69034. lajstromszámú szabadalom • Tengeri akna
emelő hosszabb karjával az (5) és (6) görgők között fekvő lehorgonyzó kötéleri nyugszik. Rövidebb karjával a szögemelő a dobon konaxiálisan megerősített (9) fogastárcsa fogaiba kapaszkodik. A (4) lehorgonyzó kötél az aknatartály alsó fenekébe van beerősítve. Az akfia fölső fenekén a (10) úszó nyugszik (1. ábra). Az úszót aiz aknán három (11) karom és a (12) rúgós karom tartja. Az aknának vízbe dobásánál a (12) kairom erejét az s úszó fölhajtó ereje legyőzi úgy, hogy az úszó az aknatartálytól elszakad, miközben a (13) kötél, mely az úszót a tartálylyal összeköti, kifeszül. Ezen (13) kötél hossza az akna kívánt lehorgonyzási mélységének felel meg. A horgony úgy az akniatartályt, mint az úszót a víz alá húzza (3. ábra). Amikor az úszó a víz fölszine alá ért, a lehorgonyzó kötél húzóereje egyenlő a tartály és az úszó együttes fölhajtó erejével. Ez a húzóerő legyőzi a (8) rúgó erejét, a (7) szögemelőt a kapcsolatból kiforgatja úgy, hogy a kötél a dobról szabadon legöngyölödhetiik, mimellett az akna fölfelé megy mindaddig, míg az úszó a víz fölszinére nem került. Erre azután az úszó fölhajtó ereje azonnal csökken, a kötél húzóereje is kisebbedik és a (8) rúgó a (7) szögemelőt ismét bekapcsolja (4. ábra). Ez a játék mindaddig ismétlődik, míg csak a horgony a feneket el nem éri (5. ábra). Minthogy az úszó a lehorgonyzás közben mindig a fölszinen vagy a fölszin alatt ennek egész közelében marad, az akna a kellő lehorgonyzási mélységet éri el, amennyiben a (13) kötél hosszával egyenlő darabbal a ví? tükre alatt fekszik. A (13) kötél a (14) feszítőemelő kampóalakú végén van megerősítve és a (15) szalmiákdugasz által van biztosítva. A feszítőemelőtől a kötél az •akna alá megy, ahol a horgonykötelet hurokialakú (16) végével átfogja. A lehorgonyzás vitán 10—15 perc múlva a (15) dugasz fölolvad úgy, hogy az úszó a (14) fesztítőemelőtől megszabadul. Ugyanakkor az úszó (17)y szelepe nyit. A szelep kellő időben való nyitását ugyancsak szalmiáktest szabályozza. A víz ezután belép az úszóba, mely sülyedni kezd, miiközben hurokalakú (16) vége a lehorgonyzó kötélen lecsúszik (5. ábra). A gyújtókészülék (6. ábra) három (18) lökőkarból áll, melyek a (19) tárcsára vannak szerelve. Ezen tárcsa a (20) alapgyűrűn "ül, mely tengely körül elforoghat, fölfelé való tengelyirányú eltolódás ellenében azonban a (21) fülek-által van akadályozva. A (19) lökőtárcsa sem mozoghat fölfelé, minthogy azt a (22) szögemelő tartja. A (20) gyűrű és a (19) tárcsa központi furatában a (23) feszítőhüvely van ágyazva, mely a (24) ütőrúgó fölvételére szolgál. Az ütőrúgó a (25) ütőszögön nyugszik, mely tengelyirányban eltolható, élforgásánál azonban a (23) feszítőhüvelyt a (26) csapszög útján magával viszi. A (25) ütőszög alsó oldala két, rézsútos síkokkal biró (25') toldattal van ellátva, melynek révén a (27) csapokon ül (12. és 13. ábra). Az iitőszög forgásánál a (25') toldatok ferde síkjai a (27) csapokon elcsúsznak és az ütőszöget emelik, miáltal a (24) rúgó még jobban összenyomatik. A ferde síkok meghatározott hosszal bírnalk; ha az ütőszög egy bizonyos szöggel elfordul, akkor a ferde síkok a (27) csapokat elhagyják és az ütőrúgó iaz ütőszöget a (28) lövőkupak felé hajtja, mely a (29) tölténybe van behelyezve. Hogy a víznek laz ütőszög alá való behatolását megakadályozzuk, a (23) feszítőhüvely vezetékét (30) tömítőszelence tömíti. Az ütőrúgót a kétkarú (14) emelő feszíti meg, mely az ütőtárcsán ágyazott (31) tengely körül foroghat. A feszítő emelő belső karja a fesztítőhüvely fölső oldalán kivágott horonyba kapaszkodik (8—10. ábra), /ami egyúttal megakadályozza a (23) feszítőhüvelynek a (19) lökőtárcsa ellenében való elforgását. A feszítő emelőt ennek alsó helyzetében körülvevő (32) villa egyidejűleg a (19) lökőtárcsát is biztosítja elforgás ellenében. A behelyezett (33) csapnak az a célja, hogy a (19) lökőtárcsa a (20) alapgyűrűvel együtt forogjon; egyszersmind meggátolja azt, hogy a (19)
