90882. lajstromszámú szabadalom • Absorptió elvén alapuló hűtő berendezés

j'V V Megjelent 1930. évi julius hó 15-én. MAGYAR KIRÍL11 SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 90882. SZÁM. — XVIII/c. OSZTÁLY. Az absortió elvén alapuló hűtő berendezés. A.-G. für Handels & Industrie-Werke Glarus, Glarus (Svájc). A bejelentés napja 1924. évi julius hó 19-ike. A találmány az abszorpció elvén ala­puló hűtőberendezésre vonatkozik, mely­nél az úgynevezett hűtőfolyadékot (pl. vizes ammóniák- vagy szalmiákszeszolda-5 tot) felvevő tartályból a tulajdonképeni hűtőközeget, tehát pl. az ammoniákot vagy a szalmiákszeszt egy bizonyos idő­szakon át főzéssel kiűzzük és a tartály után fekvő részekbe vezetjük és pedig egy 10 kondenzátorba, amelyben a hűtőközeg is­mét cseppfolyósíttatik és egy elgőzölögte­tőbe, melyben a hűtőközeg a környezetből való hőfelvétel folytán újból elgőzösítte­tik. A rákövetkező időszakban a tartályt 15 hűtjük, úgyhogy a főzés után visszama­radt folyadék, pl. víz felett többé vagy kevésbé nagyfokú vákuum képződik és a hűtőközegnek az elgőzösítőben fejlesztett gázai visszaszívatnak (reszorbeáltatnak). 20 A gázalakú hűtőközeget emellett a tar­tályban levő folyadékon át lehetőleg mé­lyen fekve helyen kell bevezetni, úgy­hogy kénytelen a folyadékon átáramolni, hogy az ugyanazon tartályban a folyadék 25 felett fekvő, vákuum alatt álló térbe jut­hasson; emellett a hűtőközeget a folyadék mohón abszorbeálja és ezen időszak végén a tartályban tehát ismét a hűtőközeggel telített hűtőfolyadék van jelen, melyet 30 újra felforralhatunk. A tartályban lévő folyadékot úgy kell megválasztani, hogy az a hűtőközeget oldani (abszorbeálni) ké< pes legyen és ezért ezen folyadékot ab­szorbciófolyadéknak nevezzük. A hűtőkö-35 zeget az elgőzösítőből ugyanazon az úton szívathatjuk vissza, amelynek mentén ki­űzetett, vagy pedig más vezetékeken át, A külső környezetből való és az elgőzösí­tőben végbemenő hőfelvétel hozza létre a hűtő hatást. 40 Az egész berendezést lehetőleg jól kell evakuálni. A leírt rendszerű eddig ismert berende­zések egyes szerveit mindegyik időszak (főzés, illetve reszorbeálás) végén vagy 45, kézzel vagy önműködően kívülről kell át­állítani; az ezen célra szükséges mozgatj ható alkatrészek az üzemben tömítetlen­ségekre : adtak okot, melyeknek folytán a berendezés esetleg teljesen felmondta a 50 szolgálatot. Más ismert berendezéseknél a hűtőfolyadék tartályában merülőharan­gok vagy más járulékos szerkezetek alkal­maztattak; ezáltal a tartály belső tere aránylag rosszul használtatik ki és a fő- 55. zéshez aránylag nagy hőmennyiség szük­séges. A találmány célja oly berendezés létesítése, melynél mozgó részek nincsenek és melynek a hűtőfolyadék befogadására szolgáló tartálya kisebb, mint az eddig al- 60-kalmazottak, úgyhogy a fűtőszerkezet job­ban használható ki. A találmány értelmé­ben továbbá tetszőleges számú ilyen tartály összekapcsolható és közösen vezérelhető. Ennek következtében kis kazánokat alkal- 65 mazhatunk, melyek megsérülésénél a fel­lépő hátrányok csekélyebbek, mint nagy tartályok megsérülésénél. A találmány abban áll, hogy a főző és abszorbeáló készülék gyanánt oly tartá- 70 lyokat alkalmazunk, melyek az utánuk kapcsolt részekkel (kondenzátor, elgőzö­sítő stb.) nem közvetlenül, hanem egy fo­lyadékot tartalmazó vezérlő kazánokon át közvetve vannak összekötve és átáramlási 75 tartályokként szolgálnak, melyek a nívó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom