87566. lajstromszámú szabadalom • Sebessgémérő
Megjelent 1931. évi február h ó 203 -án . MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 87566. SZÁM. — Vll/f. OSZTÁLY. Sebességmérő. Cox ArtUiir M. mérnök London. i A bejelentés napja 1924. évi március hó 6-ika. Ez a találmány elektromos sebességmérőkre vonatkozik. Eddigelé ismeretes elektromos áramnak valamely forgó testtel való gerjesztése és feszültségének se-6 besség jelzésére való alkalmazása. Olyan javaslatok is tétettek már, amelyek értelmében a sebesség és távolság mérésére és szabályozására szolgáló szervek működtetése elektromágnesnek állandó LO áram, pl. telepből táplált áram körébe való iktatása révén történt, amely áramkör egy forgó test sebességének megfelelően nyitódott és záródott, míg az elektromágnes egy csapolt fegyverzetnek működ.5 tetésére szolgált, úgy hogy a műszer hajtását egy kilincsmü látta el; a fegyverzet visszatért kezdeti állásába, amikor az elektromágnest egy rugó hatástalanította, a kilincsmü pedig úgy volt elrendezve. 10 hogy ha az elektromágnes a fegyverzetre vonzást gyakorolt, a kilincs hajtotta a kilincskereket, míg az elektromágnesnek hatástalanított állapota alatt a kilincset egy rúgó kikapcsolta, úgy hogy a kilincs-15 kerék szabadon mozdulhatott el és foglalhatta el egy balancekerék hatásának megfelelő egyensúlyi helyzetet. Az ilyen berendezés az elektromágnest gerjesztő áramot szolgáltató teleptől, a jelző szerkezet i0 működése pedig az áram erősségétől függ. Mint ismeretes, a telepek időszakonkint új töltésre szorulnak, ha pedig bizonyos határon túl engedjük kiaknázni, hirtelen érik el kimerülési pontjukat és .az egész ;5 rendszer egyébként is könnyen mondja fel a szolgálatot. Ez különösen hosszú használat esetén következik be és a telep szolgálatfelmondása a készüléket megállítja. Azonkívül mivel az áram erőssége a jelző 0 készülék működtetéséhez gyengévé is válhatik, ennek a találmánynak az a célja., hogy a sebességmérőknek ezeket a hátrányait elhárítsa, ezért a jelző készüléket — noha elektromosan vezéreljük — állandó erővel mechanikailag működtetjük, fö Ezen a módon nincs szükség az elektromágnes gerjesztéséhez nagyfeszültségű áramra, minthogy annak csak a fegyverzetet kell rugóhatás ellenében magához vonzania és nem kell a jelző szerkezet mű- 50 ködtetéséről is gondoskodnia, ami itt egy rugónak a feladata. Ennél a berendezésnél azt találtuk, hogy aránylag rövid tartamú impulzusokkal a fegyverzet telhetetlensége a visszarántó 55 rugó erejéhez képest úgy szabályozható, hogy a fegyverzet az impulzus megszűntével folytatván mozgását és a rugóhatás folytán visszaugorván, bizonyos időn be lül megközelítően egyenletes oszcillációt 60 végez, az impulzus amplitúdójának és periodicitásának jelentékeny változásaihoz képest, úgy hogy a fegyverzet nyugalmi időtartama mozgásának időtartamához viszonyítva egyenes arányban van 65 a jelzendő sebességgel. Ennek a találmánynak értelmében a jelző szerkezet és a fegyverzet közötti öszszeköttetés úgy van megalkotva, hogy ha •azt az elektromágnes magához vonzza, 70 megszűnik kapcsolata a jelző szerkezet hajtóművével, de helyreáll, amint a rugó hatása alatt rendes helyzetébe visszatér. A fegyverzetet egy elektromágnes működteti, a jelzendő sebességnek megfelelő 75 áramlökéseket kapván, amely elektromágnes egy oly tekercs áramkörébe van iktatva, amelyben egy permanens mágnes indukál áramot, ez utóbbi mágnes és a te-