140124. lajstromszámú szabadalom • Irányjelző

2 140124 i A rajzból látható a könnyű —9— rugó, amely egyik, még pedig nyugalmi végállásában tartani igyekszik az —1— mutatót. Az ilyen rugó nem késlelteti említésre méltó mérvben a mutató hasznos kimozdulását, de arra jó, hogy meggátolja annak szándékolatlan lötyögését. Az új irányjelző működésmódja ezek után világos. Csupán a —6— térbe kiható szívást kell gyakorolnunk, hogy az —1— mutató munkaállásába csapódjék ki és ott is vesztegeljen. Ha a szívás megszűnik, az —1— mutató saját súlyánál fogva visszacsappan nyugalmi, csüngő állásába. Nemcsak a —6— tér zárt, hanem az oda torkoló szívóközeg-vezeték is. Ezért a —6— térnek ill. általában a mindenkori vezérművek pneumatikus működtetőterének valamely alkalmas, pl. alsó, védett helyén a szabadba vezető tűnyílást vagy egyéb közegközlekedés-lassító áttörést alkalmazunk, hogy a belső közegnyomás akkor is kiegyenlítődhessék a külsővel és így a mutató akkor is önműködőlég visszakerülhessen nyugalmi állásába, ha e célra nem nyitunk külön közegutat. A tűnyílás, stb., a tekintetbeeső nyomatékok és az új vezérműnek tapasztalatilag bebizonyosodott, könnyű működése mellett, egyáltalán nem zavarja a leírt irányjelző üzemét. Hasonló tűnyílást, stb.-t a később leírandó kiviteleknél is ajánlatos alkalmaznunk, értelemszerűen akkor is, ha nem szívással, hanem nyomással dolgozunk. A 3. és 4. ábra szerint a most is szívásra működő —4— membrán, ill. ennek foglalata, az öntött —10— süveg mindenestül kívülről zárkózik az —1— mutató tokfalához, hogy a gyakorlati okokból a —2— tokba szorított membránnak minél nagyobb hasznos felülete lehessen. A —10— süvegnek mindkét oldalán gyámszerű — 11— nyúlványa van és ezekhez Ízül az —1^~ mutató úgy, hogy a membrán és a mutató öszszefüggése szervesebbé és tömör szerkezetűvé válik. Már most a tulajdonképpeni pneumatikus vezérlőelem, még pedig a —4— membrán, foglalatával, vagyis a —10— süveggel, továbbá a —3— csuklótengellyel, sőt az —1— mutatóval egyetemben külön szereló'egységet képez. így tehát az egész, mindenestül, egy fogással, készen helyére tehető és onnan ki is vehető. Megfigyelhető a rajzból, hogy a —8— húzószerv úgy csatlakozik az —1— mutatóhoz, hogy ennek nyugalmi állásából munkaá'ilásba lendülő útján egyre növekvő forgattyúkarja van. Minél jobban emelkedik a mutató függélyes nyugalmi állásából vízszintes munkaállásába, annál nagyobb nyomatékú ellenállást kell leküzdenünk és az imént ismertetett kivitelnek éppen az az előnye van, hogy a membrán hatóerejét eszerint változó, még mindig egyre nagyobb nyomatékot adó karon érvényesíti, vagyis a mutató növekvő ellenállását kiegyenlíti. Azt is láthatjuk még a rajzból, hogy a — 4— membrán szívásra jobb felé kidudorodó állásában felfekszik a reánéző —7— csőtorkolatra. E kivitel következménye, hogy a —4— membrán szívásra zárja á —7— csőtorkolatot és így a —6— térben még akkor is megszünteti a további szívást, ha a csőtorkolat felől továbbra is huzamosan fenntartjuk a szívóhatást. A —6— térből, amint már jeleztük, tűnyílás vezet a szabadba és így mindjárt csökken a —6— térbeli szívóhatás, a membrán lazul, elkezdi leengedni a mutatót és bal felé egyenesedik ki. Eközben eltávolodván a —7— csőtorkolattól, ez utóbbi útján újból érvényesül a fenntartott szívóhatás, tehát a membrán újból felkapja a mutatót, újból felfekszik a —7— csőtorkolaton és az imént leírt játék ismétlődik. így tehát, ha a munkaállásába vezéreltük át az —1— mutatót, akkor ez önműködőlég, ismételten és ismételten le és fel fog lengeni s ezzel még feltűnőbbé teszi a jelzést, ami gyakran nagyon is kívánatos. Az 5. ábra szerint nyomásra működő —12— dugattyúnk van, amely a —2— tokhoz erősített —13— hengerben jár. A —3— csuklótengely közbenső, négyszögletes szakaszát két —14— rugószalag fogja közre, amelyek egyik végét, tetszőleges módon, valamely viszonylag helytmaradó ponthoz, pl. a —2— tok füleihez erősítjük. Ez a rugópár az —1— mutatót mindegyik végállásában tartani, de azonkívül a közbenső állásból, a négyszögletes csaprész némi viszonylagos elfordulása után, oda lendíteni igyekszik. Ily módon egyrészt gyakorlatilag biztosítjuk a mutató végállásait, azonkívül megkönnyítjük, hogy az pl. munkaállásába kerülhessen. A négyszögletes csaprésznek alkalmas alámetszésekét adhatunk, hogy az átcsapódásokat siettessük. A 6. ábra szerint a szokásos gépjárművek —15— karburátora és —16— hengerei közötti —17— összekötővezeték a három járatú —18— csappal vezérelhetően közlekedik két —1, 2— mutató vezérműveinek —19— pneumatikus-közegvezetékével. Tapasztalat szerint, menet közben, a —17— összekötővezetékben állandóan uralkodik oly léghijoltság, amely elegendő a mutatók kellő működtetéséhez. Ez azt jelenti, hogy a járművön minden különös új létesítmény nélkül és főként minden különös új üzemi munkafogyasztás nélkül, szívóközeg forrást kaptunk a találmány szerinti irányjelző gépies működtetéséhez. Nyomásra működő membránhoz ill. dugattyúhoz természetesen nyomóközeg forrást választunk és akár szívó-, akár nyomóközeg forrásul könnyen találunk alkalmas helyeket a gépjárműveken és egyebütt, ahol az irányjelzők elsősorban szükségesek. Az ábra szerint, a —19— vezeték —20— légüsttel vagy egyéb pneumatikus közegtartállyal közlekedik, amely az irányjelző szempontjából áthidalja a menet közben előforduló egyenetlenségeket és biztosítja a mutató működését. A 7. ábra szerint a két —1, 2— mutató vezérműve elé, azok —19— pneumatikus-közeg-vezetékébe, a puszta kézzel működtethető és ugyancsak pneumatikus —21— membránt iktattuk, amely elsődleges vezérműként hat a mutatópál külön-külön, pneumatikus vezérműveire. Ha a —22— fogantyúval jobbra vagy balra állítjuk a —21— membránt, akkor ennek szívó vagy nyomó hatása működteti a jobb- vagy baloldali mutató vezérművét és ennek' révén magát az illető mutatót is. így tehát minden külön gépi berendezés nélkül js, vagyis pl. lófogatú kocsikois