112239. lajstromszámú szabadalom • Önműködő útiránymutató, géperejű járművekhez
— a — láskor az egész vezetőszalag felysévélve. Ebből kiindulva vezetendő a vezetőszalag a bárom felső görgőn (12) át a jelzőműhöz. Miután az, annak oldal hasítékába betol'a-5 tott, a következő görgő pár köré fonandó, így jut el a vezetőszalág a vontatókerék,hez (Cl), melynek fogai a mozgófénykép vetítőjének azonos kerekéhez hasonlóan — a perforációkba kapnak bele. További 10 két görgő elhagyása után a vezetőszalag az alsó (B2) dobra csavarodik fel. Ezt az ali-ó dobot az a kis keresztmetszetű rugós áttétel (14) hajtja meg, mély egyrészt a vontatókeréfe alján lévő vájat-15 ban, másrészt a dob és a tengely közé iktatott forgató korong vájatában nyugszik. A hajtóerő átvitele, a gépkocsik sebesség mérőjének meghajtásával azonos 20 módon történik. A (C8) kúpfogaskerék a (C7) hengerkereket hozza mozgásba, mely azonban a hajtóerő megszüntetése céljából, tengelyén, a kikapcsoló (15) segélyével; felcsúsztatható. A (C7) hengerfogas-25 kerék beiktatott .helyzetében, a |(C6) kúpfogaskeréknek adja forgását, mely viszont a vele egy tengelyen (C4) levő (C3) kúpfogaskereket forgatja. Ez forgását a (C2) kúp,fogaskerék közvetítésé vei, a (Cl) von-30 tatókerékkel közli. A hajtómű összes fogaskerekei a fenéklapra (9) csavarozott csapágyakban, illetőleg merevítőkben (C5) forognak. Itt, említendő, hogy a leadó berendezé-35 sénefc összes nem mozgó részei — ide értve a dobtengelyeket is — a fenéklapra (9) vannak csavarozva. A leadó a fenékilap négy furatán (11) át nézőablakával a kocsi vezetője felé for-40 dítva szerelendő fiel, hogy az az átvilágított éis felnagyitoitit vezetőszailagot megszokott vezetői helyzetéből való kimozdulás nélkül átekinthesse. E célból, mint legalkalmasabb, a gépkocsi „torpedójá-45 nak" jobb fala, vagy a kormányoszlop jöhet számításba. III. A „szalagvezető" jelzőműve. III. lap, 3., 4., 5., 6. és 7. ábrák. A vezetőszalag adatainak megérzékelte-50 tésére szolgál, amennyiben: a) Még nappal is átvilágítja azt és a nézőablak nagyítójával együtt lehetővé teszi a kocsi vezetője számára, hogy úgy a szabvány-jeleket, mint a távolság- be-55 osztást leolvashassa. b) Hordozza azokat ia pólusokat, melyeket a vezetőszalag megfelelő helyein levő érintkezők zárnak s melyek így működésbe hozzák a megfelelő időben és oldalon az intőkarokat és a gépkürtöt. 60 A jelzőmű ház — mivel többféle, egymástól elszigetelendő villamos végződést hord, — composit anyagból (futurit vagy bakelite) van. A III/5. ábra a jelzőművet oldalnézet- 65 ben mutatja. A homlokfal felső része, valamint a belső fedőlap (40) is a jobb áttekintés miatt elhagyatott. A jelzőmű házát, négy szerelőcsavar, az (53, 53) és (54, 54) furatokon át rögzíti 70 a leadó fenéklapjához. Alulról „U" alakúan kiképzett peremével (25) feltámasztja a nézőablak nagyítóját, melyek alsó síkja beléje ágyazott. A jelzőművet válaszfal (27) osztja a 75 felső, a jelző- ós az alsó huzalozási részre. Ez a válaszfal hordja egyébként a mű berendezéseit. A felső rész (lásd III/3. és III/5. ábrákat.) 80 A vezetőszalag (D) az oldalnyíláson keresztül lép be a jelzőműbe. Az első belsőgörgőn (26) át a nézőablak alá jut. Annák megakadályozására, hogy a vezetőszalag a jelzőmű közepén alálógjon, homályos- 85 üveg <19) alátéttel í(a III/3. ábrán pontozott vonallal jelezve) bír, úgy, hogy a vezetőszalag a kettő alkotta 0.5 mm-nyi hézagban fut el. Ez a homályos-üveg a maga részéről a jelzőmű házának négy 90 padszerű kiképzésének (20, 24) a bal- és (29, 33) a jobboldalon élébe ágyazott és azok felső szintjével egy síkot képez. A padok (20) és (24), valamint (29) és (33) között hézag van, hogy a kontaktusokon 95 (30, 31) kettős, illetve (22, 32) egyes, ülő pólusok (21) a vezetőszalag érintkezőit súrolhassák. Baloldalon: (Dia) érintkezője kapcsolja (A31) kontaktus külsőpólusát (22) pólus- 100 hoz. (Dlb) érintkezője kapcsolja (A30) kontaktus pólusát (31) belsőpólushoz. Jobboldalon: (D8a) érintkezője kapcsolja (A31) kontaktus külsőpólusát (32) pólushoz. (D8b) érintkezője kapcsolja 105 (A 30) kontaktus pólusát (31) belisőpólushoz. Tehát a. vezetőszalag (a) érintkezőinek azonos oldalú kapcsolása a megfelelő intőkar áramkörét; a (b) érintkezők bármely 110 oldalú kapcsolása pedig a gépkürt átfamkörét zárják a gépkocsi testén át. (Lásd ehhez a IV./12. ábrát is.) Miután a vezetősmlag a kélt szemben fekvő, ezután következő padot is el- 115