68903. lajstromszámú szabadalom • Vízcsöves kazán

hogy az említett határ túllépését az üzemben megelőzni lehessen. Az ilyen kazánokhoz tehát egyoldalúan elrendezett túlhevítő alkalmas, mert az ilyen túlhevítőnél a túlhevités foka, egy a túlhevítőoldal füstgázelvezető csatornájában elrendezett csappantyú segélyével, a legegyszerűbb és j legbiztosabb módon szabályozhat^. Ha a csappantyút fojtjuk, kevesebb füstgáz megy át a huzamon, mely a túlhevítőt magában foglalja és a túlhevités foka csökken. Ha jobban megnyitjuk a csappantyút, a füstgázok nagyobb része megy át a túlhevítőoldalon és a túlhevités foka nő. Természetesen a másik füstgázelvezető csatomábani is lehet ilyen csappantyút elrendezni. A túlhevítő kétoldali elrendezésekor a túlhevités hasonló módon, csak olyan csappantyúk Vagy tolattyúk segélyével volna szabályozható, melyek a túlhevítő közelében vannak elren-l dezve, tehát a forró füstgázok érik ezeket és így, a tapasztalat szerint, csak csekély tartósságuak; míg a leírt elrendezésnél a csappantyúk a füstgázvezető csatornák leghidegebb helyein vannak elhelyezve. Az ilyen, egyoldalúan elrendezett túlhevítővel bíró kazánnál, a magasfokú túlhevités szempontjából, célszerű a vizelőmelegítőt a túlhevítővel, ellátott kazánoldal füstgázáramába beiktatni és a légelőmelegítőt a másik kazáinoldalra áttenni. A magasfokú túlhevítésnek az a következménye, hogy a füstgázok a túl' hevítőt magas hőfokkal hagyják el. Pl. 450—500°-ig való túlhe/vítéskor, aminőre a nagyfokú gőznyomással egyetemben, a leggazdaságosabb üzem elérése céljából, törekedni kell, a túlhevítő mögött kb. 500° füstgázhőfokkiali kell számolni. Jóval erőisiebb lehűlése a füstgázoknak csak aránylag nagy túlbevítőfűtőfölület, vagy a túlhevítőnek, a füstgázokhoz képest, tiszta ellenáramú elrendezésével volna elérhető. Ez azonban olyan esetekben, amidőn igen nagyfokú túlhevités eléréséről Van szó, nem alkalmazható, mert az ellenáramú elrendezésnél a túlhevítőnek a legforróbb gőzt vezető, tehát a legikevésbbé hűtött csövei egyszersmind a legforróbb gázokkal is érintkeznek úgy, hogy e csövek, a tapasztalat szerint, könnyen eléginek. A másik kazánoLdaloii, mely túlhevítővel nem, de ehelyett meg> felelően nagyobb elgőzölögtetési fűtőfölülebtel bír, a fáradt füstgázok tetemesen hidegebbek. A fáradt füstgázhőfokot ezen az oldalon általában kb. 100°-kal magasabbra tehetjük, mint amennyi aiz elgőzölögtetési hőfok, tehát pí. 40 atm. nyomásnál, melynek "250° elgőzölögtetési hőfok felel meg, kb. 350°-ra. Már most egy a víz, a l'evegő és a füstgázok faj melegének fizikai értékén alapuló egyszerű szabály az, hogy vízelőmelegítőben a füstgázok, 1—1° előmelegítésnek megfelelően, kb. 2—2°-kal hűlnek le, légelőmelegítőben ellenben csak kb. 1—l°-kal, ha az összes, füstgázokat az illető előmelegítőkön vezetjük át. A tápvíz tehát a füstgázokat erősebben képes lehűteni, mint az elégetésre szolgáló levegő és így természetes, hogy a vízelőmeJegítőt azon a kazánoldalon rendezzük eí, ahol a füstgázok tetemesen több njeleget tartalmaznak, mint a másikon, azaz a túlhevítőoldalon. Ehhez járul még, hogy a rostély fönmaradására való tekintettel a légelőmelégítés mértékét illetőleg korlátozva vágyunk. Az előmelegített levegőnek nem szabad kb. 150-nál sokkal forróbban jutni a rostély alá. E szemponttal összefüggésben a fáradt füstgázhőfok elkerülhetetlen ingadozásai is a légelőmelegítőnek azon kazánoldalon való elrendezését tanácsolják, mely túlhevítővel nem bír. A tűz minden változása, aminő szándékosan, vagy véletlenül bekö vetkőzhetik az üzemben, a túlhevités változását vonja maga után, mikor is a tülhevítőcsövek falának és a túlhevítőt elhagyó füstgázoknak hőfoka megfelelően változnak. A vízelőmelegítőnek már most a füstgázhőfok növekedése nem árt, ennél csak az előemlegítés fokozódását, mindenesetre a víz részbeni elgőzölögtetését