68538. lajstromszámú szabadalom • Átkormányzó berendezés égési erőgépek számára
p), illetve (q, r) rudak (1. ábra) útján kényszermozgást létesítő módon összekötve. A találmányt képező berendezésnek működtetésénél az elforgatott (o) karok a (k, 1) és az elforgatott (p) karok az (m, n) görgőket oly köríveken mozgatják, melyek a bütykös korongoknak kerületeit érintik úgy, hogy a karoknak elforgatásával ezen görgőket a bütykös korongok bütykeinek pápályájába többó-kevésbbé betolni és abból teljesen eltávolítani lehet, amikor is a betolás által bizonyos határokon belül a vezérszelepek nyitásának nagyságát változtatjuk meg az eltávolítás által pedig az átkormányzást végezzük. A föltüntetett foganatosítási alaknál, oly célból, hogy a vezérszelepek nyitása nagyságának megváltoztatása a gépnek úgy előre-, mint bátraforgásánál helyesen menjen végbe, két, más foganatosítási alakoknál kettőnél több különálló bütykös korong van az előre és hátraforgás számára alkalmazva, melyek közül az egyik a gépnek előre-, a másik pedig annak hátraforgásánál működik, minek megfelelően a vezérezelepeket, a gépnek előreforgásánál, a két, egymás mellett elrendezett (f, g) bütykös korong (3. ábra) és a két (n, 1) görgő (1, ábra), a gépnek hátraforgásánál pedig a két egymás mellett elrendezett (h, i) bütykös korong (3. ábra) és a két (k, m) görgő (1. ábra) működteti. Hogy a bütykös korongok által az (o, p) rudakra mindig ezeknek középvonalában ható erő gyakoroltassák, a rudat működtető (f, g), illetve (li, i) bütykös korongoknak egyike (3. ábra) meg van osztva és a megosztott (1) és (n) (2. ábra), illetve (k) (3. ábra) és (m) (2. ábra) görgővel működik együtt. A föltüntetett foganatosítási alaknál az előreforgásnál működő (i) bütykös korong (3. ábra) nincs megosztva és az (o) rúdnak középvonalában elrendezett (k) görgővel működik együtt, míg a hátraforgásnál működő (h) bütykös korong meg van osztva és a megosztott (1) görgővel akként működik együtt, hogy az eredő erő ugyancsak az (o) rúdnak középvonalába ésik. Ezen foganatosítási alaknak egy módosításánál, mely főleg kisebb gépeknél alkalmazható, a vezérízelepeknek mozgatására a közvetlenül egymás mellett elrendezett (1, k), illetve (m, n) görgők (4. ábra) szolgálnak. A görgőknek beállítására ezen foganatosítási alaknál az (s) kézikerék (1. ábra) szolgál, melynek forgatásánál az (o, p) karok is elfordulnak. Ha az (1) és (m), illetve a (k) és (n) görgőknek középpontjai pontosan a vezértengelynek középvonalán és az (o), illetve (p) kar ágyazási csapjának középvonalán átmenő síkokba esnek, a berendezés az előre-, illetve a hátramenetnek megfelolően van beállítva és a beállításnak mineműségét a gépkezelő a (t) mutatónak állásából állapíthatja meg. A mutató az (I) állásban az előre-, a (II) állásban- a hátramenetet jelzi és a két (I, II) állás a gép teljes terhelésének felel meg. Ha a terhelés kisebb és a berendezés segélyével ennek megfelelően pl. kisebb töltés állítandó be, a kézikerék segélyével a görgőket akként kell beállítani, hogy a (t) mutató, a beállított forgási iránynak megfelelően, az (I) állástól balra, illetve a (II) állástól jobbra elrendezett (3, 2, 1) lépték fölött tolódjék el. Az átkormányzásnak elvégzése után és a gépnek rendes üzeme közben a beállító szerkezetet a kívánt forgási iránynak és a tetszőleges terhelésnek megfelelően elforgatjuk. Ha a találmányt képező berendezés több hengeres gépnél van alkalmazva, szintén csak egy (s) kézikerék szükséges és az egyes hengerek vezérszelepeinek beállítását az (a, a) tengerre fölékelt (b, b) szögemeltyűk végzik. Ezen foginatosítási alaknak egy további módosítása főleg nagyobb gépeknél használható előnyösen. Ezen módosításnál az átkormányzó berendezést működtető (s) kézikerék (5. ábra) a gépnek alsó részén van elrendezve. Az (s) kézikerék fölött az (u) rúdon egy jelzőszerkezet van elrendezve, melyen a gépnek forgási iránya és az égési anyagot bevezető szelepnek nyitási ideje, tehát a töltésnek nagysága leolvasható. Az (u) rúdnak beállításánál a kétkarú (v) emeltyű elfordul és ezenközben a (q, r) rudak közvetítésével az (1, k) és az (m, n) görgőknek állását megváltoztatja.