77300. lajstromszámú szabadalom • Mótoreke két elülső futókerékkel, melyek egyike a barázdában halad
Megjelent 1920. évi október lió 28 án. MAGYAR KIRÁLYI gbSlf SZABADALMI HIVATAL. iZABADALMI LEÍRÁS 77300. szám. X/a. OSZTÁLY. Mótoreke két elülső futókerékkel, melyek egyike a barázdában halad. GEBR. WEIKERSHEIMER CÉG MÜNCHENBEN. A bejelentés napja 1918 szeptember hó 30-ika. Mótorefcék, melyeknél egy hajtókerék a barázdában halad és a két elülső futókerék közül az egyik szintén a barázdában halad, ismeretesek. Ismeretes az is, hogy az egyik vagy mind a két kerék magaisságban beállítható, mely célra a futókerekek egy könyöktengelyen vannak elrendezve. Végül már nem új a keréknyomot, megmunkáló fésűvel ellátott rugalmas fogú talajművelők kerekeinek emelését és sűlyesztését egy közös emelővel oly módon eszközölni, hogy úgy az elülső, mint a hátsó kerekek esuklóparaillelogrammákon vannak fölfüggesztve, ami által a tartókeretnek a földdel párhuzamosan való emelésénél vagy sűlyesztésénél a hátsó kerekek és a keréknyomban haladó fésűfogak távolsága változatlan marad. Ezzel szemben a jelen találmány tárgyát alkotó mótoreke azáltal jellemeztelik, hogy a futókerekek tengelyszáraínak mindegyike két párhuzamos csappal van ellátva, melyek forgattyúkba bekapaszkodnak, mely forgattyúk párhuzamos tartótengelyei a jármű keretén vannak ágyazva és mely forgattyúk csapjai közül a jármű egyik odalán lévő egyik pár a jármű másik oldalán levő másik párral szemben ellenkező irányban van állítva. Ezáltal nemcsak könnyűszerrel1 emelhetjük a futókerekeket menetközben az egyik oldalon, míg a másikon sűlyesztjiik, hanem a futókerekekre ható lökések kedvezően fölfogódnak és a futókerekekre ható erők változásai kiegyenlítődnek, úgy hogy a jármű kerete sokkal kevésbé lesz elhajlás tekintetében igénybe véve, mint az eddigi rendszereknél továbbá a futókerekek emelése és sűlyesztése ezek súlya és emelőhatása által előnyösen támogatva lesz, úgy hogy ezekhez csak kevés erő szükséges, ami a jármű kormányzásánál is előnyös. A mellékelt rajzon, egy találmány szerinti mótorekének példaképpeni kiviteli alakja van vázlatosan föltüntetve és pedig az 1. ábrán oldalnézetben, a 2. ábrán homloknézetben és a 3. ábrán fölülnézetben. A 4—7. ábrák az ekének különböző munkahelyzeteit mutatják, a 8. ábra pedig az első résznek, melynek kormányzó berendezése a használatos rendszerekkel azonos lévén az áttekint-