67483. lajstromszámú szabadalom • Hangosan beszélő jelzőberendezés vasúti vonatok számára

— 2 — kapcsoltassanak össze s amellett a szélső (E) kocsi pozitiv (p, p') vezetékei az (e) helyen rövidre legyenek zárva, illetve egy­mással össze legyenek kötve. Ha ezt az összekötést mindig külön kellene végezni, akkor könnyen előfordulhatna, hogy arról megfeledkeznek. Ez okból az egynevű ve­zetékek a találmány szerint úgy vannak elrendezve, hogy a kucsik homlokvégein, az (e, e', f, f') helyeken rövidre vannak zárva ós csak akkor választatnak el egy­mástól, illetve köttetnek össze a szomszé­dos kocsik megfelelő vezetékeivel, ha a (Z) közbenső kábelek bekapcsoltatnak, amikor is az egynevű vezetékek csak a vonat szélső kocsiján az (e) helyen maradnak továbbra is érintkezésben egymással. Ha az (E) kocsi bekapcsoltatik, akkor a (p, p') vezetékek az (f) helyen, illetve a minden­kori szélső kocsi hátsó homlokfalán rövidre záródnak. Az erre szolgáló kapcsolószerkezet az (1) szekrényben van elrendezve, mely azt eső­től, hótól stb. megvédi. Az (1) szekrény (2) elülső falán (3) ajtó van alkalmazva a (Z) közbenső kábelek átbocsátására, míg a (4) hátsó falon az (5) kapcsolódoboz van el­rendezve. A csészealakú (6) köpenybe csa­varolt (5) doboz belső oldala három (ml, m2, m3) kontaktusrúgót hord, melyek a (7) csavarok útján a (p, p') és (n) vezetékekkel vannak összekötve és a dobozra csavarolt (8) födővel vannak leborítva. A (Z) köz­benső kábelek mindkét végükön (9) dugó­kat hordanak, melyeknek fogantyúja gomb alakjában, (10) nyaka pedig négyszöglete­sen van kiképezve. A (10) nyakrészbe (11, 12, 13) kontaktuslemezek vannak sűlyesztve, melyeket a (11) csavarok a (Z) kábel veze­tékeivel kötnek össze. Az egyébként egy­mással érintkező (ml) és (m2) kontaktus­rugók a (9) dugónak az (5) kapcsolódobozba való betolásakor szétválnak s az (m) rugók az (1) kontaktuslemezekkel jönnek érintke­zésbe, minek következtében összeköttetés létesül a kocsik három (p, pl) és (n) veze­téke között. A (9) dugó (12) orral van ellátva, mely a (6) csésze megfelelő (13) kivágásával kap­csolódik úgy, hogy a dugó helyes állásában mindig az egymáshoz tartozó kontaktus­rugók és lemezek érintkeznek, tehát a ve­zetékek mindig felcserélés nélkül kapcsol­hatók össze. A dugót a gumiból vagy effé­léből álló (14) gyűrű rögzíti helyzetében, mely a dugó (10) nyakának (15) hornyába fekszik. A kapcsolás a negativvezeték földelése által egyszerűsíthető. Ez esetben az (m3) kontaktusrúgó és (13) kontaktuslemez el­marad úgy, hogy a távbeszélőberendezéseknél szokásos, csupán két kontaktuslemezzel biró dugók is alkalmazhatók. Természetesen ezen kivitelnél is gondoskodni kell arról, hogy az összekötendő vezetékeket föl ne lehessen cserélni és hogy az egynevű ve­zetékek a dugó eltávolításakor rövidre zá­ródjanak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hangosan beszélő jelzőberendezés vasúti vonatok számára, jellemezve azáltal, hogy a vonat minden kocsiszakasza ismeretes hangosan beszélőtelefonna} van fölszerelve, mely például a pog­gyászkocsiban elrendezett s a vonat­vezető által kezelendő mikrofonnal van összekötve. 2. Az 1. igénypont szerinti jelzőberendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a különböző telefonok egyforma ellen­állással vannak kapcsolya oly célból, hogy hangjuk a mikrofontól való távol­ságtól függetlenül egyforma erős legyen. 3. Az 1. igénypont szerinti jelzőberendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a kiegyenlítő vezetékrendszer egynevű (p, p') vezetékei a kocsik homlokvégein rövidre vannak zárva s elválasztásuk, valamint a szomszédos kocsik három megfelelő (p, p', n) vezetékének elkülö­nített összekapcsolása (Z) kábelek közbe­iktatása útján történik, mimellett az egynevű vezetékek a szélső kocsi végén rövidre zárva maradnak úgy, hogy a kapcsolás tetszőlegesen meghosszabbí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom