118933. lajstromszámú szabadalom • Eljárás oxidkatódák előállítására
dák eddig használatos maganyaga, a nikkel, elég nehezen oxidálható. Vizsgálataink alapján azt is kiderítettük, hogy a nikkel oxidálódása valószínűleg azért 5 aránylag ártalmatlan, mert a bevonatnak a magdrótra való ráégetésekor a magdrót felületén keletkezett vékony nikkeloxidréteg a bevonatnak oxiddá való átalakításakor uralkodó magas hő-10 mérséklet és vákuum hatása folytán a magdrótról teljesen elpárolog és ezért a kész katóda tiszta nikkelfelületen helyet foglaló emittáló oxidból áll. Más azonban a helyzet wolframból, molibdénből, tan-15 tálból és más, nehezen olvadó, de könynyen oxidálódó fémből készült magok esetén, mert ezek felületi oxidrétege, fenti új felismerésünk szerint, valószínűleg részben a bevonatkészítésnél, részben 20 pedig a bevonatnak emittáló oxiddá való átalakításánál, annak anyagával a katóda emissziója szempontjából káros reakcióba lép. Ismeretes és napjainkban már általá-25 nosan elfogadott az a feltevés, hogy oxidkatódáknál a tényleg jól emittáló alkatrész nem maga az oxid, hanem annak fémje, pl. a bárium, mely az oxidban igen finom eloszlásban, tiszta, fémes álla-30 pótban van jelen és melyet oxidja csak megkötve tart, hogy a katóda üzemi hőmérsékletén gyorsan el ne párologjon. Éppen ezért jelen leírásban és igényekben az ,,emittáló oxid'" kifejezés alatt 35 olyan alkáli- vagy föklalkálifémoxidréteget kívánunk érteni, melyben saját férne tiszta fémes állapotban, finom eloszlásban van jelen és melynek emissziója ennek folytán a jól aktivált katódák íaj-40 lagos emissziójának nagyságrendjében van. Az ilyen „emittáló oxidréteg" természetesen nemcsak egy oxidból, hanem több alkáli- vagy földalkálifémoxid keverékéből is állhat és minthogy a ma ren-45 delkezésünkre álló módszerekkel benne az oxidok fémjének tiszta fémes állapotban való jelenléte ki nem mutatható, ennek jelenlétére csak a jó emisszió ad bizonyítékot. A fenti feltevés szerint 50 tehát az oxidkatódák ismeretes „aktiválása" arra való, hogy a katódákban az őket alkotó oxid femjét állítva elő, a nyers oxidot emittáló oxiddá változtassa. Ebből azonban az következik, hogy min-55 den olyan ok, mely a szóbanforgó fémnek, pl. báriumnak, az oxidkatódákban való keletkezését meggátolja, a katóda emisszióképességét rontja le. Űj feltevésünk mármost az, hogy könynyen oxidálható fémekből, pl. wolfram- 60 ból, álló magok esetén a maganyag felületének oxidált volta olyan ok, mely az emittáló fémnek a katódában való keletkezését meggátolja éspedig azért, mert a katódkészítés közben a magtest be- 65 vonatával káros reakcióba lép. Ez abban áll, hogy a magfém oxidjai, pl. woll'ramoxid, molibdénoxid, tantaloxid stb. esetleg már a bevonatkészitéskor, főleg pedig a katódának a esőben való izzításakor a 70 keletkező földalkáliíemoxidokkal, pl. bárium-, stroncium- vagy kalciumoxiddal reakcióba lépve, ezek földalkálifémének megfelelő vegyületét, pl. wolíramátját, molibdátját, tantalátját stb. hozzák létre. 75 Ezek viszont, pl. a báriumwolframát (Ba Wo4 ) az aktiválódáskor vagy a bevonat átalakulásakor keletkező emittáló fémet, pl. báriumot, oxidálják, pl. báriumoxiddá, miközben tiszta magfém, 80 pl. wolfram keletkezik. Ez a reakció tehát megakadályozva az emissziót előidéző alkáli- vagy ioldaikáJiíém, pl. bárium keletkezését, a katóda emisszióját lerontja. E feltevésünk helyességének iga- 85 zolása céljából nehezen oxidálható fémmagra, éspedig nikkelmagra felviendő báriumkarbonálba báriumwolframátol keverve, ebből az anyagból a szokásos eljárással katódát készítettünk és meg- 90 állapítottuk, hogy annak emissziója jóval kisebb volt, mint a teljesen azonos módon, de báriumwoií'ramathozag nélküli báriumkarbonátból készült katódáé. Noha e kísérlet feltevésünk helyességét 95 igazolni látszik, hangsúlyozzuk, hogy találmányunk, mely bizonyos alant ismertetett rendszabályok foganatosításával kitűnő eredmények elérését teszi lehetővé, nincs a fenti feltevések helyes vagy hely- 100 telen voltához kötve és azokat csak a találmányunkkal elért meglepő műszaki hatások valószínű magyarázataként közöljük. Találmányunk lényege abban van,hogy 105 kent katódáknak oxidálható anyagú magokon, főleg nehezen olvadó és könnyen oxidálható fémből való magokon történő előáliításánál az emittáló oxiddá átalakítandó vegyületeket tiszta fémes felületű 110 magra visszük fel és e mag fémfelületének oxidálódását úgy a bevonat készítésekor, mint annak rögzítésekor és emisszióképes oxiddá való átalakulásakor meggátoljuk. 115 Fentiekből nyilvánvaló, hogy azok a rendszabályok, melyek ahhoz szükségesek, hogy a találmány szerinti eljárással
