80000. lajstromszámú szabadalom • Eljárás erjesztőképes élesztőnek a szellőzött élesztő gyártásánál való előállítására

anyagra számítva 4.6 g. helyett csak 2.99 g. frissen képződött élesztőt kapunk. A fent .jelzett kisérletisorozatnál körül­belül 0.015% aszimilálható össznitrogén­tartalmú, nitrogénben szegény oldatokat használtunk, Ez oly nitrogéntartalom, mely tapasztalatilag a súly tekintetében a kitermelés maximumát teszi ugyan elér­hetővé, arra azonban nem elégséges, hogy ezen kitermeléssel a frissen előállított élesztőt, a kitermelésnek szokásos nitrogén­tartalmán tartsuk. Ehhez az összkoncen­trációt úgy, mint az eddigi gyakorlatban, körülbelül a 2^/a—3 szorosára kell fokozni. Ekkor viszont azt találtuk, hogy ha az össznítrogénnek 40—50/ó-a ammoninmsók alakjában van .ielen, akkor ez teljesen elégséges ahhoz, hogy egymásután hat vagy több élesztőgenerációt tenyészthes­sünk anélkül, hogy a termelési hányad vagy a nirogéntartalom gyorsabban csök­kenne, mint a gyakorlatban egyébként, ahol ugyanezt a nitrogéntartalmat maláta­csirák és maláta nyújtják, sőt azt tapasz­taltuk, hogy a találmány szerint dolgozva a csirázóképesség még jobban marad meg, mint az ismeretes munkafeltételek mellett. Ez arra a felismerésre vezet, hogy egy részt nitrogénben igen szegény oldatok­ban a nirogén legnagyobb mértékű ki­használása és a szerves nitrogénnek rész­ben szervetlen ayagból vett nitrogénnel való helyettesítése mellett egyszeri munka­menetben még épen elégséges nitrogén tartalmú élesztőt előállíthatunk, míg más­részt a gyakorlatban szokásos nitrogén­tartalmú oldatokban ugyan csak a szerves nitrogénnek anorganikus nitrogénnel való részleges helyettesítésével oly élesztőt kap hatunk, mely változatlan tulajdonságok mellett tovább szaporítható. Az élesztő tulajdonságait kedvezően be­folyásolja, ha az ammoniumsókat és egyéb anorgánikus hozaganyagokat két vagy több részletben adagoljuk. Ezáltal nem annyira a kitermelést befolyásoljuk, mint inkább jobb kisajtoló hatást érünk el. Eddig nem ismerték fel sem az össz­nítrogénnek kedvezőbb kihasználását a szerves nitrogénnek és az ámmonium­nitrogénnek kellő keverési arányánál, sem az ezen feltételek mellett kapott élesztő jó tulajdonságainak továbbtartó átörökölhe­tŐségét, sem pedig az ammoninmsók foko­zatos adagolásának befolyását az élesztő tulajdonságaira. Eddig vagy csak kis mennyiséget alkalmaztak csakis a csirázó­képesség fokozására, vagy pedig a moslék­nak fehérjével való gazdagítására a nitro­gént nem használták ki az élesztőgyár­tásra, mivel ekkor nagy nitrogénmennyi­ségek kerülnek vissza az oldatba (lásd „Jahrbiich des Vereins der Spiritusfabri­kanten in Dentschland" 1910. évi 124., 250. és 251. oldalát). Ugyanezen évkönyv 1911. évfolyama 23. oldalának első bekezdésében említett azon adat, hogy az élesztő nagy mennyiségű ammoniumsókat használ fe! anyagának felépítésére, szintén nem szól azon feltételekről, melyek mellett ez a fel­használt össznitrogénre vonatkoztatva a legkedvezőbb kihasználással lehetséges volna. Ezirányú kísérletek behatóbb is mertetéséből azt látjuk, hogy a reakciós szűrőben a nitrogénnek ailimoniumszulfát­tartalmú cukoroldatból élesztő által való felvétele, kereken 30 százalékból kereken 7 százalékra sülyedt (lásd a fentemlített évkönyv 1912. évf. 37. oldalán a 2. bekez­dést). Ezen munkálatok további ered­ményei az 1913. évfolyam 33. oldalán lent és a 34. oldalon fent vannak ismer­tetve. ahol az eddigi eredmények követke­zőkben vannak összefoglalva: 1. az ammoniumsókat távolról sem sza­bad az élesztő tökéletes nitrogéntápláló anyagai gyanánt tekinteni, ellenben 2. az aminosavak oly keveréke, melyet az élesztő önfelemcsztésénél kapunk, töké­letes táplálást biztosít és valószínűleg túl­tesz azon fehérje-, alboumoze- és pepton­tápláláson, mint amellyel a malátalénál rendelkezünk. Ezzel szemben tehát új az, hogy a fehér­jének és az ammoniumsóknak kellő keve­réke teljesen egyenértékű tökéletes élesztő­táplálékot nyújt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom