és á homok mégfelelő elosztásával az 'egyenletes lehűlést biztosítjuk. Elméleti esetben az egyenletes lehűlés alatt azt értjük, hogy a lehűlés közben valamely adott időpontban az acél hőmérséklete az üreg minden helyén ugyanaz. Ez a határeset a gyakorlatban az ismert formákkal nem érhető el, már csak azért sem, mert homogén forma anyagot, pl. homokot feltételezve, a minden részében homokból készült formában a kisebb keresztmetszetű részekben az acél gyorsabban hűl le, mint a nagyobb keresztmetszetű részekben. így például küllős kerék öntésekor a küllők hamarabb dermednek meg, mint a koszorú, úgy, hogy a híílés közben zsugorodó koszorúba folyós acél a küllők számára készült csatornákon át már nem áramolhat után és ezért a koszorú mentén több felöntést kell alkalmazni, hogy szívódáisok keletkezését elkerüljük. A találmány értelmében azonban a kisebb keresztmetszetű küllők öntőüregeit homokbetétekkel, a koszorú öntőüregét viszont vassal határoljuk, úgy, hogy a hőelvezetés a nagyobb tömegű koszorúból gyorsabban, a kisebb tömegű küllőből lassabban megy végbe és így jól megközelíthető a fentemlített ideális eset, úgy, hogy a koiszorú zsugorodása közben a küllők öntőüregeiben még folyékony halmazállapotú acél van és így azokon át a koszorú üregébe, a koszorú zsugorodása közben fdlyékony acél áramolhat. A fenti meggondolások alapján acélöntésre alkalmas öntőforma küllős keréktől eltérő más alakos öntvényekhez is szerkeszthető, mimellett elsősorban a felöntéseket takarítjuk meg, másrészt pedig az egész öntőeljárást lényegesen gazdaságosabbá tesszük, mert az ilyen forma vasrésze ismételten használható és az egyes öntések alkalmával csak a homokbetéteket kell cserélni. Ezek pedig a magkészítéssel azonos eljárással, viszonylag rövid idő alatt betanított munkaerőkkel előállíthatók. A találmány szerinti öntőformánál tehát azokat a tereket, amelyekben az öntvénynek gyorsan hűthető, vagy hűtendő részei fognak feküdni, a vasforma megfelelő kialakítású felületeivel határoljuk, mindig figyelemmel arra, hogy a fémes felület fekvése nem lehet olyan, amely az öntvény zsugorodását nem engedi meg. Egyebekben pedig