68813. lajstromszámú szabadalom • Dörzstárcás csavarsajtó
— 2 — Az (a) csavarorsóval szilárdan összekötött (b) lendkerék a lefelé való haladásnál az ismert módon bekapcsolható (c) dörzstárcsa által hajtatik, mely a mozgás kezdetén kis sugárral és a lendkerék lemozgásával folyton növekedő sugárral hat. A berendezés, mely a lendkerék fölemelkedése mellett a lendkeréknek előbb növekedő, azután az emelkedés vége felé csökkenő sebességgel történő forgását létesíti, egy a (c) $örzstárcsa (d) tengelyén ülő (f) dörzstárcsából és egy a (g) tengelyesünkön ülő, az (f) tárcsával együtt eltolható és forgatható (h) dörzstárcsából áll. A két tárcsa egymással a kerületükön alkalmazott súrlódó vagy fogazott kapcsolatban állhat. A tárcsák egyike kiálló gyűrűperemekkel a másikat közrefogja, hogy a be- és kikapcsolásnál a két tárcsa egyidejűleg tolassék el. A (b) lendkerék legmélyebb állásában a (h) dörzstárcsával egy kis sugáron jut érintkezésbe és fölemelkedése közben a dörzstárcsa mindinkább nagyobb sugarain levő fölületek által befolyásolva növekedő sebességgel forgattatik és pedig addig, amíg az •{f) dörzstárcsára megy át, melyen a legfölső helyzetéig lassító behatás alá jut. A (d) tengely, mely a (c) dörzstárcsa felöli részén egy a sajtóállványból kinyúló (i) karban eltolhatóan van ágyazva, a másik oldalon a (j) tokjával (3. ábra) az emeltyűszerü (k) keresztdarabban mozgathatóan nyugszik, mely egyrészt egy a sajtóállványról fölfelé nyúló (1) karon ".forgatható, másrészt egy (m) rúgó által szabályozhatóan van megterhelve, hogy a két (f) és (h) dörzstárcsa közti kerületi nyomás szükséglet szerint változtatható legyen. Az (1) kar egyúttal a fékező eszközt is hordja, mely egyik kivitelében (2. ábra) pneumatikusan működtetett dugattyúval egy (n) hengerből áll, melyben ezen (o) dugattyú alúlról van betolva, míg a henger tetején egy befelé nyíló (p) szelep van elrendezve, melv egy (q) rúgó nyomása alatt áll és az átkormányzó emeltyűrudazat segélyével nyitható. Az (o) dugattyúval célszerűen egy a henger falán áthaladó és (r) nyomórúgóval összekötött (s) rúd van összekötve, mely a (t) tárcsával a fékeződugattyú lemozgását határolja. Ha a (c) dörzstárcsa van bekapcsolva, hogy a lendkereket növekvő sebességgel lefelé mozgassa (1. ábra), akkor az átkormányzó emeltyűrudazat segélyével a (p) szelep nyitva tártatik és a fékező eszköz hatályon kívül van. Minthogy így a levegő az (o) dugattyú fölé juthat, a dugattyú az (n) hengerben saját súlyánál és az (r) nyomórúgó hatásánál fogva addig sűlyed le, míg az (s) vezetőrúdon ülő (t) tárcsa és ezzel együtt az (o) dugattyú Is a lemozgásban megakasztatik. Ha átkormányzunk és ezáltal a (h) dörzstárcsát a legmélyebb helyzetébe jutott lendkerékkel érintkezésbe hozzuk akkor, minthogy egyidejűleg a (p) szelep fölszabadul és (q) rúgója által záratik, azon pillanatbán, melyben a fölemelt lendkerék fölső homlokfölületével és az (o) dugattyúval érintkezésbe jut, az utóbbi az (n) hengerben föltolatik. Ezen eltolásnál a dugattyú fölött levő levegő összeszoríttatik és így az (r) nyomórúgóval együtt, mely egyúttal szintén összenyomatik, a lendkerékre fékezőleg hat. A féknyomás, melyet a dugattyú a reáható légpárna és a rúgónyomás folytán a lendkerékre gyakorol, gyorsan növekedik és így a lendkerék rövid idő alatt megállíttatik. Ha a (c) dörzstárcsát a lendkerékkel kapcsolatba hozzuk, akkor a (p) szelep egyidejű nyitása által a fék megeresztetik. Minthogy a dörzssajtó célja, annak kezelése, de különösen a piaci ára a dugattyúnak teljesen preciz és így igen költséges tömítését nem engedik meg, rendesen egyszerű bőrperemtömítéssel kell megelégednünk. Minthogy a lendkerék aránylag gyorsan fut föl, elegendő hatásos légpárna keletkezik. Hosszabb üzemszüneteknél azonban a dugattyú fölötti légnyomás már a legcsekélyebb tömítési hibá-