83235. lajstromszámú szabadalom • Sajtol gumiabroncsok előállítása
célszerűen előállítva. A közhasználatban levő abroncsoknak egy (10) vázuk (carcasse) van, ami szövedékből, vagy fonalakból áll, amelyek gumival vannak be-5 vonva, vagy impregnálva és gyűrűalakkal bírnak. Ez a váz közönségesen vastagabb futófelületén, mint oldalain, amely utóbbiak a vastagított (11) talpakban, vagyis az abroncs felerősítésére szolgáló 10 utolsó dudorodásokban, illetve szegélyekben végződnek. Ezt a vázat magában is kezelhetjük, azonban a gyakorlat általában arra irányul, hogy azt a (12) gumiköpennyel egyetemben kezeljük. Akö-15 peny is közönségesen vastagabb közepén, oldalai felé pedig fokozatosan vékonyodik. A köpenyoldalak átburkolják az előbb említett vázat és az abroncs talpáig érnek, amelyet gyakran szintén átburkolnak. 20 Szokásos az is, hogy szövedékbetéteket, vagy egyéb erősítéseket ágyaznak be az abroncs futórészébe és hogy ez utóbbit szabálytalan alakzatokkal, vagy dudorodásokkal, szemölcsökkel, stb. készítsék, 25 hogy az abroncs ornamentális hatása, valamint annak húzóereje növekedjék. Ha vulkanizáláshoz összesajtoláskor az eddig szokásos öntött formákat használjuk, akkor az abroncsnak szabálytalan 80 alakja a sajtóban, úgyszintén a magnak a sajtolószelvényhez viszonyítva excentrikus elhelyezkedése mozgást idéz elő a gumiban és a szövedékbetétekben, úgyhogy mindkető a futófelület felé terelődik, 35 főképpen a formafelek érintkező felületén a futófelületen. Gyakorlatban már most eddig a guminak mindig megengedték, hogy alkalmas lefolyócsatornákon távozhassék, amelyek a futófelület osztódó vonalán kezdődtek, hogy ily módon a guminak, valamint a szövedékbetétnek mozgását, már amennyiben ilyen csakugyan mutatkozott, a közös irány felé fokozzák. Az eredmény már most olyan, hogy pú-4g pok, ráncok és hasonló rendellenességek képződtek a szövedékben. A szövedékben benne levő és a fölmelegedés folytán fellágyított gumi ugyancsak hozzájárul, hogy a szövedék nyomás alatt eltolódjék, 50 azon nyomás alatt, amelyet az öntött formafelekre és a benne levő abroncsra gyakorlunk. Jelen találmány szerint ezeket a nyomósán latba eső hátrányokat a formafelek különös kiképzésével kiküszö-55 böljük, úgyhogy a (4) és (5) ékek egymásba kulcsolódnak, mielőtt még valamely jelentős nyomás léphetne fel; azonkívül mindegyik formafél el van látva egy külső (14) ékszerű felülettel, úgyhogy a teljes forma, minekután annak mindkét 60 fele egymással össze van kapcsolva, középső részén, vagy belső felületén erősebb, mint külső kerületén. Mindegyik formafélnek gyűrűszerű tányéralakj a van, amelynek külső felületei enyhe kúp vagy 65 csonkakúp alakjával bírnak. Ha mindkét rész egymáshoz képest a helyes viszonylagos állásban van, akkor az egymással szembeeső formafelületek ellenkező értelemben hajló, lejtősíkot képeznek. Ha 70 azonban mindkét (6) és (7) kamrát két azonos, vagy közel azonos nagyságú formafélben állítjuk elő, amint az eddig történt, avval az egyetlen kivétellel, hogy egy igen csekély hézagról gondoskodunk, 75 amely avval a hellyel szembeesik, ahol az abroncsnak talpa képződik, ha mindkét fél egybe van kapcsolva, akkor mindegyik fél belső (15) formafelülete oly távolságban marad a magtól, amely egymástól 80 szétváló (divergáló) vonalakat mutat és képtelen rá, hogy az abroncsot zárt, pontos alakban állítsa elő, mígnem a lehető legnagyobb mérvű nyomást fejtjük ki mindkét formafél irányában. Ily módon 85 beáll az az eset, hogy ha a formafeleket először is a (4) és (5) ékekkel hozzuk kapcsolatba, akkor a formaszelvénynek görbülete mindegyik oldalon, illetve a középsíkban oly módon esik, hogy egy fokoza- 90 tosan növekvő hézag képződik, amely a magnak lekerekített oldalaival szembeesik, mimellett a hézag legnagyobb szélessége a tömlőtalp közelébe esik. Ha már most egy abroncs van a magon, akkor 95 mindegyik szakaszt kissé a mag felé, valamint a középvonal felé hajlítjuk, mimellett a legnagyobb hézag a két félnek belső kerületén mutatkozik. Ebből az következik, hogy ha az egyik pár formaalkat- 100 részre nyomást gyakorlunk, vagy pedig több ily formát vulkanizálás közben egymás fölébe helyezünk és a vulkanizálás • hoz szükséges hőt alkalmazzuk, akkor mindkét alkatrész fokozatosan belapul. A 105 nyomás a kerületen, vagyis az abroncs legnagyobb átmérőjénél kezdődik és az abroncshoz viszonyítottan gyűrűzve fokozatosan eloszlik az abroncs többi részére egy olyan tovahaladás útján, amely a no sugarasan elfutó vonalak mentében kezdődvén, az abroncstalp iránya felé terjed. Ezáltal a váznak boltozatos részei rányomódnak a magra, még pedig teljes felületükkel és a befelé ható nyomás a forrná- 115 nak, valamint a magnak tengelye felé
