136395. lajstromszámú szabadalom • Központi fűtőberendezés

2 136.395 sebben a csatolt vázlatos rajzzal kapcsolatban ismertetjük. A rajzon az 1. ábra egy radiátortag keresztmetszete, a 2. ábra egy több tagból álló radiátor elölnézete, a 3. ábra a 2. ábra a—b vonala menti metszet, a 4—7. ábrák különböző alakú radiátortagok keresztmetszetei, a 8. és 9. ábrák pedig a radiátorok elhelyezését szemléltetik. Az 1. ábrán látható alakú —1— radiátortag a —4— beömlőcsonkot tartalmazó végével a —2— mennyezethez, a —6— kiömlőcsonkot tartalmazó végével pedig a —3— falhoz illeszkedik, és fűtőközege a beömlőcsonktól a kiömlőcsonk felé áramoltában az —5— sugárzófelületet melegíti. A rajzból világos, hogy ilyen kialakítás és elrendezés mellett a radiátort hűtő konvekciós légáramlatok csak egészen minimális mértékben fejlődhetnek ki, és ennek folytán a hőleadás túlnyomórészt sugárzás útján történik. E két körülmény együttes fennforgása lehetővé teszi azt, hogy a radiátoron káros következmények nélkül az eddig rendszerint szokásosnál magasabb hőmérsékletű fűtőközeget áramoltatva át, a felületegységenként sugárzás útján leadott hőmennyiséget is az eddig szokásosnál nagyobbra növeljük. A radiátortag alakja viszont a fütendő helyiség ama része felé való hősugárzást biztosítja, melyben arra természetszerűen szükség van. • Minthogy a találmány szerinti radiátornál a konvekció útjáni hőátadás alárendelt jelentőségű, az fém helyett üvegből vagy megfelelő műanyagból is készülhet. A hősugárzást átengedő anyagú radiátor hátfalának tükröző bevonattal való ellátása vagy —7— tükörnek, mely pl. fémlemez lehet, a radiátor mögötti elhelyezése, a hátrafelé irányuló, nem kívánatos sugárzást meggátolva, a kívánt iránybani sugárzást lényegesen fokozhatja. Ilyen tükrök célszerűen alkalmazhatók akkor is, ha a radiátortagok fémből vannak, az egyes tagok közötti, a 2. és 3. ábrákon jól látható, hézagok viszont meglehetősen szélesek. A 4. ábra szerinti radiátortag az 1. ábra szerintitől abban tér el, hogy alsó része koncentráltan, felső része szórtan sugároz. Az 5. ábra szerinti hősugárzást átengedő anyagú radiátortag szintén szórtan sugároz, de e sugárzás számottevő részét a __8—.

tükör, mely pl. fényes alumíniumlemez lehet, a kívánt irányba vetiti. A 6. és 7. ábrák szerinti radiátortagok felületének egy része a mennyezetre, másik része a helyiség felé sugárzik, a mennyezet pedig szokásos fehér vagy egyéb sugárzást visszaverő felülete esetén, mely felfelé hőszigetelve lehet, a ráeső hősugarak számottevő részét a helyiségbe vetiti, azaz az ismert mennyezetfűtésekéhez hasonló hatást fejt ki. A 8. és 9. ábrákon látható, hogy az egyes radiátortagok összeépítésével kapott fűtőtestegyeséget oldalain célszerűen zárólemezekkel látjuk el, melyek a por és egyéb szennyezések behatolását és a radiátortagok hátlapjaira való lerakodását meggátolják, és melyeken a fűtőközeg célszerűen nem áramlik át, sőt melyek .esetleg hőszigetelő anyagúak is lehetnek. A homloklapok lefelé néző felületein számottevő pormennyiség a nehézségi erő hatása folytán nem maradhat meg, az esetleg felfelé néző felületek pedig kialakításuk folytán elég-Tcönnyen tisztán tarthatók. Erre azonban tapasztalat szerint ritkán van szükség, mert az ilyen fűtőtestekkel fűtött helyiségekben a konvekciós légáramlatok hiánya folytán a por felkavarása és felszállása sokkal csekélyebb mérvű, mint a szokásos egyéb fűtőtestek alkalmazása esetén. A találmány szerinti fűtőberendezés radiátorait azért is célszerű lehetőleg közvetlenül a mennyezet alá szerelni, mert akkor az elkerülhetetlen konvekciós légáramlatok csak olyan magasságú övet fűtenek fel konvekció útján, melynek alsó szintfelülete a radiátortag legalsó pontján megy át, tehát a mennyezethez meglehetősen közel van. Ka azonban a radiátorokat valamely oknál fogva alacsonyabban kell elhelyeznünk, akkor célszerűen a 6. és 7. ábrákon látható vagy egyéb olyan alakú radiátorokat használunk, melyeken konvekciós áramlások szintén nehezen fejlődhetnek ki, és melyek a mennyezetre számottevő mennyiségű hőt sugároznak ki. A találmány szerinti fűtőberendezésnek az eddig szokásos elhelyezésű és alkatú radiátoros fűtőberendezésekkel szembeni előnyei fentiekből már nyilvánvalók, az ismert mennyezetfűtésekkel szembeni legfontosabb előnyei a következők: Minthogy a mennyezetet nem kell egész tömegében, hanem csak belső vakolatrétege vagy egyéb burkolórétege felületén, felfűteni és így hőt oda is leadatni, hol arra szükségünk nincs, a fűtés hatásfoka kedvezőbb. Ha pedig a mennyezetet, pl. fémréteg ráporlasztása útján, hősugárvisszaverő felületűre készítjük, mely felület fölött adott esetben hőszigetelő réteg foglalhat helyet, akkor a mennyezet fölöslegesen felmelegített tömege elhanyagolhatóan csekély. A mennyezetfűtés ismert előnyeit elérhetjük anélkül, hogy ehhez a fűtőtesteket beléje kellene ágyazni és ezzel hozzáférhetetlenekké tenni. A fütendő helyiséget és annak mennyezetét sokkal gyorsabban füthetjük fel, mint eddig, mert a mennyezetnek ez esetben sem a nagyobb és hirtelen, de közvetített felfűtés, sem a gyors lehűlés nem árt. Ez az eddigi megoldásokkal szemben igen nagy előny, mert a mennyezet nagy hőtároló képességénél fogva csak nagy késéssel követheti a külső viszonyok által megkívánt szobahőmérsékletet. A berendezés üzeme az eddigi mennyezetfűtéseknél sokkal biztosabb, a berendezés könnyen ellenőrizhető, hozzáférhető és javítható. A melegvíz továbbításához nem kell szivattyús üzem és kényes hőszabályozás, mert az egyszerű gravitációval történhetik. A fűtővíz hőmérséklete magasabb lehet, ezért kevesebb fűtőtest elegendő. Meglévő épület minden szerkezeti átalakítás nélkül felszerelhető ily sugárzó rendszerű hővetítőkkel. Bármely központi vagy egyszinti (etage) fűtés hővetítő radiátorok alkalmazásával sugárzó fűtésre alakítható át. Egyszinti (etage) fűtéseknél, miután a kazán és a fűtőtestek középvonalai közötti magasságkülönbözet 2—3 m-t is kitesz, a csőkeresztmetszetek, csökkenthetők. Erkélyek és ablakok fülkéi, valamint az összes falfelületek felszabadulnak, aminek a mai csökken-