109480. lajstromszámú szabadalom • Önműködő távbeszélő berendezés
— 14 — Miután az előfizetőszám két első számjegyének megfelelő impulzusok ilymódon az (MRa) relé közvetítésével még egyszer kiküldettek, az (SO2) sorrendkapcsoló kif> lontedik helyzetébe kerül, amelyben egye'őre megáll. Az ilymódon megismételt impulzusok a C-központbeli (TR"i) és (TR"2 ) impulzusvevőket a 11. ábrára vonatkozólag ismer-10 tetett módhoz hasonlóan állítják be. Az impulzusküldés befejezése után ez esetben a (BI") relé működtetik, aminek folytán a (CL) összekötővezeték az (FL") összekötővezetékkel és az (M") jelölő-15 regiszterrel kapcsoltatik a befutó (IFV", IFS") választóaggregatumon, át. Az összeköttetés az A-központbeli jelelőregiszter vezérlése alatt a fent ismertetett módon befejeztetik. A leírásból kitűnik, hogy ,az 20 (M, M', M") jelölőregiszterek részint numerikus választókként helyi összeköttetések, részint pedig mint regiszterek más központokbeli előfizetőkkel való összege köttetések létesítése céljából dolgozhatnak. A második esetben az ismertetett módon az (IM, IM', IM") impulzusismétlőkkel működnek együtt, a regisztrált számnak megfelelő számú impulzusnak a 3Q többi központnak numerikus választóihoz vagy pl. a (TM') illetve (M') impulzusvevőihez való kiküldése céljából. Világos, hogy a regiszterek vezérlő funkciója oly áramimpulzusökkal is kiváltható, ame-35 lyeket más központok küldöttek ki és amelyeket a hívőközpont regisztere a gépüzemű ismert rendszerekhez hasonló módon vesz fel. A találmány nincs az ismertetett rend-40 szerekre korlátozva, ahol a numerikus (M, TM) választók csak a vezetékek és vezetékcsoportok kiválasztására és nem a beszédösszeköttetések fentartására használtatnak. Használható a találmány a hasz-45 nálatos rendszereknél is, amelyeknél a választók egyúttal kapcsolószervek, amelyeken, át a beszédösszeköttetésbe belépő vezetékek egymással összeköttetnek. Szabadalmi igények: 1. Önműködő távbeszélő berendezés, mely- 50 nél több központon átmenő beszédösszeköttetések a kiindulási központban elrendezett tároló szerkezetek révén létesíthetők, azzal jellemezve, hogy a tároló szerkezetek (például M) egy- 55 egy áramlökéssorozatokat megismétlő (IM) szerkezettel kapcsolatosak, melyet a tároló beállításakor működtetett átkapcsoló (RI, RC2 , 10. ábra) szerkezet úgy vezérel, hogy más központ hí- 60 vásakor az utóbbi hívószámának megfelelő áramlökéssorozatokat megismétli, melyek révén a közbenső központokban levő (TM) irányválasztók a beszédösszeköttetést a hívott központig ter- 65 jesztik ki, amikor az utolsó irányválasztóval kapcsolatos (BSR') relészerkezet visszaküldött áramlökésekkel az (M) tárolót átkapcsolva, az irányító áramlökéssorozatok küldését beszün- 70 teti és a hívandó előfizetőnek megfelelő áramlökéssorozatokat megindítja, 2. Az 1. igényben védett berendezés ki viteli alakja, azzal jellemezve, hogy a (TM') irányválasztók visszaható áram- 75 lökéseket küldő (SO'3 ) készülékkel kapcsolatosak, mely áram lökések révén a tároló a hívandó központ irányválasztóját állítja be és a hívott előfizetőt kapcsoló numerikus választók (például M') 80 visszaható áramlökéseket küldő (SO'i) készülékkel kapcsolatosak, mely áramlökések révén a tároló a numerikus választót a hívott előfizető számának megfelelően állítja be. 85 3. Az 1. igényben védett berendezés kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a (TM') irányválasztókhoz ezeket más központhoz menő (például CL) összekötővezetékekkel kapcsoló szerkezet és 90 saját központjuk hívószámának megfelelő áramlökéssorozatokl ismétlésével saját központjuk összekötővezetékeihez (például SL'3-hoz) kötő szerkezet is tartozik. 95 7 rajzlap melléklettel. Pailas nyomda. Budapeet. 109480