70883. lajstromszámú szabadalom • Szállítható billentőberendezés szállítókocsik számára
I kiürített kocsi önműködő visszabilleiiését, hanem a kiürítés szaBad megkezdését is önműködően biztosítja, illetve elősegíti-.Ezt a billenő váz oldalt elhelyezése idézi elő és az ebből következő egyoldalú fölfekvés a vágányon. A találmány értelmében a kiürítés után visszabillenő kocsit, illetve a kocsit fölvevő billenő vázat az egyoldalú fölfekvés hatásának megszüntetése céljából bütyök vagy efféle segélyével kioldó emelőn megakasztjuk úgy, hogy szabad áthaladás billenés nélkül is lehetséges; de ha a kioldó emelő útján a vázat szabadon bocsátjuk, a billenő vázon lévő kocsi billenése önműködően áll be. További emelő van még alkalmazva, mely egyrészt a billentés! elősegíti, másrészt a kocsit billentett helyzetében megakasztja úgy, hogy teljes kiürítés lehetséges. A mellékelt rajzban a találmány tárgyának példakép vett foganatosítási alakja van föltüntetve, ós pedig az 1. ájjrán a billentőberendezés oldalnézete, a 2. ábrán fölülnézete, a 3. és 4. ábrákon keresztmetszete és elölnézete, az 5. ábrán a billenő váz összekötő hevederének és a hozzávaló gördítő pályának különösen alkalmas foganatosítási alakja keresztmetszetben látható. Á találmány értelmében a 'billentőberendezést tartó váz az (a) vágányon hoszszában eltolhatóan nyugszik; könnyebb Tnozgathatóság kedvéért a vágányon a síneket födő U-vasak vagy effélék vannalf elrendezve, melyek a sinekre a (c) görgők útján fekszenek föl. A (b) tartók a kocsi áthaladását megengedő további (d) tartókkal égy vázzá vaeniaik összekapcsolva, mely a vágányon hosszában bármely irányban tolható. Ezen alépítmény folytán lehetővé válik a váz magasbítása nélkül, a billentőberendezést a vágánytól balra vagy jobbra eltoltan elrendezni, ahogy azt a cél megkívánja. Ezáltal ismét az egész berendezésnek a súlyponton átmenő hosszten.gelyét a legkedvezőbb helyzetbe az (a) a — sínek közé lehet helyezni és a vágányhoz való szimmetrikus kiegyensúlyozást lehet elérni. A billentőberendezések eddig mindig csak egy oldal felé voltak lendíthetők, ami a bányaüzemben uralkodó helyszűke miiatt különösen kedvezőtlenül vált érezhetővé. A billentőberendezós maga ismert módon a szabad áthaladási szelvénnyel biró (e) billenővázból áll, valamint $ mellette ágyazott csapos billentőberendezésből, mely pl. a (f) csap körül a (g) ágyakban lengő (h) tartókengyelből állhat. Az (i) kocsinak az (a) vágányról az (e) billenővázra való átvezetéséhez jelen találmány értelmében az oldalirányban a vágány mellé fektetett (k) följáró sinek szolgálnak, melyek váltók módjára az (a) vágányba kapaszkodnak és a kocsikat az (e) billenővázra vezetik. A föl járó sinek a billenő váz oldalra eltolt ágyazásának megfelelően vannak alakítva és hogy magasabb elrendezésüket elkerülhessük, a megfelelő alvázrészekbe be vannak ágyazva. Az (e) billenő váz (1) összekötő hevedere egyenes is lehet, egyrészt azért, hogy a följárq sin és ezzel a följárás egyáltalán lehetőleg a vágány magasságában Tartassék és másrészt, hogy az önműködő billentésre alkalmas további tényezőt nyerjünk. A billentőberendezésnek oldalra eltolt elrendezése által az (e) billenő váz a (b, d) alvázon a vágányközép felé billenő ! nyomatékot nyer, mely azáltal jut érvényre, hogy a két (b) tartót összekötő (m) gördítőpálya a sinek között lefelé görbítve van. Oldalt alkalmazott (n) karimák megakadályozzák az (m) gördítőpályáró! való lecsúszás^ és a billenő vázat kényszerítik, hogy visszatértében az eredeti helyzetet foglalja el. Hogy a kocsi lehetőleg messze átbillenését és ezzel a csapos billentőberendezésbe való jó átvezeté-i sét érjük el, az (1) kengyel és az (m) gör-i ditőpálya áz 5. ábra értelmében képezheT ! tők ki, ami az önműködő billentést abbarr I a mértékben elősegíti, amelyben ezen be; rendezés a billenést megindító túlsúlyt az 1 egyik oldal felé növeli. Előnyössé ezen be-