72556. lajstromszámú szabadalom • Berendezés közúti vasútakon a föl- és leszállásnál keletkező balesetek elkerülésére

Megjelent 1918. évi augusztus h ó 27-én , MAGY. szabadalmi KIR hivatal SZABADALMI LEIRAS 72556. szám. V/s/l. OSZTÁLY. Berendezés közúti vasatokon a föl- és leszállásnál keletkező balesetek elkerülésére. dr szűcs ernó ügyvéd és szűcs rikárd magántisztviselő budapesten. A bejelentés napja 1917 május hé 29-ike. Jelen találmány közúti vasutakon, fő­leg vilialmos vasútiakon alkalmazható berendezésre vonatkozik, mely a föl- és leszállásnál keletkezhető mindennemű balesetet úgyszólván teljesen lehetet­lenné tesz, amennyiben a menetközben való föl- és leszállást lehetetlenné teszi; a perronajtókat mindaddig, míg a mió­tor üzemben van, illetve az áramkörbe be van kapcsolva elreteszeli, viszont a' kocsivezetőnél egy berregőt mindaddig működtet, míg az ajtók egyike nyitva van. A csatolt rajzon a találmány tárgyá­nak egy példaképem kiviteli alakja van föltüntetve és pedig azon ismert perron­ajtókkal kapcsolatban,- melyek nyitás céljából saját síkjukban leforgattatnak, zárás céljából pedig saját síkjukban föl­emeltetnek, azonban természetes, hogy a találmány nincsen ezen ajtószerkezethez kötve és bármiféle más perronajtóhoz vagy egyéb perronelzáró szerkezethez is alkalmazható, mely esetben ennek meg­felelően szerkesztendő, ami az alánt kö­vetkező ismertetés után föltaláló! tevé­kenységet nem igénylő egyszerű szer­kesztő mérnöki munkával létrehoz­ható. Az 1. ábra a zárt perronajíó elölnézete a fölbillentett alsó lépcsővel; a 2. ábra az 1. ábrához tartozó függélyes metszet. A 3. ábra a lépcsőt billentő rúd fölső része, a 4. ábra ezen billentőrm'. kapcsolata a perronajtóra szerelt csappal és az 5. ábra a billentőrúd alsó részének kapcsolata a lépcsővel. A 6. és 7. ábra a perronajío fölső haránt­rúdjának beakasztására való vezeték részben metszett oldalnézete, illetve elöl­nézete levett födéllel. A 8. és 9. ábra a perronajtó második ha­rántrúdjának vezetéke részben metszett oldalnézetben, illetve elölnézetben, levett födéllel. A 10. és 11. ábra a találmánynak csukló­pántok körül kifelé nyíló ajtóknál való alkalmaziását vázlatosan mutatja alap­rajzban, illetve külső nézetben. Az ^ alsó (1) lépcső a lépcsőket tartó (2, 3) bádoglemezek között (4) csapok körül lengetihetően van ágyazva, úgy hogy ezen lépcső használat, céljából a vízszintes helyzetbe forgatható (2. ábra pontvonalozott helyzet) és használatom kívül függélyes vagy közel függélyes

Next

/
Oldalképek
Tartalom