113088. lajstromszámú szabadalom • Kerék síneken futó járóművekhez

Mejrjelent 1935. évi október hó í 340-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 113088. SZÁM. — V/b. OSZTÁLY. Kerék síneken futó járóművekhez. Hugueniii Albert vezérigazgató Zürich. A bejelentés napja 1934. évi december hó 10-ike. Svájci elsőbbsége 1933. évi december hó 26-ika. A találmány oly kerék síneken futó járóművekhez, amelynek kerületén a futófelületből rugalmas betétdarabok áll­nak ki, melyek, pl. gumiból is lehetnek. 5 Az ilyen kerekeknek, mint a gumikere­keknek általában, az acélkoszorújú kere­kekkel szemben az az előnye, hogy a ke­rék és síni között sokkal nagyobb az adhézió, minek következtében a szükséges 10 vonóerőt az eddig szokásosnál sokkal könnyebbre épített vontató járóművekkel is elérhetjük. Az említett kerekek haszná­latával tehát a holt súly csökkenthető ós* a hasznos teherrel sokkal kedvezőbb 15 arányba hozható. Ez azért fontos, mert ma a szerelvény nagy holt súlya miatt a vontató járóműveknek túlságos nagy tel­jesítményt kell kifejteniök, minek követ­keztében a vasúti üzem gazdaságossága 20 aggasztóan mélyre sülyedt és a közúti szállítás versenyével már sehol sem tud megbirkózni. Az elől említett kivitelű kerekekkel a síneken, futó járóműveknek azt a hátrá-25 nyát is kiküszöböljük, hogy a merev kerékkoszorúk a kerékre ható lökéseket gyakorlati értelemben gyengítetleniil to­vábbadják, ami miatt a személykocsikat két-háromszoros rugózással kell szerkesz-80 teni és a manapság fokozott mértékben megkívánt kényelmes utazást csak sú­lyosra épített kocsiszekrény teszi lehe­tővé. Azt, hogy a szerelvény súlyának növe-35 kedtével a merev kerekeknek a sínek il­lesztési helyeire mért ütései is mindig nagyobb mértékben rongálják a sínvége­ket és hogy az acélkerék futása az acél­sínen nagy zajjal jár, csak mellékesen említjük, mint a síneken futó fémkerék- 40 koszorúk további hátrányait. Kétségtelen tehát, hogy az aoélkerekek helyettesítése olyannal, amelynek kerüle­tén kiálló rugalmas betétdarabjai van­nak, nagy haladást jelent. A találmány 45 az effajta kerekeknek olyan további javí­tására irányul, amely nyugodt járást biz­tosít és elejét veszi annak, hogy a rugal­mas betétdarabok kopása vagy sérülése kisiklást okozhasson. E végből a találmány 50 értelmében a kerék rugalmas betétdarab­jai hosszúkás alakúak és a fémes kerék­testnek velük kerületirányban váltakozó elválasztó bordái között a sín irányához képest ferdén, a sínfej egész szélességére 55 kiterjednek. Az ilyen kerék a rugalmas betétdarabok lekopása vagy megsérülése esetén az említett elválasztó bordák al­kotta fémes futófelületen egyszerűen to­vább fut, és pedig akármilyen hosszú út- 60 vonalon, anélkül, hogy az üzemet a legcse­kélyebb veszedelem érhetné. A betétdara­bok hosszúkás alakja és azoknak a sín­irányhoz képest ferde elrendezése nyu­godt járást biztosít, mert a keréknek bár- 65 mely helyén is legalább egy rugalmas betétdarab mindig működésben van és a terhelés nem ugrásszerűen, hanem fokoza­tosan megy át az egyik betétdarabból a másikra. 70 Célszerű, ha a rugalmas betétdarabokat úgy rendezzük el, hogy kifelé utánaállít­hatók legyenek. Ilyen kerekek alkalmazá­sával kiküszöböljük a sínek és a tulajdon­képpeni kerekek kopását, mert egyedül 75 csak, a célszerűen tömörgumiból készült, kicsiny, rugalmas betétdarabok kophat­nak, ami a karbantartási költségeket tete-

Next

/
Oldalképek
Tartalom