138910. lajstromszámú szabadalom • Távolbalátó berendezéssel kapcsolatos berendezés az átvitt jelek erősségétől függő szabályozó feszültség létesítésére

§ 138ÖÍO. hullám amplitúdójának a képpontátvitelhez használt legnagyobb amplitúdójával legalább is egyenlő, e^őre meghatározott nagyságát ábrázolja. A vett jel demodulációjakor 5 — feltéve, hogy a jel egyenáramú össze­tevői megmaradnak — az említett két ösz­szetevő egyikének csúcsegyenirányításával létesítenek az önműködő árnyalatszabályo­zásra alkalmas, a képmodulációtól függet-10 len feszültséget. Erre a célra természetesen a sorváltó jelfeszültségek csúcsegyenirányí­tása a legalkalmasabb és ezért általában ezt alkalmazzák. Egy ismert távolbalátóberendezés eseté-15 ben az önműködő árnyalatszabályozó beren­dezés közvetlenül iá demodulátorral van ösz­szekötve. Bár ilymódon használható szabá­lyozófeszültség létesül, a szabályozás még­sem olyan érzékeny, mint amilyennek bizö-20 nyos esetekben lennie kellene. Az érzékeny­séget növelni lehetne ugyan olyképpen, hogy a szabályozófeszültséget egyenáramú erősí­tőn át juttatjuk el a szabályozott szervek­hez, ez azonban járulékos erősítő alkialma-25 zását tenné szükségessé. Más ismert távolbalátóberendezésekben ia vett jelet keskenysávú erősítőn és járulé­kos közbensőfrekvenciás erősítőn át vezetik az árnyaíatszabályozó berendezéshez. A kes-30 kénysávú erősítőt nagy erősítési foka. miatt alkalmazzák. Ez az elrendezés növeli ugyan a berendezés érzékenységét, de ugyancsak járulékos erősítők alkalmazását teszi szük­ségessé. 35 Más ismert berendezések pozitív modulá­ciós vivőhullámmal működnek, amelynél az amplitúdónak a képpontok átvitelére való amplitudókörzeten belüli növelése fokozott képvilágosságot jelent. Ez esetben is lehet a 40 jelnek a sorváltás frekvenciájával ismétlődő összetevője, amelynek előre meghatározott amplitúdója legalábbis egyenlő a kép fehér­szintjének megfelelő amplitúdóval. Ennek az összetevőnek az árnyalatszabályozó beren-45 dezésben való csúcsegyenirányítása útján is szabályozófeszültség létesül, azonban e be­rendezéseknek is ugyanazok a hátrányaik , vannak, mint az előbb említetteknek. A (találmány távolbalátóberendezéssel, 50 főként az átvitt jeleknek a képpontok át­vitelére 'használt legnagyobb amplitúdójá­val legalább isi egyenlő nagyságú atnpli­tudóértélket képviselő, ismétlődő alapössze­tevőkeit tartalmazó jelek átvitelére való tá-55 volbalátóvevőberendezéssel kapcsolatos be­rendezés iá jelerősségtől függő szabályozó­feszültség létesítésére, amelynek a jelek . erősítésére való elektroncsöves erősítője, efbhez tartozó tertielőellenálkísa és evvel összekötött, állandó nagyságú egyenfe- 60 szültséget szolgáltató feszültségforrása, to­vábbá egyenirányítója és ehhez tartozó összegező terhelőáramköre, valamint az egyenirányítót vezérlő olyan feszültséget szolgáltató feszültségforrása van, amelynek 65 hatására az egyenirányító csak az erősítő terhelőellenállásán a jelek ismétlődő alap­összetevőivel előidézett feszültségváltozá­sok iránt érzékeny, mimellett az egyenirá­nyító a terhelőáramkörrel, a vezérlő fe- 70 szültségiforrással és az erősítő terhelőellen­állásánalk legalább is egy részével sorosan kapcsolt. A találmányt a rajzban ábrázolt kiviteli példái nyomán ismertetjük részletesebben. 75 Az 1. ábra a találmány s'zerinti berende­zéssel felszerelt távolbalátó vevőberende­zés kapcsolási vázlata, a 2. ábra az 1, ábfa szerinti berendezés működési módját ma­gyarázó diagrammokat szemléltet, a 3. és a 80 4. ábra pedig iá találmány szerinti berende­zés egy-egy más kiviteli alakjának kapcso­lási vázlata. Az 1. ábra szerinti távolbalátó vevőbe­rendezés tetszőleges számú erősítőfokozat- 85 tal rendelkező nagyfrekvenciás (10) erősí­tőt tartalmaz, amelynek bemenőiköre a (11), (12) antennaelrendezóslhez, kimenőköre pe­dig kombinált (13) rezgéskeltő-modulátor­hoz csatlakozik. Az erősítő után egy- vagy 90 többfokozatú közbensőfrekvenciás (14) erő­sítő, (15) demodulator, alább részleteseb­ben ismertetett képjelerősítő és árnyalat­szabályozó (16) egység, és (17) katódsugár­cső következik. A (15) demodulátorhoz az 95 együttjáratójeleket a képjeléktől és egy­mástól elválasztó (18) készülék kapcsoló­dik, amelynek kimenőkörei sorváltófrekven­ciás (19) rezgéskelltővel, illetőleg Iképváltó­frekvenciás (20) rezgéskeltővel vannak ösz- 100 szekötve. E rezgéskeltők a (17) cső meg­felelő kitérítőcsévéjéhez csatlakoznak. A (16) egység árnyaltatszabályozójának ki­menőköre a (6) vezeték útján a nagyfrek­venciás (10) erősítő, a (13) rezgéskeltő- 105 modulátor és a közbensőfrekvenciá© (14) erősítő egy, vagy több csövének bemenő­körével áll összeköttetésben. A (13) rezgés­keltő-modulátor kimenőköréhez (21) hang­átvivőkészülélk. is csatlakozik, amelynek no egy-vagy több Iközbensafrekveniciás erősítő­fokozata, továbbá deimoduláitora és egy vagy több kisfrekvenciás erősítőfokozata lehet. A (21) készülékhez hangszóró csatla­kozik. 115 A fentemlített részek — a (16) egység kivételével — szokásos1 kivitelűek lehetnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom