120616. lajstromszámú szabadalom • Villamos erősítő
120616. 3 ségben oly fázisváltozásokat hozzanak létre, amelyek kiegészítik az (5) és (6) csatoló áramkörök által létrehozottakat, annak a biztosítására, hogy a végső ki-5 menő áramok a terhelő impedanciánál fázisban meg fognak egymással egyezni. Általában ezen elemek egyszerű, egymásra merőleges fázisok létrehozására szolgáló, közismert, fáziseltoló áram-10 körök. A találmány működésének alapelvei a/2, ábrán jelzett áramkörből származtathatók le, amely elvileg jellemzi az 1. ábrán feltüntetett erősítő kimenő réí5 szét azon egyszerűsített esetre, amikor % az (5) áramkörnek a fázisállandója —' Az (1) erősítő kisülési köre az (R j ellenállással van helyettesítve, amellyel sorba van kötve a hullámok áramforrása, (Ej). 20 Ugyanez a (2) erősítőnél (R2 ) és (Es )-vel van jelölve. Az (Ej és (É2 ) feszültségek ugyanolyan mértékben térnek el egymástól fázisban, mint a megfelelő bejövő feszültségek, és nagyságra nézve a be-25 jövő feszültségekkel arányosak. A (2) erősítő közvetlenül az (R) terhelő ellenállásra van kötve, míg az (1) erősítő egy, kizárólag reaktanciákból álló, (T) áramkörön keresztül van a terhelésre kötve. 30 E (T) áramkör párhuzamos (shunt) reaktanciája ellenkező értelmű, mint a soros reaktanciák és mind a három egyenlő (X) nagyságú. Ezen áramkör megfelel bármiiven reaktanciákból összeállított 35 áramkörnek, amelynek — fázisállandója 45 50 es RJx+jXI, = Ej iXIj + RIs + RI, =- 0 RÍ,+[R+RJ I2 =E2 . Amelyből kapható, hogy I1 ^[El RRJ +jE.XR] - A I2 = [jEx XR -t-E2 (RjR +X2 )]', A [jE1 X(R-fR.,)+E2 RX R] — A jEjXRj] — A (1) 55 l2 + lA =ÍE2 X* ahol A = RxRjR+X^CR+RJ. 6l> van. Jelen esetben csupán elméleti szempontból használjuk és nem akarjuk vele azt jelezni, hogy a gyakorlatban alkalmazott áramkörök megegyező elrendezé-40 sűek. Más összeállítású alakot később írunk le. Az (íj, I2 ) és (I j tagáramok meghatározására szolgáló egyenletek a következők: (I j az (1) erősítő, (I2 ) a (2) erősítő kimenő árama és (I3 ) az (5) áramkörből terhelésbe táplált áram. A teljes terhelési áram (I2 )-nek és (I3 )-nak az összege. Ha (Ej és (E2 ) feszültségek azono: fázisban volnának, úgy a tagáramol, mindegyike és a terhelési áram két egymásra merőleges fázisú összetevőből állana. Az erősítőkre ható bejövő feszültség fázisának helyes megválasztásával 65-(Ej és (E2 ) viszonylagos fázisa oly nagyságúra tehető, hogy bármely áram kél összetevője vagy azonos fázisban, vagy ellentétes fázisban legyen. A találmány szerint a bejövő feszültségek viszony- 70 lagos fázisai olyanok, hogy (Ej) fázisban van (jE2 )-vel és így (jEj fázisban van (E2 )-vel. (Ij) két összetevője ez esetben azonos értelmű és fázisban van (Ej-vel, a terhelési áramok összetevői szintén 75 azonos értelműek és fázisban vannak (E2 )-vel. Ezzel szemben (I2 ) és (I3 ) áramok összetevői ellenkező értelműek. Ilyen körülmények között az (1) erősítő kimenő áramát megnöveljük, ha a (2) erősítő 80 áramot szolgáltat és ennélfogva az (1) erősítő által kiadott teljesítmény, adott bemenő feszültség mellett, ugyancsak növekszik. A tagáramoknak az értéke (V,) és (V2 ) 85 feszültségek függvényében a csövek kimenő kapcsain a (2) egyenletekből kapható, hol (Rj-t és (R2 )-t 0-val tesszük egyenlővé. Ez esetben az (Ej és (E2 ) feszültségek egyenlőek lesznek a kimenő 90 feszültségekkel. Szem előtt tartva (Ej és (Ej viszonylagos fázisára vonatkozó feltételezésünket, a következő összefüggéseket kaphatjuk: I? T = Yl _ II X ' 2 R X L —• 95 V, X •U; I, +1* R (3) Ezekből (Ij-re a következő összefüg(4) 100 gések kaphatók: ^T R T R ^ X^ ^ X, es (2) X3 (5 13 amely mutatja, hogy a (2) erősítő által szállított áram növeli az (1) erősítő ki- 103
