124775. lajstromszámú szabadalom • Berendezés repülőgépek irányítására és leszállásuk vezérlésére

Megjelent 1940. évi október hó 1-én. MAGYAR KTRÁLTI % SZABADALMI BffiŐSlO SZABADALMI LEIRAS 134775. SZÁM. VII/J. OSZTÁLY. — L. 8049. ALAPSZÁM. Berendezés repülőgépek irányításáfa és leszállásuk vezérlésére. C. Lorenz Aktiengesellschaft, Berlin-Tempelhof. A bejelentés napja 1933. évi december hó 29.* Németországi elsőbbsége 1933. évi július hó 24. Ismeretes, hogy repülőgépeknek a re­pülőtér pontos irányát oly szikrajelzőkkel adják meg, melyek egymást váltakozóan kiegészítő jeleket különböző iránykara k-5 terisztikákkal adnak le. A repülőtérhez vezető irányban a két iránykarakterisz­tikával adott jelek folytonos vonássá egyesülnek. Ha a repülőgép jobbra vagy balra eltér a folytonos vonaltól, úgy 10 egyik vagy másik irányzóadó jele válik hallhatóvá s a repülő visszakormányoz a folytonos vonásba. Ismeretes továbbá magának a leszál­lásnak ügynevezett siklási útjelző segé­lő lyével való véghezvitele, mely útjelzők lényege igen rövid (10 méternél rövidebb) hullámoknak olyképen való kisugárzásá­ban áll, hogy a repülőgép azonos vételi erősség betartása mellett megfelelő le-20 szállási görbe mentén ereszkedjék le. A találmány szerint olyképen egye­sítjük a két módszert, hogy egy jelzőként működő adóberendezést, mely állandóan táplált gerjesztő antennából és billen-25 tyűzött visszaverőberendezésből van összetéve, úgy állítunk fel, hogy a repülő­gép a repülőtértől nagyobb távolságra az oldalirányú irány meghatározásra való, folytonos vonással jelzett vonalat be-30 tarthasson, a leszállásnál pedig egyező vételi erősségű görbe betartásával a siklási útjelző módszer szerint ereszked­hessen le. A találmányt a következőkben egy 35 kiviteli példa nyomán ismertetjük. Az 1. ábra a jelző vázlatos nézetét mutatja * Ez a nap az 5930/1939. M. E. sz. rendoloi í hivatalnál annak idején tett bejelentés napija. A Csch-Szlovák Köztársaságban megadott szabadalom száma: 5í>80J s ennek az adóberendezésnek dipóljait is szemlélteti. A 2. ábra ily berendezés vízszintes sugár­zási diagrammját mutatja, a 40 3. ábra pedig függélyes sugárzási dia­grammját. Az 1. ábra szerint a B jelző E dipólját az S adó állandóan gerjeszti a D energia­vezetéken át. A D dipól két olda- 4$ Ián megfelelő, pl. >. (4 távolságban két Rí és R2 dipól van, mely reflek­torként működik. A reflektorok az áb­rázolt esetben közepükön meg vannak szakítva, azonban megfelelő berendezés 50 segélyével is el lehet őket hangolni. A megszakítást az Mj és M2 jelfogókkal át lehet hidalni; Ezeket a jelfogókat az A hajtómotorral meghajtott K áram­gyüjtő váltakozva be- és kikapcsolja. 55 Az áramgyüjtő helyett oly jelfogóberen­dezést is lehet használni, mely a két jel­fogót párhuzamosan billentyűzi és a billentyűzéskor az egyiknek érintkezőit zárja, a másikét pedig nyitja. Ez lehe- 60 tővé teszi annak a káros hatásnak el­kerülését, melyet a jelfogóknak áram­gyüjtővel való vezérlésénél az átkapcso­lási idő idéz elő. Ha mind az R, reflektor, mind az R2 65 reflektor állandó, úgy a 2. ábra szerint a • gerjesztő dipól vízszintes karakteriszti­kája az a kör. Ha csak az R, reflektort zárjuk, úgy a b karakterisztikája adódik, ha pedig csak'az R2 reflektor van zárva, 70 úgy a c karakterisztika létesül. Nem !. %-SL értelmében a volt cseh-szlovák szabadalmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom