72631. lajstromszámú szabadalom • Állomásjelző-, hirdető- és tájékoztatókészülék vasúti személygépkocsikra
Megjelent 1918. évi szeptember hó 12-én. MAGY. KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 72681. szám. V/e/2. OSZTÁLY Állomásjelző, hirdető- és tájékoztató készülék vasúti személykocsikra. GESZTI GYULA IGAZGATÓ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1916 március hó 2-ika. Jelen találmány tárgya állomásjelző-, hirdető- és tájékoztatókészülék vasúti személykocsikra. Célja egyfelől, hogy az utasnak a legközelebbi állomás nevét, látnivalóit, nevezetességeit közölje, egyidejűleg pedig tudomására hozza a legközelebbi állomásra vonatkozó hirdetéseket is, azonkívül pedig állandóan más jellegű hirdetéseket is közöl főkép az ország főbb városaira vonatkozólag. A találmány lényege, hogy a vasúti kocsik falához erősített szekrényben ugyanannyi lap van elrendezve, mint ahány állpmáson a vonat megáll. Ezen lapok közül egynek mindig a mellső oldala* a következőnek pedig a hátsó oldala látszik, minden állomás után pedig a kalauz a készüléket működésbe hozza, miáltal egy-egy lap, vagy szükség esetén több is lefordul és a következő lap mellső oldalán megjelenik a legközelebbi állomás neve, valamint annak nevezetességei, látnivalói és odavonatkozó hirdetések, míg az előző lap hátsó oldalán például az ország fővárosára vonatkozó hirdetések láthatók. A végállomásnál a kalauz az összes lapokat fordított sorrendben ismét fölső helyzetükbe hozza, úgy hogy most már azok ellenkező értelemben peregnek le. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik példaképen! kiviteli alakja: Az 1. ábra a teljes berendezés függélyes metszetét, a 2. ábra függélyes metszetet, az 1. ábra 2—2 vonala szerint, a 3. ábra metszetet 1. ábra 3—3 vonala szerint, a 4. ábra metszetet az 1. ábra 4—4 vonala szerint mutat. Azon kartonlapok, melyek egyik oldalukon az állomás nevét, nevezetességeit és odavonatkozó hirdetéseket, másik oldalukon pedig egyéb hirdetéseket tartalmaznak, (c) bádogkeretekbe tolhatók bé, mely keretek egyik hosszszélükön kétolkirtyúló (d) tengellyel vannak ellátva. Ezen keretek a (k) födő kinyitása után a ,(b) szekrénynek fölső (e) részébe illesztetnek bele olykép, hogy a (d) tengelyvégek az (e) csatorna alsó részén kiképezett kétoldalú (f) vezetékekbe beleilleszkedjenek. Az egyes (c) keretek önsúlyuk folytán egymásnak feküdve, előre csúsznak e^en csatornában mindaddig, míg azt a (b) szekrény elülső fala és a (g) hullámos kerületű kerék megengedi. Ezen (g) hullámos kerületű kerék egy hullámában a (d) tengely végei meg-