112650. lajstromszámú szabadalom • Szabadon futó kerékagy hátrataposással működtetett fékkel

— 2 — annyi alakú (14) rugót kell alkalmaznunk, mint amennyi fékpofából áll a fékpofacsoport, mivel a (14) rugót úgy képeztük ki, hogy annak a hengeralakú kö-5 zépső része a horogalakú (15) végeit egymáshoz közelíteni törekszik, ezek a rugók a fékpofákat sugárirányban igyekeznek összehúzni. Ennek az utóbb ismertetett rugóelren-10 dezésnek az 1. ábrán feltüntetett, úgynevezett gyűrűsrugóelrendezéssel szembe!) az az előnye, hogy valamennyi pofát egyenletesen húzza beleié, mely a gyűrűalakú rugóval nem érhető el kielégítő 15 módon. Miként a 3. ábrán látható, a pofákat, a alakú rugók alkalmazása ellenére, még (11-) hornyokkal is elláthatjuk, melyek azután olaj vezetékként használha-20 tók. Az általában követett szerkesztési elv ellenére, mely szerint a fékezésnél lehetőleg nagy érintkezési felületeket megfelelően csekély felületi nyomással kell használni, a feltaláló évtizedes tapasztalatok 25 és az utóbbi időben megejtett huzamos kísérletek alapján, arra a felismerésre jutott, hogy előnyös, ha az érintkezési felületek maximuma helyett a. féktag felületét (11 fékpofákat) a tengely hosszában 30 futó (17) hornyokkal (vagy rovátkákkal) keskeny sávos érintkezési felületekre osztjuk fel. Emellett a sávos felületeket célszerűn a hornyokkal párhuzamos (18) rovátkolással látjuk cl. Amennyire elleut-35 mondónak tűnik fel ez a rendszabály, mégis az említett kísérletek tanúsága szerint teljesen bevált. Kifogástalan fékező hatás mellett, valamivel nagyobb felületnyomással szemben (melyet, mint ismere-40 tes a hajtókar hátranyomásával még mindig messze a gyakorlatilag megbízható határ alatt hozunk létre) a kerékagy és féktag kíméletesebb igénybevétele és gyártási előnyök adódnak. Ha ugyanis a 43 féktag hengeres köszörült felületét, mint egészet vesszük szemügyre, mely csak csekély számú, tehát nagy központi szöggel megosztott kerületi helyeken, melyeket a csészealakú fékpofák hasítékai, vagy a ru-50 ganyosan kitáguló fékhenger hasítékai képeznek, akkor az agytestben levő kenőanyag a nagy központi szögnek megfelelő érintkezési felületekre nem tud észrevehető távolságba behatolni, úgyhogy a fék 55 a súrlódó felületek erős felhevülése mellett és borágódásra hajlamosait gyakorlatilag teljesen szárazon szalad. Ha azonban, az egész hengeres fékfelületet a találmány értelmében hornyokkal vagy rovátkákkal vékony sávalakú érintkezési felületekre 60 bontjuk, úgy akkor ezeket az érintkezési felületeket a hornyokból táplálhatjuk kenőanyaggal. Tehát látjuk, hogy csekélyebb féknyomás, de száraz fékezés helyett erősebb féknyomást kent surlódóf elül etek- 65 kel kapunk. Ezekből a fejtegetésekből kitűnik, hogy hornyoknak és rovátkolásoknak a találmány szerinti alkalmazása nemcsak ott előnyös, ahol, mint a kiviteli példáknál 70 egyes, sugárirányban összehúzott fékpofákról van szó. A találmányt természetesen ott is alkalmazhatjuk, ahol a féktag hasított acélhengerből vagy ahhoz hasonló szervből áll. Emellett az eddig használatos 75 bronzbélés is elmaradhat és csupán a felületet osztjuk hornyokkal egyes felületsávokká lel, melyeket megint kisebb mélységű rovátkákból álló alosztással látunk el. 80 Meg kell jegyezni, hogy a fékköpenyfelületnek, ill. a fékpofafelületnek hornyokkal egyes sávokra való felosztása ugyan célszerű, azonban nem okvetlenül szükséges, hogy a találmány szerinti elő- 85 nyöket elérjük. Természetesen, miként az a 11. ábrából, mely egy fékpofa keresztmetszete, kitűnik, hogy a írnom, sűrűn egymásmelleit fekvő (25) rovátkolást a féktag egész felületén egyenletesen is el- 90 oszthatjuk. Az ismeretes kivitelnél (1. 7. ábrát) a (13') kimélyítéseket, melybe a (11) fékpofáknak befelé nyúló (12) orrai nyúlnak, olymódon képezik, hogy a (2) támtestnek 95 a kapcsolókarmantyú felé fordított végén hornyokat maratnak. Hogy a (9) kapcsolókarmantyú az 1. ábra értelmében való jobbirányú tengelymeiiti mozgásánál, a (11) fékpofákat ne 1CK vigye jobbfelé magával, ütközőt alkalmaznak, mégpedig olymódon, hogy a bedolgozott (21) gyűrűs horonyba (22) rugót helyezik, melyre a megfelelően éles váll véggel kiképezett (12) orr fekszik. IOJ JEnnél a kivitelnél szükséges tehát, hogy ne csak a hornyokat sajtoljuk be, hanem a (21) gyűrűalakú hornyot is kiképezzük és abba gyűrűs rugókat helyezzünk. A találmány értelmében ezt olymódon 11( egyszerűsítjük, hogy az ismert (2) támtesteken (lásd különösen a 8. ábrát) a fékpofák belső felén kiképezett ismeretes (12) orrok számára oly (13) kimélyítést hozunk létre, mely a (2) támtestnek a (9) kapcsoló 11!