74652. lajstromszámú szabadalom • Berendezés központi állítású, a helyszinén felhasítható váltókhoz a felhasításnak és a vezetékszkadásnak a központban való jelzését

_ á -vezetékszakadás esetén az alább ismerte­tendő módon bekövetkező utánmozgás alkalmával az állkók-orong vagy más­efféle a maga reteszét pl. ékhatás révén kitolja, mi mellett magának az ekként ki­billentett retesznek elmozgását használ­juk azon, magában véve ismert kiképzésű szerkezet működtetésére, mely a fölhasi­tást, illetve vezetékszakadást a központ-­ban jelzi és a váltóval függésben levő vá­gányúti jelzőket elzáró ú. n. függőségi sint mozgatja vagy kontaktusokat befolyásol. Világos, hogy a találmány szerinti be­rendezés lényegesen különbözik a fönt elsősorban említett „főlhasítóemeltyük"­től és pedig úgy a cél, mint a kiképzés te­kintetében, mert míg az utóbbiak ott ke­rülnek alkalmazásra, hol a rendszer föl­hasítását nem künn .1 váltónál, hanem a központban teszik lehetővé, mimelleti ezen emeltyűk a váltó fölvágási-erejének megfelelő rugalmas vagy nyíróellenállás alatt állanak és a váltónyelvek bekövet­kezett fölhasítását elszakadt vezeték ese­tén csak külön közbeiktatott kompenzátor alkalmazása mellett jelzik, addig a talál­mány szerinti berendezés a hely színéri fölhasítható váltók céljaira és pedig úgy a fölhasításnák, mint a vezetékszakadás­nak a központban való jelzésére szolgál, nemkülönben a fölhasítás jelzését az alább ismertetendő módon elszakadt vezeték esetén is minden további szerkezet alkal­mazása nélkül lehetővé teszi, mimellett a központi állítókészülék retesze sem rugal­mas, sem nyíró ellenállás alatt nem áll, hanem azt a továbbrnozgó állítókororig vagy másefíéle mindegyik említett eset­ben kényszermozgásban kikapcsolja és a központi kézi állítóeineltyü vagy más­efféle a rendes beállítás alkalmával ismét kényszermozgásban bekapcsolja az elre­teszelési helyzetbe. A találmány szerinti berendezés éppen egyszerűségénél fogva a szokásos állító­készülékekhez képest csak aránylag ki­sebbmérvű szerkezeti változtatásokat mu­tat, ami az előállítás és alkalmazás költsé­gei szempontjából előnyös. A találmány továbbá lehetővé teszi a jellemzett elren­dezésnek már meglévő berendezésekhez való alkalmazását is; minthogy ugyanis ezeknél az elrendezés minden egyszerű­sége mellett is esetleg nehézségekbe üt­közik magának a szokásos központi állító­készüléknek a találmány tárgyának meg­felelően való átalakítása, az ily esetekre a találmány szerint a berendezésnek oly változatát alkalmazzuk, mely szerint ugyancsak (az eddigelé javasolt be­rendezéssel szemben) a vezeték ren­des, biztos működésének megtartásá­val ismét egyszerű, biztos működésű jelzőberendezés alkahnazhatását azzal ér­jük el, hogy a központban a vezetéknek a változatlanul megtartott állítókészülék utáni részébe (melyet ezen célból egy­szerűen csak meg kell bontanunk és azután megfelelően folytatnunk) külön kapcsolószerkezetet iktatunk be úgy, hogy már most ennek a váltóhoz vezető része képes a már említett utánmozgásra, mimellett az esetleges utánmozgást itt használjuk föl egyszerű jelzőszerkezet működtetésére. A mellékelt rajzokon a találmány tár­gyának két példaképem foganatosítás! alakja u Siemens és Malske-féle állítódob­rendszerre való alkalmazásában vázlato­san van föltüntetve. Az 1. ábra az egyik foganatosítási alak fö­lülnézete. A 2. ábra részleges metszet az 1. ábrának a— b vonala szerint. A 3. ábra egy másik foganatosítási alak fölülnézete. A 4. ábra részleges metszet a 3. ábrának c—d vonala szerint. Az 1. ábra szerint az alább ismertetendő módon a (2) kéziemeltyű vagy más hajtó­közeg segélyével elforgatható központi (1) állítókorong a (ÍJ.) lánc- vagy huzal­vezeték, valamint a váltóval kapcsolat­ban a hely színén elrendezett (10) állító­dob útján a váltóra hat oly módon, hogy a (10) dobnak (14) menesztőcsapja a (28) váltóállítórúdon elrendezett (27) csator-

Next

/
Oldalképek
Tartalom