71586. lajstromszámú szabadalom • Nagy kaptár
keretek egyesével, kettesével vagy négye- I sével egybekapcsolva, eredeti helyzetükben legyenek használhatók. Ez a szempont igen fontos, tekintettel árra a körülményre, hogy a minden méhesben nagy számbán meglévő kereteknek az új kaptárban való alkalmazását teszi lehetővé. A kaptárfalak fölső szegélyein egymás fölött két köröskörül menő (10, 11) horony van, még pedig egymástól mintegy 2 cm.-nyi távolságban. A (10) hornyot & (12) sin zárja, melynek kiemelkedő élén pihennek a (13) keretek kinyúló (15) füleikkel. A fölső (11) horony a (14) födődeszkák elhelyezésére és azok rögzítésére szolgál. Ez utóbbiak' megfelelő szélességű szorosan egymás mellé helyezett és az (1) kaptárrészt teljesén elzáródeszkák. Miután ezen kaptárrész szélessége és hosszúsága egyenlő, a (14) deszkák úgy szélességben, mint hosszában helyezhetők el. A (13) keretek a 2. ábrában föltüntetett módon vannak egymás mellé helyezve; egyetlen egy (4) választódeszka elhelyezése esetén az (1) kaptárrészben tizennégy «nagykeret» fér el. Ezen keretek a jelen találmány szerint vannak összegezve (1. ábra), hogy az oldallécek az alsó. és fölső lécre vannak rászögezve. A keretfülekként alkalmazott (15) szögek a (10) hornyot záró" (12) sineken nyugosznak és így a (13) keretek konynyen csúsztathatók rajtuk. Ugy a szögezés, mint a (12) sineken való vezetés lényeges javítást jelent az ismerttel szemben. Mivel a kaptár szélessége és hosszúsága egyforma, a keretek helyzete szükség szerint változtathatók, vagyis a keretek úgy hosszmint szélesség irányban helyezhetők el a mindenkori szükséghez képest. Ha a kaptár belsejét a rendes választó deszkával osztjuk részekre, akkor a kaptár több kisebb méhcsalád befogadására - lesz alkalmas, ha pedig az anyazáró ráccsal és méhszöktetővel fölszerélt (4) válásztó deszkával osztjuk két részre (2. ábra) akkor a kaptár fészekre és méztárra oszlik. A jelen találmány szerint a (4) választó deszkában elhelyezett méhszöktető a 3—5. ábrában föltüntetett módon van kiképezve. A méhszöktetőszerkezet olyan, hogy a méhek csak az egyik irányban, a rajz 3. ábrájában bálról jobbra közlekedhetnek és ily mődon a méhszöktető segítségével a méhek a kaptár tetszőleges részéből kizárhatók. A (4) választó deszkában (3. ábra) és a ráerősített (18) födŐdeszkalapban (31) üreg van kiképezve. Ezen üregbe belső végükön mintegy 5 mm. belső átmérőjű, karimás (17) fémcsövecskék nyúlnak bele, melyek a (4) deszka megfelelő furataiba vannak beerősítve. A (16) térbe bekerülő méh a (17) csövecskéken át nem kerülhet Vissza a méhszöktetőtől baloldalt fekvőtérbe (a méztárba), mivel hányat fekve nem mozoghat. A (18) födődeszkának a fészek felé eső oldalán (30) kivezető nyílások vannak elrendezve. Az (1) kaptár részre egy vele kongruens keresztmetszetű alacsonyabb célszerűen 20 cm. magas (2) kaptárrész van ráhelyezve, még pedig oly módon, hogy az egyik kaptárrészből (19) orsók nyúlnak ki, melyek a másik kaptárrész megfelelő furataiba nyúlnak bele. A (19) orsókat befogadj furatok oly mélyek, hogy a két kaptárrész szorosan egymáshoz illeszkedik. A fölső (2) kaptárrész belső, fölső falaiba ugyanolyan (10, 11) hornyok vannak vágva, mint az alsó (1) kaptár részbe;ezek a hornyok is köröskörül futnak és az alsó (10, 11) hornyokhoz hasonlóan, ugyancsak (21) keretek tartására, ill, vezetésére és a (20) födődeszkák befogadására szolgálnak. Ezen fölső (2) kaptárrészbe tizennégy (21) «széles keret» fér. Ennek Sfcélefcsége ugyanaz, mint az (1) kaptárrészben elhelyezett (13) nagy kereté, míg magassága félakkora. Az ismertetett kaptárban tehát kétféle (13, 21) keret és két sor (14, 20) födődeszka van elhelyezve. A (14) födődeszkák közül szükség esetén egy vagy több anyazáró ráccsal cserélhető föl. A kaptárt a lapos (3) deszkatető födi mely vízhatlan (b) lemezzel van bevonva. A (3) deszkatető alsó (24) lécpárkányával süvegszerűen illeszkedik a (2) kaptár fölső részére, vagyis köröskörül futó (37) hézag meghagyásával (2. ábra). Emellett a (20) födődeszkák és a (3) tető között mintegy 2l /a cm.-es (22) hézag van méghagyva (1.