128067. lajstromszámú szabadalom • Csuklós ajtó-, ablak-, bútor- és vagy épületvasalás
Megjelent 1941. évi október hó 15. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 128067. szám. VIII/d. Ojsztály. — E. 5587. alapszám. Csuklós ajtó-, ablak-, bútor- és/vagy épül cl vasalás. Erdélyi Imre kereskedelmi alkalmazott, Budapest. A bejelentés napja: 1940. évi június hó 20. A találmány csuklós ajtó-, ablak-, bútorés/vagy épületvasalás. A találmány célja oly szerkezet létesítése, mely a szélső nyitási helyzetet, pl. 5 az ajtó legnagyobb mérvű nyitásának megfelelő helyzetet önműködően határolja anélkül, hogy ehhez a padlóra vagy a iszomszédos falakra külön ülközőszerveket kellene szerelni. 10 A találmány szerint ezt azzal érjük el, hogy a vasalás forgáscsapján és az e forgáscsaphoz képest elfordítható burkolóhüvelyen legalább egy-egy, egymással összeműködve a nyitási helyzetet határoló üt-15 közőfelületet alakítunk ki. Ezzel az említett, külön ütközőszervek elkészítéséből és szereléséből adódó többköltséget megtakarítjuk és a nyitás határolását a vasalás ..eddigi térszükségletének gyakorlati megtar-20 tásával ott is elérhetjük, ahol az említett, külön ütközőszervek felszerelése bármely okból nem kívánatos vagy esetleg meg nem engedhető. A találmány egyik, a működés megbíz-25 hatósága szempontjából és a gyártás egyszerűsége miatt igen előnyös foganatosítása szerint a forgáscsapon levő ütközőfelület e csapból kiálló bütykön, a burkolóhüvelyen levő ütközőfelület pedig e hüvely vá-30 jatában van kialakítva akként, hogy a bütyök a vájatban helyezkedik el és abban elfordítható. Különösen nagy ellenállóképességű és szilárdságú ütközők alkalmazását teszi le-35 hetővé a találmány egyik további, célszerű foganatosítási alakja, mely szerint a burkolóhűvelyen levő ütközőfelület e bíeliső köpenyfelületén van kialakítva és a forgáscsapon kialakított ütközőfelület a burkolóhüvelyen belül, rejtetten helyezke- 40 dik el. E megoldás további előnye, hogy a találmány szerinti vasalás a szokásos vasalásoktól külsőleg semmiben sem tér el. »Vasalás« kifejezésen nem azt kívánjuk érteni, hogy a találmány szerinti csukló- 45 szerkezet vasból készült, mert a magyar »vasalás« kifejezés, a német »Beschlag«; kifejezésnek megfelelően, csak a szóbanforgó csuklószerkezeteket jelöli, amelyek tetszőleges alkalmas anyagból, tehát vason 50 kívül pl. sárgarézből, alumíniumból, stb. tetszés szerint készíthetők. A találmányt még részletesebben a rajzon látható foganatosítási példái kapcsán magyarázzuk meg. 55 Az 1. ábra az első foganatosítási példa oldalnézete, a 2., 3., 4 és 5. ábra az 1. ábra 2—2, 3—3, 4—4 illetve 5—5 vonala mentén vett keresztmetszetet mutatja. A 6. ábra további foganatosítási példa részben met- 60 szett oldalnézete, a 7. ábra pedig a 6. ábra 7—7 vonala mentén vett keresztmetszet. A 8. és 9. ábra egyik további kiviteli példa oldalnézete. A 10. ábra a 9. ábra iszerinti kivitelhez tartozó forgáscsapot külön né- 65 zetben mutatja. A 11. ábra a 9. ábra 11—11 vonala mentén vett, megnövelt léptékű keresztmetszet, a 12. ábra pedig a csuklószerkezet hüvelyes részének ütközőfelüle-