140246. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szabályozófeszültség előállítására két váltakozó feszültség frekvencia- és vagy fáziskülönbségéből, mely feszültségek egyike periódikus impulzusokból áll

140246 3 és az impulzusalakű feszültség megfelelő frekvenciakomponense között eredetileg nagy frekvenciakülönbség lehetséges, ha a —16— reaktanciakapcsolás szabályozási körzete elegendő nagy. Ha viszont az ismertetett készülék bekapcsolásakor a —16— reaktanciakapcsolás szabályozási frekvenciakörzetén belül fekvő utánállítandó frekvenciakülönbség áll fenn, úgy önműködően a fentebb ismertetett stabil állapot áll be, feltéve, hogy a szabályozókör időállandója elegendő kicsi, mert ha a szabályozókör időállandója nagyobb, mint a helyesbítendő frekvenciakü'önbség egy periódusa, úgy a keverőkapcsolási elrendezés —14— kimenőellenállásán jelentkező feszültség és az adóoszcillátorfeszültség frekvenciaváltozása között akkora fáziseltolódás lép fel, hop-y az adóoszcillátornak az eredeti frekvencia körüli á'landó frekvenciaváltozása következik be. A szabályozókör időállandóját és ezzel együtt a legnagyobb helyesbíthető frekvenciakülönbséget kívánt esetben a —15— csupán kisfrekvenciákat átengedő szűrő útján egvszerű módon korlátozhatjuk. Az adó oszcillátorfeszülíség és a vezérlőfeszültség közötti, a szűrő határfrekvenciáját túllépő, frekvenciakülönbség esetén az időállandó oly naggyá válik, hogy ezeket a frekvenciakülönbségeket nem lehet helyesbíteni. Az ismertetett kapcsolási elrendezés tehát az •—1— adóoszcillátorral előállított rezgések frekvenciáját a —4— oszcillátor periodikus impulzusokból álló vá1

takozó feszültségének alapfrekvenciájához vagv valamely harmonikus frekvenciájához rögzíti. Hogy a stabil beállás kétértékűségét elkerüljük, a —16— frekvenciamodulátor szabálvozókörzetét, illetve a —15— szűrő határfrekvencia iát kisebbre k^ll választani, mht az imoulzusalakű váltakozófeszültség két-két egymásra következő harmonikusa közötti frekver>ciatávolságot, illetve a frekvenciatávolság felét. Az 1. ábrában szemléltetett kiviteli példánál a —8— keverőcső anódája és a —17— reaktanciacső szabályozórácsa között galvános csatolás áll fenn. A 2. ábra szerint ezt a galvános csatolást úgy kerüljük el, hogy a —8— keverőcső anódáját egy —18— kondenzátoron keresztül egy —19— dióda anódájával kötjük össze, mely csúcsdetektorként működik. A diódaegyenirányító kimenőköre tartalmazza ebben az esetben a —13— kondenzátorból és —14— ellenállásból álló integráló műhálozatot. Ez a kiviteli alak az 1. ábra szerintitől abban tér el, hogy a csúcsdetektorként működő —19— dióda útján a —13—kondenzátoron olyan feszültség lép fel, mely nem a nem-impulzusalakú váltakozófeszültség pillanatnyi amnlitudójának az impulzusidőtartam a'att fellépő közepes értékétől, hanem e váltakozófeszültség amplitúdójának az impulzusidőtartam alatt fe'lépő legnagyobb pillanatnyi értékétől füo-g. Ez okból ez a kaocsolási elrendezés csunán olyan impulzusok alkalmazása esetén használható, mely impulzusok időtartama a nem-irripulznsalakú váltakozófeszültség negyed periódusánál rövidebb. Az 1 ábra szerinti kiviteli alakhoz hasonlóan a szabályozófeszültséget ebben az esetben is a csupán kisfrekvenciákat átengedő —15— szűrőn át vezetjük a —16— reaktanciakapcsoláshoz. * A 3. ábrán az 1. ábra szerinti —7 —keverőkapcsolási elrendezés egyszerűsített kiviteli alakja látható. Ennél a keverendő váltakozófeszültségeket egy diódakörben tesszük hatásosakká. Az impulzusalakű feszültséget a —20— dióda katódavezetékében fekvő —21— tekercshez, a másik váltakozófeszültséget pedig a dióda anódájához vezetjük. Az integráló műhálózat —13— kondenzátora ebben az esetben az —5— vezetékbe van beiktatva, míg a —14— ellenállás a dióda és a —21— induktivitás soroskapcsolásához párhuzamosan van kapcsolva. A —13, 14— műhálózat időállandójának fentebb említett megválasztása mellett a diódakapcsolás csúcsdetektorként működik. Ha az impulzusok amplitúdója nagyobb, mint a másik váltakozófeszültség amplitúdója, úgy a —20-dióda csupán az impulzusok időtartama alatt vezet és a .—13— kondenzátoron olyan szabályozófeszültség lép fel, melynek lefolyását a másik váltakozófeszültségnek az impulzusidőtartam alatt fellépő csúcsértéke határozza meg. Ez a kapcsolási elrendezés is csupán olyan impulzusok alkalmazása esetéri használható, melyek időtartama az —5— vezetéken bevezetett váltakozófeszültség negyed periódusánál rövidebb. A 4. ábra az 1. ábra szerinti szabályozókor egy részének egy más kiviteli alakját szemlélteti. Ebben az esetben az impulzusalakú feszültséget egy a —22— kondenzátorból és —23— ellenállásból álló integráló műhálózaton át a —24— pentóda első rácsához vezetjük. Az —1— adóoszcillátorból vett másik váltakozófeszültséget a —24— pentóda anódája és első rácsa közötti visszacsatolókörön át ugyancsak az első rácshoz vezetjük. A pentóda első rácsa és katódája a keverendő bemenőfeszültségek számára diódaegyenirányítót alkotnak úgy, hogy a —23— ellenálláson szabályozófeszültség lép fe1

. Ez a szabályozófeszültség a —24— cső beállítását és ennek következtében a —25. 26— wattnélküli viszszacsatolás útján wattnélküli visszacsatolt —24— cső látszólagos reaktanciáját is változtatja. Az előző kiviteli pé'dákhoz hasonlóan ebben az esetben is e változás révén az adóoszcillátor hangolási frekvenciája szabályozódtk.Az 5.. ábra szerinti kiviteli példánál az a cső; melynek wattnélküli visszacsatolását szabálvözzuk, egyszersmind a szabályozandó váltakozőfeszültség oszcillátorcsövét is alkotja, minthogy a —27— kisütőcső árnyékolórácsa a —28— ellenálláson, anódája pedig a ^-29— kondenzátoron át a —30— hangolókörrel van összekötve, mely utóbbi a rácskörrel van csatolva. A —27— cső ennek következtében olyan oszcillátort alkot, melynek két, egymáshoz képest fázisban 90°-kal eltolt, visszacsatolást szolgáltató visszacsatolóköre van. Ebben az esetben az árnyékolórács és az ahóda között fekvő áramelosz'ásvezérlő-rács potenciáljának szabályozása útján a visszacsatolás wattnélküli összetevője és