69859. lajstromszámú szabadalom • Tömlőkapcsolás elzárható átbocsátónyilással, különleges légnyomású- és légszívófékek számára
ben, mint a vezetékek eltörésénél való abszolút biztos nyitvatartását a jelen találmány tárgyát tevő tömlőkapcsolással akképen érjük el, hogy a zárószervek kapcsolásnál kényszer útján olyan helyzetbe hozatnak, amelyben az átbocsátást egészen szabaddá teszik és ezen helyzetben maradnak mindaddig, míg csak a kapcsolást szándékosan kézzel ki nem iktatjuk. Az egyes kapcsolófej több zárószervvel van ellátva, megfelelően egy, ismert módon az átbocsátóba beépített regiszter átbocsátó nyílásai számának. Valamenynyi zárószerv fölülete összevéve tetemesen kisebb, mint egy ismert fajtájú forgótolattyú vagy más zárószerv fölülete; miután egy aránylag kicsiny zárószerv jobban simul a megfelelően kicsiny átbocsátó nyílásra, amint azt egy nagy, merev forgótolattyú teheti, vonatkoztatva valamennyi átbocsátó nyílásra összesen, ennek folytán ezen elrendezés megkönnyíti a jó tömítést a zárószervek és átbocsátó nyílások között. Egy kapcsolófej valamennyi zárószerve számára tartó gyanánt olyan menesztő szolgál, amely össze van kötve egy zárósüveggel, amely kapcsolásnál önműködőlég annyira elfordul, hogy a zárószervek kényszermozgásulag a nyitott helyzetbe vitetnek, amint azt előbb említettük. A kocsikapcsolás törése folytán beálló erőszakos vonatszakadás esetén először a tömlőkapcsolás a közönséges függő helyzetből a magasba hajíttatik, sőt esetleg a kinyújtott helyzeten túl, mimellett azonban a zárószervek nem működtetnek, ha'nem nyitott helyzetükben maradnak. A tömlőkapcsolásnak kézzel való kiiktatására a zárósüveg oldalt kinyúló, emeltyű- j kart képező toldattal van ellátva. Ha a j tömlőkapcsolás ezen a toldaton megfoga- : tik és azon fölemeltetik, akkor a zárósü- j veg forgásba jön, amelyet a menesztő az ! illető kapcsolófej zárószerveivel akképen ad át, hogy az utóbbiak olyan helyzetbe hozatnak, amelyben az átbocsátó nyílásokat zárják, mire a két fejnek kikapcsolása megy végbe. Á mellékelt rajzon a találmány tárgyának olyan példaképeni foganatosítási alánja van föltüntetve, amely vasúti kocsik légnyomású fékjein való alkalmazásnak felel meg. Az 1. ábra alsó fele az (I) kapcsolófej vízszintes metszetét mutatja, míg annak fölső fele fölülnézetben pont-vonalkás vonalakban tünteti föl az (I) kapcsolófejjel teljesen egyformán kiképezett (II) kapcsolófejet. A 2. ábra metszet az 1. ábra A—B vonala szerint, elölről nézve, félig nyitott zárószervekkel és a tömlőkapcsolás többi mozgó részeinek megfelelő középhelyzete mellett. Az (a) tokba, amely egy légnyomású fék szokásos tömlőkapcsolásának normális fejéhez hozzá illően van kiképezve, regisztert képező (b) zárólap van beépítve, amely a föltüntetett példánál három kerek (c) áttöréssel van ellátva 120°-nyi szögtávolságokban; a zárószervekre való egyenletes nyomásátvitel szempontjából legjobban megfelel három áttörés. Az említett áttörések olyan nagyok, illetve könynyen'készíthetők olyan nagyra, hogy keresztmetszetük összege a vezeték átbocsátási keresztmetszetének felel meg. A (c) áttörések elrendezhetők az (a) tok talpában is, mikor is tehát egy külön zárólap behelyezése fölöslegessé válik. Mindegyik (c) áttörés á tömítőanyagból való külön (o) tárcsa segélyével elzárható. Mindegyik tárcsa a háromkarú (f) menesztő egyik karján forgatható, amely menesztő az (a) tok mértani tengelyében fekszik. Az (f) menesztő a (g) forgó orsó segélyével össze van kapcsolva a harangalakú (k) zárósüveggel. Az (a) tok nyílása (m) üreges Qsavarokkal van elzárva, amelynek üreges tere az (r) csavarrúgó foglalatja, gyanánt szolgál, amely rúgó a (g) forgó orsót körülveszi és az (f) menesztőhöz támaszkodik és ezáltal az (o) zárószerveket a (b) laphoz nyomja. A (k) zárósüveg széle súrolja az (a) tok homlokszegélyét és el van látva az (n) orral, amely az (a) tok hom-