75370. lajstromszámú szabadalom • Ellenőrző pénztárakhoz és egyéb számológépekhez való, egy rendbillentyűt tartalmazó összeadómű

függetlenül mozognak tengelyükön és az a föladatuk, hogy a legközelebbi (c) öszszegezőkerekeket eggyel tovább forgassák, amikör már maguk továbbfordultak kilenc foggal. Evégből minden 9-ik fogon egy áthajtó vitorla van. Míg a kapcsolókerekek ilyképen a számjegyek összeadását látják el, addig a velük összekötött szám jelzőkerekek az összegezett összeadandókat, vagyis az összeadás eredményét tüntetik föl. A billentyűnyomást a következő berendezéssel visszük át a számlálóműre: A (h) billentyűk olykép gyakorolnak nyomást a (j) pont körül lengő (g) egykarú emeltyűre (2. ábra), hogy ennek szabad vége különböző mélységre lendül ki, már aszerint, amint a nyomóbillentyű közelebbre, vagy távolabbra esik a (j) forgóponttól. így pld. a 9-es billentyű lenyomása nagyobb löketet ad az emeltyűnek, mint az' l-es billentyűnek azonos mélységre való lenyomása. A (g) emeltyűnek szabad vége egv, (k) pont körül forduló (i, 1) szögemeltyű szabad végére fekszik föl. A szögemeltyű viszont (m) és (t) pontoknál csuklósan van összekötve egy (o) kilincskampóval, amely a (c) föl vevőkerék fogaiba kapaszkodik ós ezt a kereket annyi foggal hajtja tovább, amennyi a lenyomott billentyű számjegyértékével egyezik. A kapcsolóhorog helyhez van kötve, a fölvevőkerekek pedig oldalt eltolhatók, miért is arról kell gondoskodnunk, hogy a kapesolóhorog minden egyes fölvevőkerékbe pontosan b,elekapcsolódhassék. Ez következőleg történik: A (c) föl vevőkerekekhez képest tengelymagasságban van forgathatólag ágyazva egy, az (o) kilincset hordó (r, s) kengyel. Ha már most valamelyik (h) billentyűt lenyomjuk, akkor a (g) emeltyű, (i, 1) szögemeltyű és (n) húzórúd útján (1. ábra) az (o) kilincsre adódik át a nyomás, aminek következtében az (o) kilincs először is az alatta lévő (c) fölvevőkerékbe kapaszkodik és annyi foggal forgatja azt tovább, amennyi a billentyű szám jegy értékével egyezik. Ha a billentyűt eleresztjük, akkor az (FI) rúgó először is kiemeli a kilincset a fogak közül, azután pedig visszaforgatja azt nyugalmi helyzetébe. Ezen egyszerű kilincselrendezéssel tehát mindenekelőtt elérjük, hogy a fölvevőkereket szabadon eltolhatjuk a kapcsolókilincs előtt, továbbá hogy az (o) kilincs sohasem kerepel a kerékfogakon, végül hogy a kilincs pontosan kapaszkodhatik a fogakba. Ha nem csak az (o) kilincs, hanem a fölvevőkerekek is helyükben maradnának, akkor a kilincs mindenkor csupán egy ós ugyanazon kerekeket, forgathatná. Ha az egyes kerék volna, akkor a lekopogtatott billentyűértékek idővel ugyan átadódnának a tizes, százas, ezres, stb. kerekekre, azonban egy ilyen számolómű gyakorlatilag hasznavehetetlen volna. Szükséges tehát, hogy amint a lekopogtatandó számok nem csupán egyesekből, hanem ezenfölül még tizesekből, százasokból. stb. állanak, a tizes, százas, stb. kerekek is minden további nélkül, puszta billentyűnyomásra beállíthatók legyenek. Ez következőleg történik: Nyugalmi helyzetben az egyes (c) kerék az (o) kapcsolókilincs alatt van. Ha a többi kereket is az (o) kilincs alá akarjuk hozai, akkor a kerekeket oldalt kell eltolnunk. Az ebbéli lehetőség azáltal van megadva, hogy az összes fölvevőkerekeket hordó (T) tartóváz az (a, b) sineken jár. Az eltolás mérvét, azaz hogy tetszés szerint a tizes, százas, vagy ezres, stb. kerék kerüljön a kilincs alá, külön (u) rendértékbillentyűkkel állítjuk be. Ezek a billentyűk ugyanazon elv szerint, mint az imént írtuk le, egy a (v) pont körül forgó (w, x) szögemeltyűre hatnak, ós mivel ez utóbbi (y) és (z) pontoknál csuklósan kapcsolódik a (T) tartóvázhoz, egy (u) billentyű lekopogtatására a tartóváz és vele együtt a fölvevőkerekek is fokozatosan jobbra tolódnak el. A jobboldali billentyű a tizes, a középső a százas és a baloldali az ezres kereket állítja be a kilincs alá. Világos ezek után, hogy tetszés