69406. lajstromszámú szabadalom • Markolóval ellátott emelőszerkezet
kapcsolására, forgó áramról lévén szó, az emelőmótorral közös vezetéken kívül még legalább 8 külön vezeték alkalmazása válik .szükségessé. Mindezen körülmény főleg ott, ahol a markolónak kormányzása egy, az emelőszerkezettel nem együtt mozgó vezetőkosárból kell, hogy történjék, igen nagy hátránnyal bír és számtalan hibaforrásnak ad okot. De még a gazdaságos üzem szempontjából sem mondható kifogástalannak a legtöbb eddigi rendszer, mert talán az egy markoló nyitási művelettől eltekintve, a fékmágnesek, illetve fékmótor nemcsak a zárás, hanem az ^melés és sülyesztés időtartama alatt is áram alatt állanak, ami az emelőszerkezet összhatásfokát rontja. Ezen hátrányokkal szemben a jelen találmány szerinti emelőszerkezetnél a markoló kormányzási probléma a legegyszerűbb elemek alkalmazása mellett van megoldva. Nevezetesen a kormányzáshoz, elektromos üzemet feltételezve, csak egyetlen egy fékmágnes vagy fékmótor szükséges és pedig akár forgó, akár egyenáramról van szó, mely fékmágnes, illetve fékmótor csakis a zárás és nyitás periódusa alatt áll áram alatt. Akár fékmágnesről, akár fékmótorról van szó, ezek kormányzására forgó áram »■setén csak négy, egyenáram esetén csak két külön vezeték alkalmazása válik szükségessé. Nem szükséges különleges kontroliéi-, amennyiben tisztán a kontroliéi- kezeléséhez alkalmazott emeltyű megfelelő kiképzése által történik az áramnak a fékmágneshez, illetve fékmótorhoz való vezetése. Nem szükséges végül a fékmágnes, illetve fékmótor körébe iktatott egy végkikapcsolón kívül a kormányzás céljából semmiféle egyéb segédkapcsoló (Schütze) vagy végkikapcsoló. A mellékelt rajz a találmánynak egy példa képen i kivitelét mutatja és pedig az 1. ábra a 2. ábrának A—B vonala szerinti metszete; a 2. ábra az emelőszerkezet feliilnézetét mutatja; a 3. ábra pedig az 1. ábrának C—D vonala szerinti metszetét; a 4., 5. és 6. ábra pedig a kontroliért mutatja oldal-, elül- és felülhézetben; végül' pedig a 2. és 4. ábrában fel van tüntetve az elektromos kapcsolás is. Az (a) emelőmótor (a, b, c) tárcsás tengely kapcsoló segélyével hajtja a (d) tengelyt és az (e, f) fogaskerekek közvetítésével a (g) záródobot, mely a (h) tengelyre van felékelve. A (c) tárcsa egyúttal mint féktárcsa szolgál az (i) teherfék részére, mely fék egy (q) súly által lesz meghúzva és egy (in) íekmágnes által lazítható. A (h) tengelyen lazán ülő (j) ürítődob egyrészt a (k) oldható kapcsoló segélyével kapcsolható ii (h) tengellyel, másrészt pedig (1) féktárcsával van ellátva, mely féktárcsa egy (n> fékszalagtól körülvéve a (p) kétkarú emeltyű közvetítésével egy (o) féksúly által lefékezhető. A (k) oldható kapcsoló viszont egy (r) villa, (s) tengely és (t) emeltyű segélyével egy (u) súly által tartható bekapcsolva és egy (v) fékmágnes vagy hasonló (pl. fékmótor) által kikapcsolható. Az (1, n) fékhez tartozó (p) kétkarú emeltyű egyik vége úgy van kiképezve, hogy azt a (k) kapcsolóhoz tartozó (u) féksúly által megterhelt (t) emeltyű az (ó) féksúly ellenére lenyomva tartja, miáltal az (1, n) fék laza marad. Amint azonban a (v) fékmágnes áramot kap, felemeli az (u) féksúlyt, ezáltal kikapcsolja a kikapcsolót, a (t) emeltyű most már a (p) emeltyűt szabaddá teszi, úgy hogy az (1, nV lek az (o) súly behatása alá kerül és a (j) ürítődobot lefékezi. A (d) tengelyen van végül még egy (x) fogaskerék is, mely a (j) ürítődobon lévő (y) fogaskerékkel kapcsolódik és a (d) tengelyen levő menetekben vándorolva a (v) fékmágneshez tartozó (w) végkikapcsolót befolyásolja. A 4., 5. és 6. ábrákon feltüntetett kontroliéi- kúpkerék és kúpkerékszegmens által lesz ismert módon működtetve. A kontroliéi1 kezelésére szolgáló (1) emeltyű egy villában végződik és a (2) kúpkerék hajtására szolgáló (3) kúpkeréklszegmenssel csuklósán van kapcsolva. Ennek folytán az (1) kontroliéi' emeltyű a kontroller kapcsolása közben egy a kontrollerre erősített (4) fedélben levő H alakú kivágásban vezethető tíí.