70600. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti kocsik ajtóinak, nyomólevegő segélyével egy helyről történő zárására
el) menesztőket "rúgó feszíti úgy, hogy a (d, dl) ütközők ebben az irányban csak a rúgófesziiltség legyőzése után Húzhatók el az (e, el) menesztők mellett. A rugók I által gyakorolt húzóerő kissé nagyobb, mint az az ellenállás, melyet rendesen az ajtó az eltolás ellen kifejt. Ha ez az ellenállás nagyobbodik, pl. azáltal, hogy zárás közben az utolsó pillanatban valaki még keresztül akar siklani az ajtón, akkor a rugalmas (e) vagy (él) menesztő a (d) vagy (dl) ütköző mellett elhalad úgy, hogv az illető egyén nem szorulhat be az ajtónyílásba. Az (f) húzószervet egyrészt égy (w) súly vagy rúgó, másrészt egy (g) csigasor közvetítésével, a (h) nyojnóléggépdugattyú mozgatja, mely utóbbi a kettős működésű (i) nyomóléggéphengerbe van bezárva. E henger két (I) és (II) kamrája, (k) és (1) vezetékek útján az önműködő (m) Szeleppel van összekötve. Ebben a szelepben két (o) és (p) dugattyú egy (n) tolattyút mozgathat ide-oda, mely dugattyúk az (m) szelepét három: (III, IV és V) kamrára osztják. K (IV) középső kamra a (t) vezeték utján állandóan az (s) nypmólégtafrtállyal áll kapcsolatban. A (III) kamrából egy (tl) vezeték vezet a (b, bl) ajtók által mozgatott (u. ul) három járatú csapokon át, ugyancsak az (s) nyomólégtartátyhoz. Az (V) kamra végül egy Finom (v) nyílás útján a külső levegővel van összekötve, azonkívül pedig egy (q) működtető szeleppel, melyen át az (V) kamrát időnkint szintén az (s) nyomói égtartállyal. lehet kapcsolatba hozni.' A (q) szelep elektromosan vezérelt szelep gyanánt lehet kiképezve; ekkor a vasúti közeg az (r) nyomógombos kapcsoló lenyomásával hozhatja azt működésbe. Lehet azonban ez a működtetőszelep közvetlenül nyomó- , légszelep gyanánt is kiképezve. Az (u, ul) háromjáratú csapok úgy vannak berendezve, Hogy nyitott ajtónál a (III) kamrát a külső, levegővel kötik össze, zárt ajtónál ellenben' a (III) kamrának az (s) nyomölégtartállyal való kapcsolását létesítik. A léírt berendezés működési módja jnár moát: a következő: •••"•.Ha valamennyi (b) ajtó zárva van, a ' (III) kamra, az (u) háromjáratú csapok közvetítésével, az (s) nyomólégtartállyal van összekötve, az (V) kamra pedig, a szük "(V) nyíláson át, a külső levegővel közlekedik. Ennekfolytán az (m) önműködő szelepben lévő (n.) tolattyú a rajzon föltüntetett helyzeiben van. Ebben a helyzetben az (m) önműködő szelepnek áz (i) nyomóléggéphenger (1) vezetékéhez és (II) kamrájához vezető nyílása szabadon van és a nyomólevegő az (s) tartályból a (t) és (1) vezetékeken át a (II) kamrába áramlik úgy, hogy a (h) dugattyú legmagasabb helyzetébe tolódik, minthogy egyidejűleg az (i) henger fölső (I) kamrája a (k) vezeték és az (m) szelep (n) tolatytyújánaik ürege útján a szabadba vezető (x) csatornával van összekötve. Ezáltal az (f) húzószerv a (w) súly, vagy rúgó hatása alatt jobbra tolódik, jobboldali végjhelyzetébe. Ha most valamelyik (b) ajtót nyitjuk, (d) ütközője a megfelelő (e) menesztőbe ütközik. Egyidejűleg az illető (u) háromjáratú csap is a rajz baloldalán föltüntetett helyzetbe áll be, melyben az az (m) szelep (III) kamráját a szabad levegővel köti össze. További elmozgást az ajtó nyitása nem hoz létre. Ha most a vasúti közeg az ajtót, ill. az összes nyitva lévő ajtókat zárni akarja, egy pillanatra lenyomja az (r) nyomógombos kapcsolót és ézzel áramot küld a (q) szelep nyílását elzáró vasmag tekercsébe úgy, hogy a vasmag megemelkedik és a (q) szelep megnyílik. A nyitott (q) szelepen át most az (s) nyomólégtartályból nyomólevegő áramlik az (m) szelep (V) kamrájába és, minthogy e szelep légbevezető nyílása jelentékenyen bővebb, mint a szűk (v) furat, mely a szabad levegőbe vezet, ezért az (o) és (p) dugattyúk és velük az (n) tolattyú baloldali véghelyzetükbe tolódnak. Ebben a helyzetben az (i) henger (U) kamrája az (1) vezetéken, az (n) tolattyú üregén és az (x) furaton