113144. lajstromszámú szabadalom • Fordulatszámregulátor, különösen befecskendezéses égési erőgépek égési anyag-szivattyújához, módosítható fordulatszámkörzettel

az eső regulátorkarakterisztikájú rugóé, amennyiben azt kívánjuk, hogy az utóbbi rugó szabályosan dolgozzon. Az ellenrugó, illetve rugók eső karakte-5 risztikáját célszerűen úgy érjük el, hogy ezeket a rugókat, mint húzott rugókat a, regulátorsúlyok között rendezzük el ós az utóbbiak forgáspontjait összekötő vonal közelében csatlakoztatjuk a regulátor-10 súlyokhoz, úgyhogy a reguláíorelállítás szempontjából hatásos emelőkar a regulá­tor kitérésének növekedésekor kisebbedik és a rugók hatástengelye a regulátorsúlyok kitért helyzetében pontosan vagy majd-15 nem e súlyok forgáspontjain halad át. Ez az elrendezés a legkedvezőbb regulátor­karakterisztikát adja. Ilymódon elhelyezett húzórugók feszültségének módosítása azon­ban lényegileg csak az eső regül átorkarak-20 terisztika meredekségét változtatná meg, a fordulatszám-körzetet azonban nem be­folyásolná lényegesen. Ebből az okból folyólag is célszerű, ha a regulátorral be­állítandó fordulatszám-körzet módosítására 25 az emelkedő karakterisztikájú rugó állít­hatóságáról gondoskodunk. A szabályozás tökéletesbítésére továbbá, ismert módon külön üres járási rugózatot alkalmazhatunk. 30 A találmány szerinti továbbá egyetlen szervet használunk két célra, nevezetesen egyrészt a szivattyúval szállított mennyi­ség változtatására a nyugalmi helyzettől az üresjárási helyzeten keresztül a teljes 35 terhelésig, másrészt — pl. bizonyos löketen túl — a regulátor fordulatszám-körzetének módosítására, elsősorban a regül átorrugók feszültségének változtatásával. A gép ter­helésváltozásai szerint működő szerkezet 40 ilyen egyesítése a. fordultszámszabályozás­sal a gép berendezését és kezelését lénye­gesen leegyszerűsíti, amit még főleg a regulátor rugók feszültségének módosítá­sához szükséges állítólöket kisebbedése 45 tesz lehetővé. A mellékelt rajzok a találmány szerinti regulátor egyik foganatosítási alakját pél­daképen tüntetik fel. Az 1. ábra a regulátor nyugalmi helyzet-50 ben, a 2. ábra üresjárási helyzetben, a 3. ábra pedig teljes terhelési helyzetben szemlélteti. A 4. ábra a regulátor állítószervét mu-55 tatja. Az 5. ábra a harmadik regulátorrugó el­rendezését, a 6. ábra a regulátorrugók karakteriszti­káját, végül a 7. ábra a regulátor löketére vonatkozta- 60 tott szabályozási karakterisztikát mutatja, különbözően beállított regulátor rugókhoz. Az (1) regulátortokban (1. ábra) ágyaz­zuk a (2) regulátororsót, mely a (3) csap körül a centrifugáliserő hatására kilengő 65 (4) súlyokat hordja. Az (5) húzórugók úgy hatnak a (6) csuklókra, hogy a súlyok kilengett helyzetében azokat belső helyze­tükbe törekszenek visszahúzni, bizonyos helytől kezdve azonban (7) ütközők állítják 70 meg a rugókat, míg a siilvok tovább köze­ledhetnek egymáshoz. Az égési anyag­szivattyúra (9) regulátorkarmantyút a (8) emelőkar állítja el. A tok felső részében a (10) hüvelyt ágyazzuk, melyet a (11) lánc- 75 kerékről (4. ábra) a (12) orsó és a (13) csa­varkerék közvetítésével elforgathatunk. A (10) hüvely alsó részén lapos csavarme­netek vannak (1. ábra), melyekre a (14) anyát csavaroljuk. Utóbbit a (15) karja a 80 tok (16) haisítékában úgy vezeti, hogy az anya nem fordulhat el. A (15) karral, a (17) hosszréses (18) csatlórúd útján, a (19) húzórugó hatása alatt álló kétkarú (20) emeltyű úgy kapcsolódik, hogy a (15) kar 85 a (17) rés felső végéhez fekszik. A (20 emeltyű végéhez csuklósan csatlakozik ft (9) regulátorkarmantytíval állítható (21) emeltyű, mely ismert módon a szivattyú szállított mennyiségét változtatja. 90 Az 1. ábra szerinti nyugalmi helyzetben a (14) anya a legfelső helyzetében van. Ha az anyát az üresjárási helyzetbe csavarjuk le (2. ábra), ezáltal — a (18, 20) rudazat elállítása révén — csak a szivattyú tölte- 95 sót befolyásoljuk. Ekkor a (9) regulátor­karmantyút csak a (22) üresjárási rugó terheli. A (23, 24) rugók ezzel szemben alsó végükkel a (25) rugótányérhoz szorul­nak, melyet a helytálló (26) ütköző (e) 100 távolságban tart a (9) regül átorkarman­tyútól (1. ábra). A (23) rugó felső vége a helytálló, pecekalakú (27) ütközőkhöz tá­maszkodik, melyek a rugót a hatástalan helyzetben gyenge feszültség alatt tartják, 105 de esetleg hiányozhatnak is. Csak a (14) anya bizonyos sülycdése után érintik az anya (28) ütközői a (23) rugót és kezdik ezt mindjobban megfeszíteni. További lö­ket után a (14) arnya (29) ütközői a (24) 110 rugót is feszíteni kezdik (3. ábra). Az égési anyagszivattyú eközben teljes töltésre ál­lítótdott be, úgyhogy a (18) rúd megállt és a (15) kar peeke, a szivattyú további be­folyásolása nélkül, a (17) részben csuszák. 115 A 3. ábra a teljes terhelési helyzetet mu­tatja. A (4) súlyok kitérése folytán a (9) regulátorkarmantyú közvetlenül a (25)

Next

/
Oldalképek
Tartalom