98240. lajstromszámú szabadalom • Csapágytok tömítéssel és mellső lapát utján való önműködő kenéssel
Megjelent 1929. évi szeptember hó 2-án. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 98240. SZÁM. — Y/b. (Vg/1.) OSZTÁLY. Csapágytok tömítéssel és mellső lapát útján való önműködő kenéssel. Société Internationale Isothermos cég1 Genf. A bejelentés napja 1928. évi november hó 22-ike. Jelen találmány tömítéssel és mellső lapát útján önműködő kenéssel ellátott csapágytokra vonatkozik, síneken járó, főleg vasúti kocsik számára és oly beren-5 dezésből áll, melyben a kenőanyag állandóan szabályosan zárt körfolyamot fut be, káros felzavarás nélkül és kifelé teljesen szigetelve van, úgyhogy a csapágyfelületek kenése a jármű bármily sebessége 10 mellett, tiszta, légbuborékmentes olajjal történik, olajveszteség pedig nem lép fel, továbbá por, piszok vagy más tisztátalanságoknak a csapágyba való behatolása megakadályoztatik. 15 Már ismeretesek oly csapágytokok, melyeknél a részek, mint ujjak, gyűrűk, végnélküli láncok stb. a tengely forgásában résztvesznek, olajat emelnek ki a csapágytok alsó részében kiképezett olaj-20 tartályból és azt a tengelyre emelik, honnan az a csapágyfelületek közé jut. Minthogy azonban ezen részek a csapágytok belső alakjától, a tengelyalaktól, a csapágytok hátsó részének tömítőberendezé-25 seitől, az alsó tartály részekre osztásától stb. függnek, ebből számos hátrány támad. Különösen pedig az, hogy az olaj felzavarása folytán habos lesz, minek folytán pl. a részek elhasználódásából 30 származó fémrészecskék lebegve tartatnak és az olajcseppecskék ide-oda hajíttatnak, melyek a tömítési helyeken át kifelé távoznak. Ezen hátrányok kiküszöböltetnek a ta-35 lálmány értelmében kiképezett csapágytok által, melynek különböző elemei úgy vannak kiképezve és összekötve, hogy kölcsönös hatásaik a közös sikert eredményezik, t. i. a kenőszer szabályszerű kör-40 folyamát az alsó tartálytól előbb a csapon át — vagy közvetlenül csekély sebesség esetén — vagy a tok külső válaszfalain való átfolyással nagyobb sebesség esetén azután a csapágyfelületek közé és az alsó tartály hátsó részébe és végül 45 tisztítás után ezen tartály mellső részébe, hol az olaj újból kimeríttetik, mimellétt a berendezés alkatrészei minden pillanatban az olajjal ezen körön át vezetik. A találmány tárgyának foganatosítási 50 példája a csatolt rajzban van feltüntetve és pedig az 1. ábrán a csapágytok hosszmetszete a csapágytengely mentén, a 2. ábrán a fél csapágy nézete, 55 3. ábra a fél csapágy és a tengelycsap keresztmetszete a 2. ábra III—III vonala szerint; a 4. ábrán a merítőszárny egy részének képe; az 60 5. ábrán a tömítőberendezés egy részletének részképe. A különböző ábrákban (1) a csapágytok, (2) a tengelycsap jelzése. A tok alsó (3) része képezi az olajtartályt, melynek 65 olajszintjét (4) jelzi. Ezen tartály függélyes (5) falak által meg van osztva, melyek megakadályozzák az olajat, hogy a menetirányváltozás vagy a sínút egye<netlenségeinek hatása alatt egészében el- 70 tolódjék és melyeknek az is a céljuk, hogy az olaj tisztaságát biztosítsák, mely a mellső (3a) kamrában meríttetik. Amint az olaj a súrlódási felületeken át való körfolyamát befejezte, főkép a 75 hátsó (3b) kamrába jut, melynek feneke mélyebben fekszik, mint a (3a) kamaráé. Ha (3a) felé szabadon visszafolyna, a lebegő tisztátalanságokat magával ragadná és ezen tisztátalanságok a körfolyamban 80 t