120425. lajstromszámú szabadalom • Vezérlőberendezés sebességváltóművek, kiváltképen gépkocsikhoz való sebességváltóművek váltószerkezetének nyomóközege számára

2 120425. lenségek folytán nyomásveszteségek nem lehetségesek. A rajz 1. és 2. ábráin a találmány szerinti vezérlőberendezés egy-egy foga-5 natosítási példájának vázlata legnagyobb­részt metszetben látható. Nyomóközegként az ábrázolt fogana­tosítási példák esetében egy gépkocsi hajtóerőgépjének szívási depresszióját al-10 kalmazzuk, elvi változtatás nélkül azon­ban túlnyomást, pl. nyomó levegőt, is alkalmazhatunk. Az 1. ábrán (1) jelenti azt a vezetéket, mely a vezérlőberendezéshez a kezelési 15 emelővel, pl. gázemelővel, kapcsolóeme­lővel vagy egy külön emelővel vezérelt kioldónyomást juttatja, (6) a szívódep­ressziót a váltószerkezethez juttató fő­vezeték, (11) pedig a vezérlőberendezést 20 a váltószerkezet elosztótagjaival össze­kötő vezeték. Ez a (11) vezeték össze­köttetésben áll a tok (12) terével, mely­hez további (13) tér csatlakozik, mely a (108) kettős szelep befogadására való. 25 A (13) térben két (109a) és (110a) ülés van, melyekre a (108) kettős szelep (109), illetve (110) ülőfelületei felfektethető!*, amivel vagy a (12) teret a (13)tértől, vagy pedig a (13) teret a hozzája csatlakozó 30 további (14) tértől zárhatjuk el. A (12) tértől, pl. egy (27) fojtóhelyen át, (2) vezeték halad a tok (28) teréhez, mely (29) csatornán át további (20) térrel áll összeköttetésben. E (20) térben (49) 35 rugó hatása alatt álló (17) dugattyú van. (37; légtelenítő nyílást, (65) és (66) pedig egy-egy, az (1) vezetékből kiinduló veze­tékágat jelöl. A (66) vezetékágról to­vábbi (67) és (68) vezetékek ágaznak el. 40 (69) további összekötővezetéket, (70) pe­dig egy tolattyút jelöl, melyen a (71) vékonyítás, továbbá jobboldali végén (72) hosszfurat van; ebből (73) haránt­furatok indulnak ki, melyek a (74) be-45 esztergált horonyba torkolnak. A (72) hosszfuratból kiindulóan további (75) harántfuratokat is alkalmazunk, ame­lyek a (70) dugattyú leesztergált (76) végén torkolnak ki. (77) egy (78) du-50 gattyú előtti teret jelöl, (79) egy pecek, (80) egy dugattyú, (81) pedig az e du­gattyú előtti tér; (82) és (83) összekötő­vezetékek. (84) tolattyút jelöl, melyen két (85) és 55 (86)beesztergált vékonyítás van. (87) egy (88) nyomórugó hatása alatt álló du­gattyú, (89) pedig az e dugattyú előtti tér. (90) egy pecek, (91) egy (92) rugó hatása alatt álló szelep, (93) a nyomó­közeget hozzávezető (6) vezetékre vonat- 60 koztatva a (91) szelep mögötti, (94) pedig az e szelep előtti tér. (95—99) a külső levegővel való összeköttetést létesítő fu­ratok. (102) és (106) összekötő csatornák, (115) egy nyomórugó, (183) pedig a kap- 65 csoló ismert fajtájú kiiktatószerkezetének hozzáve zetése. Az 1. ábra a vezérlőberendezést a ke­zelési emelő nyugalmi helyzetének meg­felelően mutatja, amikor tehát váltás 70 nem történik. Emellett pl. olyan kioldó­szerkezeteket alkalmazhatunk, amelyek­nélismert módon az illető emelőnek mind­két mozgásértelemben vagy pedig csak egyik értelemben való működtetésénél 75 az (1) vezetékbe impulzusnyomást jut­tatunk. A kezelési emelő által felszaba­dított depresszió az (1) vezetéken át a (65, 66, 67) és (68) vezetékekbe jut. A (67) vezetékből a depresszió a (89) térbe jut 80 és előidézi azt, hogy a (87) dugattyú a (9) pecekkel együtt balratolódik és a (91) szelep nyílik. Ennek folytán depresszió jut a (6) vezetékből a (94) téren, a nyitott (91) szelepen és (93) téren át a (183) 85 vezetékbe. Így tehát a kapcsolás kiik­tatódik. A (68) vezetékből az (1) vezetékből ki­indulóan bejuttatott depresszió a (70) tolattyú (71) vékonyításán át a (83) 90 vezetékbe, a (84; tolattyú (85) vékonyítá­sán és a (82) vezetéken át pedig a (80) dugattyú előtti (81) térbe jut. Ezzel a (80) dugattyút balra toljuk és ez a (79) pecek révén a (70) dugattyút is magával 95 viszi mindaddig, amíg a (80) dugattyú a (81) tér baloldali falán felfekvésre nem jut. A (77) tér szélesebb a (81) térnél. Ezért a (78) dugattyú nem éri el baloldali véghelyzetét. A (78) dugattyú a (70) 100 tolattyút is magával viszi balra és a (108) kettős szelepet a (115) rugó nyo­mása ellenében (109a) üléséről leemeli. A (108) kettős szelep azonban nem moz­dul el annyira, hogy a (110a) ülésen fel- 105 fekvésre jusson. Ennekfolytán a dep­resszió a (6) vezetékből a (94) téren, a (106) csatornán, továbbá a (14) téren át a nyitott (108) kettős szelep mellett a (13) térbe jut, majd a (12) térbe és innen 110 a (11) vezetéken át a váltószerkezethez. A (102) vezetéken át a depresszió a (13) térből és (70) tolattyú (71) vékonyí­tásán át a (83) vezetékbe jut, mivel a (70) tolattyú a (80) dugattyúnak balra 115 való elcsúsztatása révén annyira toló-

Next

/
Oldalképek
Tartalom