136395. lajstromszámú szabadalom • Központi fűtőberendezés

Megjelent: 1954-. évi december hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 136.395. SZÁM. 36. c. OSZTÁLY. - V-4122. ALAPSZÁM. Központi fűtőberendezés Vass József mérnök, Budapest és Kálmán István fűtőtechnikus, Budapest. A bejelentés napja: 1941. augusztus 27. A találmány központi fűtőberendezés, melynek különleges alkatú egy vagy több radiátorában csövek útján be- és elvezetett, tehát tőlük térbelileg elkülönített helyen melegített fűtőközeg, rendszerint víz kering. Az eddigi központi fűtőberendezések a fűtendő helyiségeket főleg légkeringéssel melegítették, ennek megfelelően kialakított, méretezett és elhelyezett radiátoraik segélyével. E fűtési rendszer egyik hátránya az, hogy a fűtendő helyiségben, annak függőleges iránybani olyan hőmérsékleteloszlást eredményez, mely sok kívánni valót hagy hátra, minthogy a padló felett hideg, a mennyezet alatt pedig meleg öv van. Az előbbi tudvalevőleg kellemetlen, az utóbbi pedig fölösleges és ezért energiapazarlást jelent. Ezenkívül pedig a radiátorok a fűtendő helyiség alapterületének gyakran értékes és számottevő nagyságú felületeit foglalják el, és fal melletti elhelyezésük esetén a róluk felszálló meleg levegő, por- és koromtartalma a fűtőtest fölötti falrészt rendszerint már igen rövid idő alatt erősen beszennyezi. A radiátorok szakványos alakja esetén ugyanis azok nehezen tarthatók felületileg pormentesen, mi a velük fűtött helyiségekben igen gyakran kellemetlen pörkölt porszagot is eredményez. E hátrányok kiküszöbölésére már ismeretesek az úgynevezett sugárzó ménnyezetfűtések, melyeknél a rendszerint csőalakú fűtőtestek a mennyezetbe vannak ágyazva és gyakran a födémek szerkezetéhez is tartoznak. Az ilyen fűtés hátránya egyrészt az, hogy létesítése csak az épületével egyidejűleg, vagy mélyreható átépítés kapcsán lehetséges, valamint az, hogy a fűtőtestek hozzáférhetetlenek lévén, karbantartásuk úgyszólván lehetetlen és esetleges meghibásodásuk súlyos károkat és kellemetlenségeket okozhat, a hiba kijavítása pedig igen drága és az illető helyiséget rendszerint hosszabb időre lakhatatlanná teszi, mert mennyezetbontást tesz szükségessé. A találmány szerinti fűtőberendezéssel a fentemlített mindkét fűtési rendszer hibáinak nagy részét kiküszöbölhetjük. Ezt a találmány szerint azzal érjük el, hogy a helyiségbe szabadon beépített, tehát nem mennyezetbe vagy falba ágyazott, különleges kialakítású és elhelyezésű olyan radiátorokat alkalmazunk, melyek a fűtőközeg hőenergiájának igen számottevő, rendszerint túlnyomó részét a fűtendő helyiségnek hősugárzás útján adják át, mely sugárzás a radiátorok kialakítása folytán túlnyomórészt irányított, és célszerűen a fűtendő helyiség melegen tartandó részei és/vagy mennyezete felé irányuló. Az ilyen fűtéshez való, célszerűen egymással azonos alakú és méretű tagokból ismert elvek alapján fűtőegységgé egyesített radiátorokat célszerűen közvetlenül a mennyezet alatt szereljük a fűtendő helyiség falára, hogy ezzel konvekciós légáramlásoknak lehetőleg útját álljuk és a radiátor ezek okozta hőveszteségeit csökkentsük, azaz a radiátor által leadott összes hőenergia nagyobb részének sugárzás útjáni leadását biztosítsuk, mint amekkorát az eddigi radiátorok szoktak volt sugárzás útján leadni. Ezt azonban nem csak a radiátorok fentemlített elhelyezési módja, — melytől szükség esetén el is térhetünk — hanem elsősorban azok kialakítása biztosítja. A radiátorok ugyanis olyan alakúak, hogy homloklapjukkal a fűtendő helyiség felé, hátlapjukkal pedig a fal felé néznek, és célszerűen úgy vannak elkészítve, hogy a hátlapjukról való hőkisugárzásuk csökkentett legyen. E követelménynek a találmány szerint olyan radiátorokkal teszünk eleget, melyeknek homloklapja nagyfelületű, azaz oldalfelületüknél nagyobb és melyeknek úgy függőleges, mint vízszintes iránybani vetülete az illető iránybani legnagyobb keresztmetszetüknél nagyobb és melyeknek a fűtendő helyiség felé néző sugárzó homlokfelülete olyan kialakítású, hogy e felület túlnyomórészének, azaz több mint felének, normálisai úgy a függőlegestől, mint a vízszintestől eltérő irányúak. A gyakorlatban a radiátorok homlokfelületei rendszerint oly kialakításúak, hogy csak végeiken és adott esetben egy-két közbenső helyen vannak oly csekély méretű, a homlokfelület legfeljebb 5—20% -át tevő felületrészeik, melyeknek normálisai vízszintesek vagy függőlegesek. A találmány szerinti fűtőberendezés radiátorait, azok szerelési módjait és a berendezés biztosította előnyöket alantiakban néhány példában részlete-