109480. lajstromszámú szabadalom • Önműködő távbeszélő berendezés
— 13 — giszter az (FL) összekötővezetékről lekapcsol tátik. A harmadik vezetéken átmenő áramkör ezután az (SHA) relé (109) kontaktusán és a (Ws) ellenálláson át zárva 5 marad. Az (SHA) relé egyidejűleg átkapcsolja a hívóelőfizető áramkörét a (110, 111) kontaktusokon, úgy, hogy az említett áramkört most az (UFA) relé zárja 8-ik ábra). 10 Az (IM) impulzusismétlő (10-ik ábra) által, az (MRa) relé közvetítésével kiküldött impulzusok, mint már említettük, működtették a (B) központ (M') jelölőregiszterének (RA') impulzusreléjét (13-ik ábra) 15 és ezáltal a regisztert olymódon állították be, amint azt az (M) jelölőregiszter kapcsán ismertettük. Minthogy azonban az (SOF') sorrendkapcsoló most második helyzetében van, az (REF') impulzusvevő nem 20 jön működésbe, hanem az első impulzussorozat, amely az előfizetőszám második számjegyének felel meg, az (RE's) impulzusvevőt állítja be. Ezután a következő impulzussorozatok az (RE's) és (RE'4 im-25 pulzusvevőket állítják be a fent említett módon. Az összes impulzusok vétele után az (SO'i) sorrendkapcsoló ötödik helyzetébe megy át, amelyben az (RO'i) relé a (112) 30 áramkört zárja, amikor is e relé horgonyát meghúzza és az (MRS') jelölőrelésorozatot a fent ismertetett módon működteti, mire az összeköttetés ugyanúgy létesíttetik, mintha a hívás ugyanazon központbeli elő-35 fizetőtől érkezett volna. Miután az összeköttetés befejeztetett, az (SHA') az előbb ismertetett módon működtetik, ami által az (M') regiszterbe kapcsoltatik. Egyidejűleg a (65) vonaláramkör akként kapcsolta-40 tik át, hogy most már az (SA') relé zárja. Az összeköttetést az (SA') és (SB') relé tartja fenn és az összeköttetés bontása a fent ismertetett módhoz hasonló módon történik. 45 Egy A-központbeli és egy C-központbeli előfizető közötti beszédösszeköttetés létesítésekor az összeköttetés továbbkapcsolása a B-központhoz és a transitóaggregatum (TR'i) és (TR'a) impulzusvevőinek 50 beállítása (11-ik ábra) a fent ismertetett móddal teljesen azonos módon történik. Azonban ez esetben a (TR'a) impulzusvevő az ötödik helyzetbe, a (TR'i) vevő viszont az első helyzetbe állíttatik be. Amidőn az 55 (SO'3 ) sorrendkapcsoló a két impulzusvevő beállítása után a hetedik helyzetbe megy át9 ci (TV') kereső (TVM') hajtómágnese a (113) impulzusáramkört zárja; a kereső a C-központhoz kiinduló (CL) összekötővezeték felkeresésére mozgásba jön. A (CL) 60 összekötő vezetékek a (TV') keresőben azáltal vannak jelölve, hogy a megfelelő (CG) vizsgálókontaktuscsoport a (TR'a), (TR'i) impulzusvevőn és az (SO'3) sorrendkapesolón át a telep positív pólusával van össze- 65 kötve. Ha a (TV') kereső szabad (CL) összekötővezetéket talál, akkor az ugyanazon vezetékhez tartozó (FBR') lekapcsolórelé y.árja a (114) vizsgálóáramkört, amely relé horgonyát meghúzza és lekapcsolja a meg- 70 felelő (FLR') vonalrelét. Az áramkörben lévő (TT'2) vizsgálórelé szintén meghúzza horgonyát és egy tartóáramkörbe kapcsolódik be (115)-n át. Egyidejűleg megszakad a (113) áramkör és a kereső megáll. A 75 (TT'2) vizsgálórelé zárja azonkívül a (116) vonaláramkört, amelyben a B-központbeli polarizált (TP') relé és a C-központbeli (CL) összekötővezeték (FLR") vonalreléje van. 80 Ha a C-kczpont nincs transitóaggregatummal felszerelve, akkor az (FLR") vonalrelé működteti a befutó (IFV") (ITS') választóaggregatumot (1. ábra) úgy, hogy az összekötővezeték egy szabad (FL") ösz- 85 szekötővezetékkel és az (M") jelölőregiszterrel jön kapcsolásba Ekkor a 11., 12. és 13-ik ábrával kapcsolatban ismertetett módhoz hasonlóan a (116) vonaláramkörben megfordul az áramirány, minek foly- 90 tán a polarizált (TP') relé (11-ik ábra) horgonyának meghúzásával zárja a (BSR') relét tartalmazó (117) áramkört, amely működésbe jön és impulzust küld az A-központhoz, amely az e központban lévő im- 95 pulzusismétlő készüléket az előbb ismertetett módon működteti, úgy, hogy a C-központ (M") jelölőregiszteréhez az előfizetőszám három utolsó számjegyének megfelelő számú impulzust küld ki. Az össze- 100 köttetés a fent ismertetett módon fejeztetik be. Ha ellenben a C-központ transitóaggregatummal van felszerelve, akkor utóbbi fogja a két impulzust a fent ismertetett 105 módon az A-központhoz küldeni. Ezáltal az (SO2) sorrendkapcsoló, amely a B-központbeli irányválasztó beállítása után az ötödik helyzetben van, most már a hetedik helyzetbe jut, amelyben az (MS) relé ismét no bekapcsoltatik. Ez utóbbi zárja a maga részéről a (77) áramkört és működésbe hozza az (REs) impulzusismétlőt. Utóbbi, úgy mint előbb, beállíttatik és pedig először (REi) és azután (RE) vezérlése alatt. 115