74436. lajstromszámú szabadalom • Önműködő stabilizálószerkezet légi járművekhez

— 6 — (c) tengely ellentétes oldalain vannak elrendezve. Mint már a bevezetésben említettük, bizonyos esetekben szükségessé válhatik, hogy a jármű mozgásából származó viszonylagos légáramok kihatása a kormányfölnletekre kiküszöböltessék. Ha pl. a légi jármű meredeken fölfelé korín ányoztatik, előfordulhat, hogy a hajtómotor, illetve hajtócsavar nem elég erős ahhoz, hogy a jármű hátrafelé siklását meggátolja; ily esetekben az összes kormány fölületek viszonylagos hátsó széláramot kapnak és ennélfogva megfordított kormánynyömatékokat szolgáltatnak. Ilyen esetekben a 10. ábrán fölt öntetett önműködő átkapcsoló lép működésbe. Ezen átkapcsoló (N, Nl) tárcsái a (K, k) kontaktustárcsáktól a relékig menő vezetékekbe vannak iktatva (lásd a 11. ábrát is) és célszerűen a közös (12') tengelyre vannak szerelve. Az (N, Nl) átkapcsolótárcsák mindegyikével négy kontaktusrugó működik együtt, melyek egymáshoz képest 90°-kal el vannak tolva. Az átmérőirányban szembenfekvő rugóktól leágazó vezetékek egy-egy reléhez, illetve kontaktustárcsához haladnak. Az átkapcsolótáresák mindegyikét a (13, 13) szigetelőréteg két-két egymástól elszigetelt részre osztja. Az (N, Nl) tárcsák tengelyének a légi jármű törzsén túlnyomó szabad végére egy emelő van erősítve, mely a (W) lemezt tartja és a (T, U) ütközők között mozoghat. A légi jármű siklása következtében támadó viszonylagos széláram az átkapcsolókat a (W) lemez útján átállítja, illetve ugyanazon relé két vezetékét egymással fölcseréli, miáltal a kormányfölületek kibillenése megfordíttatik és a hátsó szél káros hatásai kikiiszöböltetnek. Természetes, hogy a két (N, Nl) átkapcsolótárcsa külön tengelyeken is rendezhető el és külön (W) lemezek útján vezérelhető. A (11) ábrán az összelrendezés és a mozgásnak a (H, Hl) horgonyokról a magassági, illetve a harántkormányra való átvitele látható. A magassági kormánnyal szokásos módon a (lá, 14) huzalok útján összekötött (I) kormányemelő a (H) horgony (u) forgástengelyén van megerősítve és a (H) horgony (2) toldatával a (3) kilincs útján kapcsolódik. Ha a stabilizáló szerkezet megsérül, akkor a (3) kilincset a (2) emelőből kiemeljük, mire a magassági kormányt a pilóta szokásos módon állíthatja be. A harántkormánynál a (4) kar a (Hl) horgony (ul) tengelyén van szilárdan megerősítve és az (5) kormányemelővel szintén kilincs útján, oldhatóan van összekötve. Az (5) kormányemelő a harántkormányt a (15, 15) huzalok útján állítja be. A (16) vezetőülésnél elrendezett (6) emelő lehetővé teszi, hogy a stabilizálószerkezetet úgy állítsuk be, miszerint a légi jármű a vízszintes helyzet hielyett, tartósan tetszésszerinti rézsútos helyzettet tartson be. Ezen célból a (6) emelő a (17, 18) rudazat útján a (K) kontaktustárcsával van összekötve. Az emelő kilengésénél tehát a kontaktustárcsa elfordul és a magassági kormányt beállító relé mindaddig működésbe lép, míg a légi jármű oly szöghelyzetet foglal el, amelynél az (F) kontaktusrugó a (10) szigetelőtesttel érintkezik. A (k) kontaktustárcsa hasonló módon a (19, 20, 21) rudazat útján a nem önműködően, hanem a (22) lábítókkal és a (23) huzalokkal befolyásolt oldalkormánnyal van összekötve, oly célból, hogy kanyarodásnál a légi jármű kellő dőlt helyzete önműködően eléressék. A találmány tárgyát képező berendezés részleteiben természetesen módosít, ható. így az ingák mozgása a kormányfölületekre más, pl. tisztán mechanikai, pneumatikus vagy hidraulikus úton is átvihető. Az átkacsolószerkezet nem képezi a berendezési mellőzhetetlen tartozékát.