80228. lajstromszámú szabadalom • Pótlólagos fékhengerrel bíró légszívófék

vül helyezéséhez szükséges lenne. Ez a hátrány azért lép fel, mert a fővezeték és a pótlólagos fékhenger közt az összeköttetés, a kiegyenlítő emelő működtetésekor, nem szűnik meg azonnal. Ennek a hátránynak elkerülését már most, a jelen találmánnyal, azáltal érjük el, hogy a kiegyenlítő emelő működésekor mindenekelőtt a fővezeték és a pótlólagos fékhenger alsó kamrája közt megszakad az összeköttetés és csak azután jön létre összeköttetés a pótlólagos fékhenger felső és alsó kamrája közt. Ezáltal a fék felszabadításakor megtakarítást érünk el a szívómunkában. A találmány tárgya végül a pótlólagos fékhenger vezérlőszervének rendkívüli mértékű egyszerűsbítése, amennyiben ugyanis itt csak egyetlenegy vezérlőszervet használunk, mely két elzárószervből (szelepből, csappantyúból vagy efféléből) van összetéve, melyek egyike a fővezeték és a pótlólagos fékhenger alsó kamrája közt az összeköttetést ellenőrzi (nyitja vagy zárja) és a kiegyenlítőemelő nyugalmi helyzetében ^kényszermozgásul ag nyitva tartatik, utóbbinak elforgásakor azonban önműködően elzáródik, míg ellenben a másik elzárószelep, mely a pótlólagos fékhenger alsó és felső kamrája közt ellenőrzi (nyitja vagy zárja) az összeköttetést, a kiegyenlítőemelő nyugalmi helyzetében önműködően zárva tartatik, ennek elforgásakor azonban kényszermozgásúlag megnyílik. Ennek az utóbbi elzárószervnek megnyílása azonban csak akkor történik, ha már az első elzárószerv a fővezeték és a pótlólagos fékhenger alsó kamrája közt az összeköttetést megszüntette. A normális fékhenger, ismert módon, a fővezetékkel áll összeköttetésben. A mellékelt rajzon az 1. ábra egy a találmánynak megfelelő vezérlőszelepes fékberendezést mutat vázlatosan, míg a 2. ábra nagyobb léptékben, metszetben ábrázolja a pótlólagos fékhenger vezérlőszelepének egy foganatosítási példáját, végül n 3. és 4. ábra ennek a vezérlőszelepnek további foganatosítási példáit tünteti fel szintén metszetben. Az 1. ábrán (1) jelöli a főlégvezetéket és (2) a (3) külön légtartállyal összekötött normális fékhengert, mely a (31) cső útján az (1) főlégvezetékkel van összekötve és melyek dugattyúja a fékrudazat (4) liúzórúdjába kapaszkodik. A (8) járműkerék abroncsára ható (7) féktuskók a (9) kiegyenlítő emelő végein csüngnek. Erre az emelőre egy (10) rugó hat. A (6) külön légtartállyal összekötött pótlólagos fékhengert (5) jelöli. Ennek dugattyúja ugyancsak a (4) húzórúdba kapaszkodik. Az (1) fővezeték (célszerűen egy (28) gyorsfékezőszelepen át), a (11) cső útján, egy (12) vezérlőszeleppel áll összeköttetésben, melyből egy (13) cső vezet az (5) pótlólagos fékhenger alsó és egy (14) cső annak felső kamrájához, valamint (6) külön légtartályához. Ez a (12) vezérlőszelep két, célszerűen önműködő (15) és (16) szelepek gyanánt kiképezett elzárószervet foglal magába (2. ábra), melyek egyike (15) a (11) és (13) csövek, másika (16) pedig a (13) és (14) csövek közt az összeköttetést zárja és nyitja. A (12) vezérlőszelep tokjában vezetett (17) rúd egy (18) háromkarú emelő hatása alatt áll, melynek egyik, (-19) karja a (9) kiegyenlítőemelő egyik végéhez van csuklósan kötve, míg másik két, (20) és (21) karja a (12) vezérlőszelep tokjának (22), (23) nyúlványaihoz támaszkodik; utóbbiak ily módon a (18) emelő forgási pontjaiul szolgálhatnak. A (17) rúd és a (12) vezérlőszelep tokja közé befogott (24) hajlékony hártya (membrán) ezt a tokot légmentesen elzárja külső levegőtől. A (17) rúd egy (25) ütközőt hord, mely a részeknek az 1. és 2. ábrán rajzolt nyugalmi helyzetében a (15) szelepet kényszermozgásulagit nyitva tartja, amennyiben ugyanis ez az ütköző a rajzolt foganatosítási példánál csappantyúnak kiképezett (15) szelepnek egy (26) karjához támaszkodik, mig a (16) szelep, mely itt ugyancsak csappantyúként van