67587. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés cukoripari nedvek derítésére és tisztítására

zebb részecskéknek a kerület felé való su­gárirányú, illetve a gép központja felé való mozgása által létesül. Ezt a minimális moz­gást, amennyire kikerülhetetlen, akadályta­lanul megtartjuk, hogy meggátoljuk haránt­irányú áramlatok és örvénylések föllépését a rétegek között, mely harántirányú áram­latok azáltal keletkezhetnének, hogy a ré­szecskék pályájába akadályokat, pl. sugár­irányú szárnyakat vagy éleket helyeznénk el, amilyenek eddigelé a használatos centri­fugáknál rendszerint alkalmaztatnak. A mellékelt rajzok a találmány tárgyá­nak több példaképpeni foganatosítási alak­ját tüntetik föl. Az 1. ábra elölnézetben és részben metszet­ben mutat egy, a falálmány szerinti eljárás foganatosítására alkalmas centrifugát. A 2. ábra a centrifuga módosított foganato­sítási alakjának függélyes metszete. A 3., 4. és 5. ábrák a szitáknak különböző foganatosítási alakjait szemléltetik, melyek nz alább ismertetett célból a kiömlési hely és a folyadék tömege között vannak elren­dezve. A 6., 7., 8. és 9. ábrák azon sziták külön­böző elrendezéseit mutatják, melyek a faj­tázó kamarába való beömlés helyén vannak elrendezve, ugyancsak az alább ismertetett célból. A cukornedvnek a gépbe való beáramlá­sánál való gyorsítása céljából, még mielőtt a fajtázó kamarába kerül, a nedvet az (a) csövön át (1. ábra) gyűrűalakú előkamrába folyatjuk, mely a (b) fajtázó kazán alsó ré­szében van kiképezve. Ez a kazán körül van véve a helytálló (c) tokkal, melynek falai célszerűen hőszigetelő anyagból valók és mely födővel van ellátva, hogy a meleg­veszteségeket lehetőleg kiküszöböljük, me­leg cukornedvek kezelésénél. A gyűrűalakú rétegező kamarát a gyűrűs (d) pad alkotja a (b) kazán alsó részében, mely elkülöníti a beömlő nedvet a fajtázó kamarában foglalt nedvtől mindaddig, míg a beömlő nedvvel a szükséges gyorsulást nem közöltük. Ez a gyorsulás fokozatosan adatik át a beömlő cukornedvnek azáltal, hogy az (a) eső szá­jából kiáramló tangenciális sugárban éri az előzőleg bevezetett folyadék gyűrűs tes­tének belső fölületét a gyűrűs forgó előkamarában és fokozatosan fölgyorsíttatik a szomszédos előző réteggel való érintkezés folytán, mivel a gép tengelyétől eltávolodik és közeledik annak kerülete felé úgy, hogy akkor, amikor a (d) pad külső peremét elérte oly sebességet ért el, hogy lényegében nincs is relatív kerületi mozgása a fajtázó kamarának azon nedvrétegéhez képest, melybe a beömlő nedv bevezettetik. Mielőtt a nedv a fajtázó kamarába jut, kénytelen áthatolni a furatokkal ellátott (f) gyűrűn vagy szitán, annak biztosítására, hogy minden egyes részecske elérte a gép kerületi sebességét az (f) gyűrű átmérőjé­nél és ily módon ment a körülvevő folya­dékrészecskékkel szemben föllépő relatív kerületi mozgástól. Az (f) gyűrű azonkívül elősegíti a nedvnek kívánt lassú és nyugodt bevezetését a kamrába azáltal, hogy a nedv beömlési sebessége ezen elrendezés folytán csökken azon beömlési sebességhez képest, mely a 2. ábrában föltüntetett, aránylag nagy beömlési nyílások alkalmazásánál ki­adódnék. A beömlési sebesség ezen csök­kentése és a beömlő folyadék szétszóródása aránylag sok, kis átmérőjű sugárrá, viszo­nyítva aránylag kisebb számú, Dagy át­mérőjű sugárhoz képest, a nedvnek még nyugodtabb bevezetését eredményezi. Az (f) szita kis furataiból, vagy a 2. ábra sze­rinti foganatosítási alaknál a (g) nyílásokból kiáramló egyes sugarak egyesítése céljából a szita célszerűen a (d) pad karimájánál hátrább van elhelyezve, vagy a 2. ábra szerinti foganatosítási alaknál a gyűrűs (h) lemez elrendezése olyan, hogy a nedv meg­lehetősen lassan, tengelyirányban mozgó hengeres test alakjában kerül a fajtázó kamarába, mely lényegében ment ezen ka­marához képest akár sugár-, akár érintő irányú áramoktól. Ez a henger alakjában nyugodtan folyó nedv hirtelen a centrifu­gálerő hatásának vettetik alá és annak könnyebb alkatrészei a gép középpontja, nehezebb alkatrészei pedig a nem lyukasz­tott (e) fal felé törekednek. A centrifugái­erő hatására ily módon a részecskéknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom