76013. lajstromszámú szabadalom • Mótoros földmívelőgép
Megjelent 1920. évi febru'ir hó 27-én. magyar szabadalmi hivatal. SZABADALMI LEÍRÁS 76013. szám i X/a. OSZTÁLY. Mótoros földmívelő gép. DR BERNSTEIN RUDOLF OKL. MÉRNÖK NÜRNBERGBEN. A bejelentés napja 1919 február hó 15-ike. Elsőbbsége 1915 november hó 6-ika. Ismeretesek oly magánjáró mótorekék, amelyeknél a haj tókierekekkel és motorral ellátott mellső rész az eketestekkel és támasztókerekekkel fölszerelt hátsó kerékhez képest függőleges tengely körül lendíthető. Ez elrendezés annyiban előnyös, amennyiben a hajtőkerekek egyúttal kormányzott kerekek is úgy, hogy a kormányzás nagyon biztosan és erőteljesen hat. Ily mótorekék kivitelénél, illetve ilyértelmű megoldásoknál az eke hátsó részének rendesen oly alakot adtak, amely a nem kormányozható hajtókerekekkel és ehelyett kormányozható hátsó kerékkel ellátott magajáró mótoirekéktől származik. Ily magajáró ekéknél természetesen az alváz, amely egyúttal ekeváz ís, oly széles, hogy szorosan a két hajtó, kerék mellett vonul el úgy, hogy a hajtókeréktengelyek csapágyai vagy ezeknek megerősítése a hajtókerekektől lehetőleg lds távolságban fekszenek. Ha az ekeváznak ily széles kiképzéséhez ragaszkodunk a hajtókerékkormányzásnak fönt leírt elrendezésénél, ebből a lehetséges elfordulási szögnek korlátozása következik, mert a hajtókerekek már kismérvű elfordulásnál is a széles ekeváz hosszgerendáihoz ütköznek. Ennek megakadályozása végett vagy az elülső és hátsó részt összekapcsoló tengelyt kell annyira hátraheiyezni, hogy kormányzásnál ezt a tengelyt jelentékeny mértékben oldalt kell mozgatni ós ennek következtében a húzási ellenállás az elfordulás nagyságával arányosan növekvő emelőkarral hat a kormányzás ellen, vagy a hajtókerekeket kisebbre kell méretezni mint az hatás-9 fokukra és a vontatási munkaveszteségekre való tekintettel kívánatos volna. Azt is ajánlották már, hogy a hátsó váz könyokszerűen a hajtókerekek fölé meghajlított alakban képeztessék ki, ami azonban gyakorlatilag képtelen szerkezeteket eredményezne, mert ez esetben a hajtóerő és a szántási ellenállás a vázra rendkívül nagy hajlító nyomatékot gyakorolna, ha ugyan a kerekeket ismét sokkal kisebbre nem méretezzük, mint az , a jó működéshez szükséges. A találmány tárgya a jelzett rendszerű hajtókerékkormányzással ellátott oly mótoreke, amelynél a függélyes összekötő tengely — amint szükséges — a hajtókeréktengelyhez közel van és a hátsó váz célszerű elrendezése által egyrészt a föllépő erők megfelelően fölvétetnek, másrészt pedig kielégítő elfordulási szög érhető el. A találmány alapgondolata az( hogy a