101321. lajstromszámú szabadalom • Fényelektromos cella és eljárás annak előállítására

— 2 — határa pedig 550 m^-ről, azaz a sárgás­zöldtől 680—700, sőt esetenként 700—720 mii.-ig, azaz a látható színkép határáig tolható el. Evvel együtt jár természete-5 sen a színérzékenységi görbe maximumá­nak eltolódása is, mely pl. az ily módon készült nátrium-katódáknál kb. 450 mu.-ra, azaz a kék színre esik, szemben az eddig isimért nátrium celláknak kb. 350 rnu-nál 10 fekvő, azaz az ultraibolyába eső maximá­lis érzékenységével. A szóbanforgó katódának ezen kiváló tulajdonságai minden valószínűség sze­rint annak tulajdoníthatók, hogy a kató-15 dák felületén a cella működése közben egy a beágyazott, illetőleg a bevonatot alkotó segédfém molekuláihoz adszorbeált igen vékony, esetleg csak egyetlen molekula réteget alkotó és az emissziót szolgáltató 20 fémhártya áll elő. Az a megfigyelés, hogy a katódák rögtön elkészültük után még nem, hanem csak bizonyos idő elteltével mutatják teljes hatékonyságukat, továbbá az az ismeretes tény, hogy valamely fém 25 elektron kilépési munkája egy másik fémhez, fómoxydhoz stb. való adszorpció által leszállítható, (már pedig a színérzé kenység eltolódása a vörös felé éppen a kilépési munka csökkenését mutatja), az 30 említett magyarázatot igen valószínűvé teszi. Természetesen találmányunk ezen magyarázattól s a feltételezett egymole­kuláris réteg létezésétől független és azon a felismerésen alapszik, hogy a jelzett 35 „preparálással" az eddigieknél hatéko­nyabb fotókatódák állíthatók elő. A katódáknak szóbanforgó preparálása igen egyszerű módon vihető végbe. Azt a fémet, amelyet a katóda anyagába aka-40 runk beágyazni, illetőleg amellyel a kató­dát be akarjuk vonni, huzal, lemez, vagy másik fém bevonata formájában a cella edényében helyezzük el s elektromos úton való izzítással elpárologtatjuk.. Ha az el-45 párologtatás a katódáknak már egyéb­ként kész állapotában történik, a kívánt fémréteget a katóda felületén kapjuk meg; ha az elpárologtatás a katóda anya­gának gőzállapotából való lecsapódásával 50 egyidejűleg történik, akkor a szóbanforgó fém magába a katódának anyagába kerül bele molekuláris finom elosztásban. Ez az utóbbi eljárás, amely kiválóan hatékony katódákat szolgáltat, különösen egysze-55 rűen és jól reprodukálható módon vihető végbe, ha az emissziót szolgáltató alkáli-és földalkálifémet az üvegedény falán ke­resztül, elekrolitikus úton visszük be a cellába. Miután az üveg elektrolízise szi­gorúan a Faraday törvények szerint í'o- 60 lyik le, a bevitt és lecsapott alkálifém mennyiségét, illetőleg a bevitel és a le­csapódás sebességét az elektrolizáló áram erősségével egyszerű módon szabályoz­hatjuk, s ilymódon az alkáli és a segéd- 65 fém keverési arányát tetszésszerint vál­toztathatjuk. A következőkben a találmány szerinti fényelektromos cellának néhány kiviteli alakját, illetve ezek előállításának kivi- 70 teli módját, a mellékelt rajzok kapcsán ismertetjük. Az 1. ábra az elektrolízis kivitelére szol­gáló elrendezést, a 2. ábra az elektrolízisnél alkalmazott 75 foglalatot, a 3. ábra az elektrolízis kivitelére alkal­mas lámpafejet, a 4. ábra az állványt, az 5. ábra a kiszivattyúzott és beforrasz- 80 tot cellát, a 6—9. ábrák az elpárologtatandó segéd­fém elhelyezésének módját illetőleg az állványt fémverődéktő] megóvó ernyők kiviteli alakjait mutatják. 85 Fentiek szerint a találmány szerinti cellák szerkezete, illetve előállításának módja különböző lehet aszerint, amint a) az emissziót szolgáltató fémet különböző­képen visszük be a cellába, b) az elpáro- 90 logtatandó segédfémet különböző módon helyezzük el a cellában, s ennek megfe­lelően különböző módszerrel izzítjuk fel, illetőleg párologtatjuk el, s végül asze­rint, hogy c) a segédfém elpárologtatása, 95 illetőleg lecsapódása a már kész katóda felületére, vagy pedig az emissziót szol­gáltató fém lecsapódásával egyidejűleg a katóda anyagába, belsejébe történik-e. Az emissziót szolgáltató fémnek a cel- 100 lába való beledesztillálása az említett mó­don, egy a cellával közlekedő s az illető fémet tartalmazó tartály (üvegedény) fel­melegítésével történhet, mialatt a cella még a szivattyúra van felforrasztva. Az 105 alkáli-, illetőleg földalkáli fémek, mint fentebb említettük, elektrolízissel is be­vihetők, mely eljárás egyebek között az­zal az előnnyel jár, hogy ez a müvelet a már kiszivattyúzott, beforrasztott és fe- 110 jelt cellán például az 1. ábrán feltüntetett berendezéssel végezhető el. Az (1) cella, amely például, az erősítő csöveknél hasz­nálatos fejjel van ellátva, a (2) foglalat­ban van megerősítve s alsó részével a (3) 115 nátriumsóolvadékba merül, míg a (4) fedő a búra felső részét a felmelegedéstől óvja. A cellába beépített (5) izzószálat a (6)

Next

/
Oldalképek
Tartalom