76793. lajstromszámú szabadalom • Gép palackok vagy egyéb edények kupakolására, illetve elzárására

— ő — lyekből úgy a kupak-, mint a tömítő­­tárcsadarabok esákoztattak, a gépből ki­jutnak. A (111) és (112) csatornákat az állványfej mellső oldalán megerősített (113) tárcsa is képezi (1., 3. és (5. ábra), melyen a (39) és (40) ollószárak mozog­nak. A (113) tárcsa éles széleket képez, melyekkel a munkadarabszalagoknak az állványfejből kinyúló kiesákozott részei­nek levágása céljából az említett ollószá­ra k összeműködnek. Hogy az állványfejben fekvő részek a gép működése közben könnyen ellenőriz­hetők legyenek, a (3) állványfejen a (114) tengely körül leesappantható és (.11(5) elzárószerkezettel ellátott (115) csapóajtó van elrendezve. A leírt gép következőleg működik: Az 1—4. ábrákon a géprészek azon helyzetben vannak föltüntetve, melyben közvetlenül a munkadaraboknak a szala­gokból való kicsákozása előtt elfoglal­nak; megjegyzendő azonban hogy a (14) excenter ekkor az 1. ábrán eredményvo­nalakkal jelzett helyzetet veszi föl, vagyis az (L) él épen a (16) görgő alatt fekszik, úgy hogy a (20) alzaton nyugvó palack elegendő hosszú időn át legmaga­sabb helyzetben tartatik, mely idő alatt a palackot a gép kupakkal ellátja és el­zárja. A részek további mozgásánál a (29) csákozó a (34) bütykös bordának a (33) görgőre gyakorolt fölfelé irányított nyomása következtében, lefelé szorítta­­tik, miért is az (53) és (54) tekercsekről jövő szalagokból egy összetett tömítő­­tárcsa csákoztatik ki. A kiesákozott tö­­mítőtárcsát a (29) csákozó az (55) te­kercsről jövő munkadarabszalagra szo­rítja le, mely szalagból a (48) esákozócső a (10) bíityköstáresának az (52) görgőre gyakorolt fölhajtó hatása következtében egy kupak-munkadarabot csákoz ki. A (48) esákozócső a kiesákozott kupak­munkadarabbal, mely alsó végfölülete és a (77) harántcső fölső végfölülete között fekszik, egy pillanatra a (70) matrica­hengerben állva marad, amidőn a tö­­mítőtárcsa a kupakmunkadarab fölső oldalán középhelyzetben nyugszik. (8. ábra). Ekkor a (34) bütykösborda a (33) görgőt fölfelé tovább szorítja, miáltal a csákozó lefelé tovább mozgat tátik, úgy hogy alsó vége a (77) cső fölső végébe nyúlik le, miáltal a kupakmunkadarab­ból húzás által egy kupak állíttatik elő, mely7; fenekében az összetett tömítőtár­­esával van ellátva, Ha a fölső (80) fenék­darab egy kupak előállításánál lefelé mozog, akkor az alsó fenékdarab is le­felé mozog, melyr alatt egy kész kupak fekszik, úgy hogy ez a kupak a (89) é. (90) gyűrűkben levő palackfejre hajtatik, amidőn a kupak szabad széle a (90) gyűrű belső oldala mentén csúszik, A kész kupaknak a palack fejre való leszo­rításánál a leszakítótoldat, mely a lehaj­­tás előtt a (48) esákozócső alsó részében kiképezett vájatban fekszik, fölhajiik, úgy hogy a kupak falához simul, mint azt a 9. ábra mutatja, Közvetlenül ezen folyamat után y. (34) bütykösborda a (33) görgőt ismét egy kevéssé fölfelé szorítja, úgy hogy a (29) rúd tovább mozog lefelé. Ezen mozgás következtében a palackfejen ülő kupak­ban levő tömítőtárcsa a (85) rúgó össze­nyomása közben erősen a palack száj­nyílására szoríttatik. Ez a nyomás, melynek a palackot tartó utánengedő (20) alzat ellennyomása ellene hat, olyr nagy, hogy a tömítőtárcsának az (53) tekercs által leadott utánengedő rétege egy kevéssé lefelé a palckszájba szorít­tatik (10. ábra). Ebben a pillanatban vagyis amikor a tárcsa a palackszájba le van szorítva, az (52) görgőt a (10) excen.. tér fölfelé nyomja, miáltal a (48) esá­kozócső és ezzel a (77) cső a. (70) mat­ricahengerben lefelé szoríttatik: a (77) cső ekkor a (79) rugók alsó párjának összenyomása közben, melyre a nevezett cső peremei hatnak a (90) fémgyűrűt lefelé szorítja, úgy hogy a (89) gumi­gyűrű összeszoríttatik, mely belső olda­lával a kupakfalat a palackfej hornyába szorítja. A palack tehát nyomás alatt álló folyadékok számára is légmentesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom