127181. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés robbanókamráknak elősűrített üzemanyagokkal való megtöltésére

127181. 3 iazaz a nyomásviszonyok jelentékeny inga­dozásai 'közepette is fenntarthatók. Hogy továbbá a lég- és gázmennyiségek kellő Adagolását a robbanókamra munkaszakasz-5 számának változtatásai esetérc is elérjük, a találmány tovább képzése szerint azokat az időközöket, melyek alatt a forgódugaty­lyús sűrítő körülfogó kamráiban a sűrítés végbemegy, a szabályozás egész körzeté­it) ben, azokkal az időközökkel, melyek a robbanókamra vezérlőszerveinek nyilasi és zárási időpontjai között vannak, azonos vagy közelítőleg azonos arányban változ­tatjuk. Minthogy ezeket a vezérlőszerve-15 ket mindig valamely feszültség alatt álló közeg működleli, melyet a maga részérőt egy körül forgó elosztó vezérel, ennélfogva ,a javasolt intézkedés azt jelenti, hogy ennek az elosztónak hajtószerkezete, illetve a ve-20 zértengely a forgódugattyús sűrítő hajtó­berendezésével valamilyen módon kapcso­landó. Ha mindkét berendezés villamos hajlású, akkor a villamos kapcsolás a leg­egyszerűbb. 25 Fentebb már kifejtettük, hogy a sűrítő megválasztása tekintetében eddigelé a \\i\g\' hatásfokokra való figyelmen kívül az a megfontolás volt mérvadó, hogy a válasz­tolt fajtájú sűrítővel a szükséges sűrílőiel-30 jesítményt is lehessen nehézség nélkül el­érni. Ismeretes azonban, hogy éppen a dugattyús sűrítők igen nagy térfogaink szállítására nem alkalmasak, miért is en­nek a hátránynak kiküszöbölésére a talál-35 mány szerint úgy járunk el, hogy az üzem­anyagot elősűrített állapotban vezetjük a forgódugattyús sűrítő körüliorgo kamráiba. Sőt ama ténynek megfelelően, hogy a rob­banókamrák szerkesztésének fejlődése ará-40 nyában mindig magasabb löltőnyomásokra térnek ál, célszerűnek nnitatkozhatik, hogy a sűrítendő üzemanyagot ismételten elő­sűrített állapotban vezessük a forgód ugaty­tyús sűrítőbe, minthogy nagy löllőnyomá-45 soknál, mint alább méig kifejtjük, az ilyen robbanókamrák üzemében előforduló ener­giák oly különbözőek és ezenkívül eselről­esetre oly nagyok, hogy az egyes sűrítési fokozatokhoz a hajtási teljesítmények min-50 den további intézkedés nélkül rendelkezé­sünkre állanak. Az ezen eljárást megvalósító clősűríté­sek a legkülönbözőbb módon alakíthatók ki. Azokat főképen az utolsó, közvetlenül 55 a robbanó égési turbina elé iktatott sű­rítőfokozatban alkalmazott forgódugattyús sűrítők jellemzik. Ha kivételesen csak egyetlen sűrítési fokozat van, akkor ezt kizárólag forgódugattyús sűrítők alkotják. Ebben az esetben a forgódugattyús sűrí- 60 lőnek a robbanókamra töltésére szánt üzemanyagmennyiség szerinti szabályozását a legegyszerűbben és a lege!őnyöseb:n a sűrítő szívóvezetékének fojtásával fogana­tosítjuk. Ilt, mint már jeleztük, függel- 65 lenül attól, vájjon a forgódugattyús sű­rítő az egyetlen vagy utolsó sűrítési foko­zatot alkotja, a sűrítőnek villamos hajtása célszerű, mert ez lehetővé teszi, hogy a forgódugattyús sűrítő fordulatszámát a 70 robbanókamra munkaszakaszainak s ámá­val, vagyis a vezértengely fordulatszámá­val vagy az elosztó fordulatszámával azo­nos vagy közel azonos arányban változtas­suk, minthogy ezt az elosztót is mindig 75 villamos hajtásra szokták berendezni. Ha az üzemanyagot már elősűrített ál­lapotban vezetjük a forgódugattyús sűrí­tőbe, akkor ennek a sűrítési fokozatnak; létesítésére kiválóan alkalmasak a turbinás 80 sűrítők, különösen ha azokat gőzturbinák hajtják, aholis az utóbbiakat tápláló gőzt a telep fáradt hőjének kihasználásával minden további intézkedés nélkül lehet a szükséges mértékben előállítani. Ebben 85 az esetben a löllősúly szabályozását elő­nyösen az üzemanyagot elősűrítő turbinás sűrítőgép fordulatszámának változtatásá­val foganatosítjuk. Ha ezt a turbinás sűrű­től gőzturbinák 'hajtják, akkor tehát adva 90 van a lehetősége annak, hogy a szabályo­zást a gőzturbina fordulatszámának vál­toztatásával igen gazdaságosan hajtsuk végre. Ha még magasabb löllési nyomások al- 95 kalmazandók, akkor a telep fáradt hője általában véve már nem elegendő arra, hogy az ebben az esetben szükséges, to­vábbi sűrílőfokozat hajtására elegendő gőzt fejlesszen. Minthogy azonban nagy 100 töltőnyomások rendkívül nagy kiterjedést viszonyokhoz vezetnek és ezzel kapcsolat­ban a gázok a robbanó égési turbinában és az ulánakapcsolt fokozatokban amúgyis feldolgozandók, ennélfogva a járulékos sű- 105 rítőfokozat hajtási teljesítményének szol­gáltatására már ebből az okból is kel­lően rendelkezésünkre állanak az égési tur­bina fokozatai. Ezek a mindig állandó áramú turbinák alakjában szerkesztett égé- 110 si turbina-fokozatok oly égési gázokat dol­goznak fel, melyeknek hőmérséklete ama nagy kiterjedések folytán, melyeknek azok az elékapcsolt fokozatokban alá vannak

Next

/
Oldalképek
Tartalom