71685. lajstromszámú szabadalom • A süllyesztési sebességet két irányban önműködően szabályozó süllyesztőfék emelőgépekhez
lás úgy tolja el a vándoranyát, hogy ezzel a kettő közötti megegyezést helyreállítsa és a viszonylagos elmozdulást megszüntesse. Az eddig mondottakból ugyanis következik, hogy ha a motor siet előbbre, akkor a vándoranya szélső állásába megy, vagyis még jobban lazítja a féket, mert hiszen a (d) tárcsa (c) menetei a forgásban elmaradó vándoranyát jobbra kitolják, ha ellenben a teher siet előbbre, akkor a vándoranya 'középre megy vissza, vagyis a féket megszorítja, mert ekkor meg a (d) tárcsa (c) menetei maradnak cl a forgásban és a vándoranya szélső jobb állásából balra tolódik. Ezen játék váltakozása enyhén és. gyorsan történik, úgy hogy a sűlyedés a motor mindenkori sebességével vagyis állandónak, egyenletesnek vehető sebességgel megy végbe. Ugyanez történik a másik forgásirányban is, csgk fordított sorrendben, ha a teher ennek értelmében igyekszik áthúzni oldott féknél a hajtóművet. A sűlyesztési fokozatokat egyébként a kontroller 1—5 állásai mutatják (5. ábra). Mivel tehát a sűlyesztésnél a motor nincs a teher befolyása alatt és csakis a (h) fék megoldásához, esetleg az üres emelőszerkezet forgatásához szükséges erőhatást kell hogy kifejtse, így sülyesztésre egy második motor is alkalmazható, mely az (a) emelőmótornál jóval kisebb lehet és nagyobb fordulatszámmal bírhat, mint az (a) motor. Ez a második motor a (j) tengelyt hajtja. Ezáltal könnyen elérhetjük, amint bizonyos rendszerű emelőgépeknél kívánatos, hogy a sűlyesztési sebesség, vagy az üres járat sebessége az emelési sebességnek többszöröse is legyen és ennek dacára a sebesség lefelé tetszésszerinti finomsággal szabályozható legyen, annál is inkább, mert egy kisebb motor megfelelően választott indító ellenállás esetén (pl. folyadékellenállás) könnyebben szabályozható, mint egy nagy motor. Hasonló működésű ezen emelőszerkezet nem elektromos, hanem tetszőleges más hajtóerő, pl. kézierő esetén. A motor szerepét ekkor átvenné a lánckerék, vagy forgattyú, stb. Szintúgy lehetne az egyes elemek sorrendjét a rajzban megadott sorrendtől eltérően választani. A vezérlöszerkezetet pl. a 3. ábra szerint is kivihetjük, amikor is a (11, 12) mélyedés a (p) vándoranya hornya gyanánt van kiképezve. Itt a (v) csiga harántcsap segélyével van hozzákötve a (w) emelőhöz és minden további előkészület nélkül is a mélyedés határain belül marad. A rajzolt szalagfék helyett használhatunk pofás féket is és pedig akár külső, akár pedig belső pofás-, ill. szalagféket. Ä rajzolt tengelykapcsolás helyett egyéb tengelykapcsolókat is használhatunk, amelyek a szükséges játékot megengedik. A leírt fék bármely emelőszerkezethez használható, amelynél sűlyesztéskor a motor lazítja a féket, anélkül, hogy külön eröfogyasztó berendezésekre lenne szükségünk az önműködő szabályozás céljaira. Ezenfölül a leírt fék egyúttal a hajtómű leállításakor rögzítöfék gyanánt is szolgál, így tehát egy és ugyanazon fék, amely — mint láttuk — továbbra is csak szalagvagy pofásfék maradhat, magában önműködőleg ellátja egyetemlegesen az összes fékezési műveleteket. Jelen találmány kiterjed arra is, hogy ezen egyetemleges fék üzemi biztonsága annyira tökéletes legyen, hogy semmiféle szándékolatlan, vagy zavaró kapcsolódás se állhasson elő a teljes emelőszerkezet működésében. Említettük már fentebb, hogy az (y) súly a (h) féket állandóan zárni igyekszik s a fék csupán akkor oldódik, mikor a (ti) vagy (t2) pofák valamelyike a (v) csigánál fogva lenyomja a (w) emelőt és ennek hátramozgása a (2) emelőnél fogva megemeli a (z) emelőt. A (w) és (2) emelők között a (3, 4) csuklótagok képezik a kapcsolatot és a (2) emelő csupán addig fogja követni a (w) emelő mozgásait, amíg a (3, 4) csuklótagok a 2. ábrából látható kiegyenesedett helyzetben maradnak. Mihelyt azonban a csuklótagok a (3‘, 4‘)
