77171. lajstromszámú szabadalom • Mótoros vontatókocsi
Megjelent 1 í>1920. évi szeptember hó 18-án. MAGYAK KIRÁLYI 1 SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 77171. szám. XXa/2. OSZTÁLY. Motoros vontatókocsi. WARCHALOWSKI AUGUST GYÁROS BÉCSBEN. A bejelentés napja 1918 február hó 7-ike. A találmány tárgya vontató automobil mely a találmány szerint két, közös függőleges tengely körül forgathatóan egymással kapcsolt kétkerekű taligából áll. A kocsit alkotó két rész egyikébe a kocsi hosszirányában való elforgatást megengedő csukló van beiktatva, miáltal lehetővé tesszük azt, hogy a keréktengelyek a közös síkjukból kitérjenek s a függőleges csuklócsapot tehermentesítjük. A kocsi kormányzása, a thlálmány szerint a csuklónak az egyik vagy másik irányú behajlításával történik, mely célból a csukló csapja körül fogaskerék van ágyazva, amelyen a konnánykézikerék által mozgatható fogaskerék gördül el. A találmány tárgyának további kiképzése szerint a kocsinak mind a négy kereke van meghajtva. Ezen célból a hajtótengely két, a csuklócsap körül elrendezett fogaskerékhajtómű révén egymással kapcsolt részből áll, melyek közül az egyik a mellső kerekek között, a másik pedig a hátsó kerekek között beiktatott differenciálhajtóműre működik, ill. kar dános hajtásnál közvetlenül a kerekeket hajtja. Hogy a két kocsirész minden viszonylagos állásában a kocsi mind a négy kereke biztosan fölfeküdjék a talajra, nehogy az egyik vagy másik kereknek a levegőben való járása folytán vonóerő menjen veszendőbe, a két kocsirészben a kocsi hossztengelye körül való forgást megengedő csukló van beiktatva,. Ezen csuklók célszerűen rugók vagy egyéb ellenállást kifejtő szervek hatása alatt állanak, amelyek a kocsit képező taligák a hossztengely körül való kilengés alkalmával ismét normális helyzetükbe igyekeznek visszatéríteni. Azáltal hogy a kormánykézikereket függőlegesen, ill. kilendíthetően elrendezett kormányoszlopon alkalmazzuk és a vezetőüléseket mindkét irányban helyezzük el és esetleg megfelelő átkapcsoló szerkezetet alkalmazunk, a vontatokocsit mindkét menetirányban használhatjuk mert úgy a mellső, mint a hátsó kerekek hajtókerekek gyanánt szerepelnek. A kocsira a motorról hajtható kötéldob van fölszerelve, melyek kötelét arra használhatjuk, hogy bizonyos tárgyakat, pl. függesztékkocsikat, a vontatókocsihoz vontassuk, vagy pedig hogy a vontatokocsit egy külső szilárd ponthoz vontassuk és ezzel a kocsi vontató erejét fokozzuk.