136860. lajstromszámú szabadalom • Eljárás helyettesített alifás szulfonsavamidok előállítására

f 2 136.860 val, foszforsavval, políkarbonsavabkal, diglikplsavanhidriddel, szulf »ecetsavval, szulfof tálsavval, klórecetsavval, klóretánszulfosawal tökéletesen vagy részben elészterezzük vagy eléterezzük. Az említett vegyületekbe a vízben oldhatóvá tevő csoportokat közvetett úton is bevihetjük, amennyiben a hidroxilvegyületekből először halogénhidrogénsavésztereket állítunk elő, és ezeket bázisokkal reagáltatjuk. Ha az ebilénoxid helyett epiklórhidrint alkalmazunk, a bázisokkal való reakciót minden további nélkül foganatosíthatjuk. Ekként oly bázikus vegyületeket kapunk, melyek sóik vagy quaterner ammonium vegyületeik, vagy betainjaik alakjában vízben minden további nélkül oldódnak. A találmány szerint előállított termékek a legkülönbözőbb célokra alkalmazhatók. A vízben oldhatatlan termékekét pl. lágyítószerként alkalmazhatjuk, míg a vízben, emuigálható és a vízben oldódó termékeket kapilláraktív tulajdonságaik következtében diszpergálószerként, áthatolószerként, tisztítószerként és egyéb hasonló célokra különösen előnyösen használhatjuk. A nitrogénen még egy hidrogénatomot tartalmazó alifás szulfonsavamidoknak alkilénoxidokkal való reakciója általában nehézség nélkül foganatosítható. Ha azonban megkíséreljük, hogy az alifás szénhidrogénekből klór és kéndioxid egyidejű behatásával előállított szulfokloridoknak ammóniákkal vagy aminokkal való reagáltatásával előállított alifás szulfonsavamidokat az alkilénoxidokkal szokásos módon, bázikus vegyületek jelenlétében hozzuk reakcióba, az alkilénoxicsoportok bevitele egyáltalán nem, vagy csupán nem elegendő mértékben sikerül. Az említett szulfonsavamidok ugyanis előállításukból eredően a szénláncban klóratomokat tartalmaznak. Az alkilénoxidokkal való kondenzáláshoz használt bázikus vegyületek nyilván a klóratomokkal lépnek reakcióba és hatástalanná válnak. Az alkilénoxidokkal való reakciót nagyobb mennyiségű bázikus hatású vegyületek alkalmazásával sem foganatosíthatjuk, mivel a kontaktanyag felületén klórvegyületek képződnek, melyek kontaktanyagot szintén hatástalanná teszik. Ha a szulfonsavamidokat a klórt eltávolító anyagokkal kezeljük, az alkilénoxidokkal való reakció nehézségek nélkül megy végbe. 1. példa: Alifás szulfansavamidkeveréket akként állítunk elő, hogy nyomóedényben 250 cm3

cseppfolyós ammóniákhoz 130Q g oly szulfokioridkeveréket adagolunk, melyet 200—350 C° forrpontkörzetű egyertösláncú szénhidrogénekből kéndioxid és klór egyidejű behatásával állítottunk elő, majd mintegy 1 óráig 0—5 C° hőmérsékleten keverjük, gyengén savanyú kémhatásig sósavat adunk hozzá és vízgőzzel ledesztiláljuk. A világos sárga, viszkózus olaj alakjában kapott szulfonsavamidkeverék 200 g-nyi mennyiségéhez mintegy 200 cm3

2n-nátronlúgot adagolunk és az oldatot nyomóedéhyben mintegy 3 órán át 180 C9

-ra hevítjük. Ezután, megsavanyítjuk és a kicsapódó sgulfonamidkeveréket éterben felvesiszük, az oldatot szárítjuk és az oldószert ledesztilläljuk- Az így előkezelt szulfonamidkeverék 100 g-nyi mennyiségéhez 50 g-nyi 10%-oa metanolos nátriummetilátoldatot adagolunk és a metilalkoholt teljesen lehajtjuk. A lepárlási maradékot ezután nyomóedényben 100 g etilénoxiddal keverés közben lassan, mintegy 150 C°-ra hevítjük mindaddig, míg a túlnyomás megszűnt. Vízben tisztán oldódó barna olajat kapunk. 2. Példa. Az 1. példa szerint előállított szulfonsavamidkeverék 200 grammnyi mennyiségét 100 cm3

20%-os vizes ammóniákoldattal 3 órán keresztül 180 C°-ra hevítjük. Etilénoxiddal az 1. példában megadott módon reagáltatjuk. 3. Példa. Az 1. példa szerint előállított szulfonsavamidkeverék 200 súlyrésznyi mennyiségét 10 súlyrész cinkporral két óra hosszat 180 C°-ra hevítjük. A cinkpor el nem használt részét azután leszűrjük és a terméket kétszer sósavas vízzel mossuk. Etilénoxiddal az 1. példában megadott módon reagáltatjuk. 4. Példa.. Az 1. példa szerint előállított szulfonsavamidkeverék 200 súlyrésznyi mennyiségét 10 súlyrész vasporral 2 órán át 180 C°-ra hevítjük. A terméket ezután a 3. példában megadott módon dolgozzuk fel és etilénoxiddal az 1. példában megadott módon reagáltatjuk. 5. Példa. Aa 1. példa szerint előállított szulfonsavamidkeverék 200 súlyrésznyi mennyiségét 100 súly rész anüinhel 3 órán keresztül 180 C°-ra hevítjük, ezután vízzel kétszer kimossuk, és vízgőzzel desztilláljuk. Etilénoxiddal az 1. példában megadott módon reagáltatjuk. 6. Példa. Az 1. példa szerint előállított szulfonsavamidkeverék* 200 grammnyi mennyiségét 10 g nikkelkatalizátorral, 15 g magnéziumoxiddal és 50 cm3

vízzel 100 atm. hidrogéntúlnyomás alatt 3 órán át 180 C°-ra hevítjük. Majd a katalizátorról leszűrjük, a vizes réteget elválasztjuk, vízzel mossuk és etilénoxiddal az 1. példában megadott módon reagáltatjuk. 7. Példa. 132 súlyrész 669/o-os nátronlúgot 120—130 C°-ra hevítünk és a lúgba az 1. példa szerint előállított szulfonsavamidkeverék 283 súlyrésznyi mennyiségét keverjük. Ezután az ömledéken 150 C°-ra túlhevített vízgőzt vezetünk át. Amint a párlat tisztán folyik el, a gőzáramot megszakítjuk, az amiedék et hígított sósavval megsavanyítjuk és a kicsapott szulfamidkeveréket benzolban felvesszük. A benzoins oldatot 10%-os nátriumszulfátoldattal semlegesre mossuk, majd nátriumszulfáttal szárítjuk és a benzolt ledesztilláljuk. Az alifás szulfamidok így kapott keverékének 142 súlyrésznyi mennyiségéhez 3,5 súlyréss porított marónátront adagolunk és vákuumban mintegy 2 órán át 120—130 C°ra hevítjük. A keveréket ezután nyomóedényben 132 súlyrész etilénoxiddal lassan emelkedő hőmérséklet mellett mindaddig 150—170 C°-ra hevítjük, míg az